Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-03 / 153. szám
6. oldal Horizont 1995. július 3., hétfő Játékunk második feladványát közöltük a napokban, s most újabb részletét adjuk közre, abban a reményben, hogy minél többen kivágják, további 1 részletéből a kép egészét összeillesztik és levelezőlapra felragasztva beküldik címünkre: 3300 Eger, Pf. 23. A beküldők között 20 db értékes ajándékot sorsolunk ki. Játékunk fődíja: 1 db ERICSSON GH 337 MOBILTELEFON. A sorsoláson az is részt vesz, aki egy teljes képet beküld a Hírlaphoz, de nagyobb esélye van annak, aki a további két mozaikképpel is pályázik. Beküldési határidő: 1995. július 7. 12.00 óra. Marad minden a régiben? A felelősen gondolkodó tudósok szerint legalább húsz földkerekségre lenne szükségünk, ha azt akarnánk, mindenütt úgy éljenek az emberek, mint a világ szerencsésebb részein. Ez képtelenség, a megoldás más irányban keresendő. Például a tehetőseknek takarékosabban kellene élniük, azonnal abba kellene hagyni a fegyverkezést. Am aki megszokta a jólétet, nehezen látja be, miért szorítsa szerényebb keretek közé fölényes nagyvonalúsággal megszervezett létét. A fegyverek gyártása és forgalmazása még hosszú ideig a legkifizetődőbb üzlet lesz. Úgyhogy - legalábbis ma még úgy tűnik - marad minden a régiben, mígnem elpusztul ez a kizsigerelt, egyetlen Föld is. Kloss Mostanában, csak úgy... Fura dolgok járnak az eszemben - vagy nem is ott, inkább a szívem alján és fölöttébb nyugtalanítanak. Visszamenőleg is. Meg előre is! Hallom, hogy a felső-oktatással valamit kellene csinálni! Sok az oktató, kevés a pénz. A felvételi kész gyötrelem. Apróbb és nagyobb számok, minősítések döntik el, ki jut be az egyetemre, ott minek és hogyan felel meg. Visszamenőleg azért nyugtalankodom, mert az én időmben a kezembe nyomták az érettségi bizonyítványt, jelezve, hogy valamit megtanultam. Letettem az intézmény asztalára. Joghallgatóvá váltam. így. Kész. Miért is tettem? Tehettem? Mert ott, az asztal másik oldalán elhitték, hogy érett vagyok. Én meg azt hittem magamról, hogy valamire készülök, tudást szerezhetek, amivel majd mások javára és nem a magam kárára, majd leélhetem az életemet. A tudást akartam megszerezni. Nem azért, hogy az indexem tele lehessen jó aláírásokkal, hanem azért, mert tudni akartam valamit. Vagy legalább is tudni szerettem volna a jogról, hogy nekem az mit is jelent? Mit is hozhat az én konyhámra. Nem csak anyagilag. (Utólag magamnak is, úgy látszik, hogy ez a fennkölt fogalmazás ma idétlen, ma ilyent senki ki nem ejt a száján, le nem ír, talán nem is gondol!) Azt is elképzeltem, hogy akármilyen beosztásban, de mindig is ügyelni fogok a pontos, szabatos, a tisztességes és erkölcsös mondatokra. Eddig ténferedtem gondolataimban, amikor az alkalomszülte beszélgetésben megkérdeztem fiatal panaszosomat, mit tart a hivatásról, hogyan élte meg a pályaválasztás gyötrődését, amikor beadta a felvételi kérelmét, mire gondolt elsősorban? Eszébe jutott-e, hogy a diploma mögötti kérdések közül melyik a legfontosabb, van-e súlya, és milyen annak a kérdésnek a nyomása, hogy egy tudományágban előbbre, netán magasabbra akarna jutni? Belelátja-e a felvételi kérelembe az egész életét? A bájos, nyílt tekintetű hallgatónak még tágabbra tágult a tekintete. A két szeme majd kiesett. Némi tétovázás után közölte, hogy neki ez a kérdés kissé váratlanul jött, nem tudja mire gondolok, én a kérdező, mert mi köze is van a felvételihez az egész életnek? A kettő sem térben, sem időben nem illik össze. A felvételi egy időben meghatározott döntés, lehet kényszernek is mondani, az élet meg..., az más kategória. Már bántam, hogy az ötletadta kérdés kicsúszott a számon. Bántam, szántam, mert arra akartam rávezetni a lányt, ezt