Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-15 / 242. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. október 15., kedd Látószög Hitelesség Napjaink divatos szóhasználatában meglehetősen gyakran kerül elő a: hiteles. Állítmány és jelző annál a politikusnál, aki a rendszerváltás során is feddhetetlennek minősül ebben vagy abban a tisztségben, pozícióban. Örülhet, nyugodt lehet az ember, akinek nevével együtt emlegetik itt és ott. Kétség nem férhet további, többnyire pedig új karrieréhez, szinte biztos a sikere. Akkor is, ha olykor netalán máshogyan ismerik meg az illetőt, kitalálnak, kiderítenek róla valamit, ami valójában kevésbé lehetne előnyös számára mostani világunkban. Mert a minősítők általában — mint régebben — csalhatatlanok is, legalábbis nem éppen szívesen ismerik el, hogy a kiválasztásnál, menedzselésnél esetleg tévedtek. Szerencsére szélesebb körben is megnyugtató, hogy nem minden állítást és jelzőt lehet tagadni, számos esetben azért tényleg illenek arra, akire ráakasztották. Az aggasztó inkább, hogy jobbára — ha nem kizárólagosan — a politikai pályán, illetve politikai szempontból keresgélik, találgatják a megkülönböztetést. Mintha csak itt, s ezért lenne igazán fontos azok szereplése, akik másoknál jelesebbek, kipróbáltabbak, megbízhatóbbak. Jóllehet az életnek még annyi területe, követelménye van, aminél szintén nem ártana mérlegre tenni azt, akiben hosszabb távon is bízni szeretnénk. Nemcsak politikailag, hanem szakmailag is erőteljesebben kellene már keresgélni a társaiknál, az átlagosnál megfelelőbbeket. Hiszen nem lehet elég — még a legjobb választás mellett is — ha ez vagy az „csupán” politikailag elfogadható. Ez ugyanis — piacgazdaságot formáló társadalmunkban — ma már még a politikai pályán is mind kevesebbet ér. A pusztán politizáló embernek sem „csak” a politikához illik értenie. Aki pedig a gazdaságban dolgozik, még inkább többre van szüksége. Olyan képzett, gyakorlott mérnöknek, közgazdásznak, jogásznak kell lennie, aki semmiképpen sem rontja el az üzemét, vállalatát, aki nemcsak korábban tudott bizonyítani, hanem ezután is képes erre. Sőt, felszabadultabban, jobban, mint eddig. S eszébe sem jut, hogy akár a rajta legkívülállóbb okok miatt is elveszített piacát siratgassa egyre, hanem legjobb igyekezetével keresi az újabbakat. Mi több: hamar meg is találja azokat. Ha kell szerkezetváltással, gyártás- és gyártmányfejlesztéssel, ügyesebb kereskedelemmel, de nem hagyja magát! Az új meg, akinek először adatott lehetőség felkészültségének, teherbírásának kipróbálására — természetesen főleg törekszik a helytállásra, az elismerés legszélesebb körű kivívására. S persze, hogy valóban hozzáértő, kipróbált tanárok, orvosok, népművelők, tudósok is kellenek, akikre nemcsak ráragasztják a hitelességet, hanem a közvélemény részéről sem méltatlanok a további vagy új bizalomra. Akik túlélik a divatot s jelenlétükkel valamennyiünkbe reményt öltenek, mindannyiunknak biztatást, segítséget adnak. Gyóni Gyula Mi lesz a biatorbágyi viadukttal? Biatorbágyi lokálpatrióták tervet készítenek a híres viadukt hasznosítására. Az 1883-ban megépült vasúti híd 1931-ben Matuska Szilveszter robbantási akciója nyomán vált híressé. Az építmény jelenleg csak nyomasztja az önkormányzatot, az itt áthaladó vonalon ugyanis 1977-ben megszűnt a vasúti közlekedés, és a viadukt állagának puszta megőrzése évi kétmillió forinttal terhelné a település költségvetését. Lebontásával viszont egy értékes ipari műemlékkel lenne szegényebb az ország. Ezért az önkormányzat keresi a megoldást, hogyan lehetne megmenteni a hidat. Felvetődött, hogy mint kilátó, presszó, sárkányrepülő starthely „élhetne” tovább a vasszerkezet, ám ilyenolyan okból egyik javaslat sem volt igazán reális. Most azt vizsgálják, hogy kisvasúti pályaszakaszként visszaállítanák eredeti funkcióját. Ehhez azonban másfél kilométeres sínpárt kellene kiépíteni, ami csatlakozna az országos vasúthálózathoz, s így a helybéliek ingázása Budapestre gyorsabb lehetne, mint a jelenlegi buszközlekedés. Azonban már az ezzel kapcsolatos gazdasági számítások is jelentős pénzeket igényelnek, amire az ön- kormányzatnak nincsen kerete, ezért lelkes helybéli szakemberek, közgazdászok, mérnökök fogtak össze, hogy az év végére kidolgozzák a terv részleteit. Kultúra a szabadságban __ M űvelődési egyesület Erdélyben Nemrégiben Hevesen járt Ső- vér Antal, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Közművelődési Egyesület elnöke, akit először arra kértünk: mondaná el nekünk milyen egy ilyen egyesület élete mostanság. — Először is azt kell előrebo- csájtanom, hogy mint egyesület nemrégen létezünk, hiszen azelőtt nem engedték az ilyesmit. Mi is idén március 15-én alakultunk meg, addig a művelődési otthon keretén belül működtünk. Ez utóbbit húsz éve vezetem a községben — közben tanítottam is — és azt tartottam a legfontosabbnak, hogy olyan embereket tudjunk magunk köré gyűjteni, akiknek szívügyük a kultúra. Tudniillik nálunk ezt nem fizették meg sohasem: az egyszál kultúrházigazgatónak adtak egy fizetést és a takarítónőnek, aki nem volt alkalmazotti minőségben, így hát önkéntes ^bedolgozókra” volt szükség. így születnek a táncműsorok, a színielőadások. Ami a tartalmi munkát illeti, eléggé szorított helyzetben voltunk a múlt rendszerben, mert szigorú ellenőrzés alatt tevékenykedtünk, állandó problémát jelentett a műsor összetétele. — Ki ellenőrizte Önöket, illetve a műsorokat? — A rendőröknek is