a kedves, értelmes, jogszerű és jogszerűtlen körülményei miatt rám szoruló fiatalt, hogy kisegítsen engem töprengéseimből, abból a mély kútból, ahová a kor lecsúsztatott engem. Mert mára nem látom érvényesnek se azt az értékrendet, fogalmi rendszert, amibe annak idején minket bevezettek, de azt sem, amelyet most kívülről, ezeknél a fiataloknál fel kellene fedeznem. Van benne - abban, amit ők és ahogyan végigélnek, végiggondolnak - idegenség a számomra, nehezen felfoghatóság. Mi is a főiskola, az egyetem ma? Mit adnak? Kik adnak? Mit? Kiknek és hogyan? És miért, mi itt az elsődleges cél? Jut-e eszébe a hallgatónak, az életre jelöltnek, hogy a tudását, eléletit és gyakorlatit egyaránt azért szerezze meg, úgy szerezze meg, hogy nem elsődlegesen az jutna az eszébe, ezért most ennyi ösztöndíjat kapok, ilyen és olyan minősítést, hanem a tudás maga, személyektől, személyi függésektől elvonatkoztatva? A cél tudata, annak tartalma: nemcsak meg kell tanulnom ezt vagy azt a jegyzetet, hanem a nagy összefüggéseket látva- tudva-megélve, meg kell szereznem azt a készséget, amely az adott diszciplína, tudományág kapcsán, anyagának ismeretében engem egyéniséggé avat. Netán jellemmé is tesz. Vagy úgy tesz jellemmé, hogy leolvasható legyen rólam: ezt a fickót nem kívülről, nem olcsó érdekek irányították ide, vagy oda, ezt a jelöltet a saját lelkiismerete vitte oda, aghova ment. Ki is fejtettem volna hosszabban, mire gondolok, de a lány az órájára nézett, tudomásul kellett vennem, hogy zavarba hoztam. ígérte, hogy feltétlen visszajön, mert mintha sejtené, mire gondoltam. Azóta nem láttam. Én meg itt maradtam balga kérdésemmel, és tovább figyelgetem, hallgatom azokat a híradásokat, amiket a médiumok tálalnak manapság az egyetemistákról, az egyetemi oktatókról, a létszámról és sok egyébről. De az én gondolatom menetének nincs csatlakozása ezekhez a hírekhez. Igazán? Vagy mi, a meszes gödör nemzedéke vagyunk már, és elmeszesedett agyunkba rögződtek bele azok a magunkkal szemben támasztott igények, hogy hinnünk kell valamiben, hogy az egész életet készségeink szerint kell megfogalmaznunk? Hogy a jellem, az egyéniség nem aláírások összegyűjtése, indexek tisztán tartása, vagy jól beborítózása közben válik makulátlanná, elsőrendűvé?! Vagy az ember csak egy minősített munkaerő? Ma tényleg nincs válasz?! Farkas András Űj szakmák, új sikerek a közgazdaságiban Helytálltak az egri diákok Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a hagyományos közgazdasági képzés megújítását az új szakmák, új tantárgyak, új követelmények megmérettetése jelentette. Az Egri Közgazdasági Szak- középiskola tizenöt tanulója három szakmai tantárgyban jutott országos döntőbe. A legjobb eredményt elért tanulók e tárgyakból felmentést kaptak az érettségi alól. A külkereskedelmi verseny döntőjében Ajkay Beáta IV/a. osztályos tanuló az ország legjobbjai között a 8., Kádár Péter pedig a 13. helyet szerezte meg. Szaktanáruk dr. Pál Gáborné. Statisztikából a IV/b. osztályosok csapata jeleskedett, Ri- gel Rita 8., Fodor Edina 14. helyezést ért el. Szaktanáruk dr. Tóth András. Pénzügyi ismeretekből Pallagi Krisztina IV/c. osztályos tanuló lett országos 12. helyezett. Szaktanára Nagy- jánosi Gyuláné. A közgazdaságtan országos döntőjében egyetemi színvonalú feladatnak kellett megfelelni, s Kádár Péter itt is jól helytállt, a 24. lett a döntő hetven résztvevője közül. Szaktanára Sas Margit, felkészítő tanára dr. Demeter András. A döntősök között volt Fü- löp Andrea statisztikából, Berták Erika és Barkóczy Krisztina gépírásból és gyorsírásból, idegennyelvi külkereskedelmi levelezésből pedig Károly Adrienn és Bíró Mónika. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen helytállni: tanár és diák sikere. f
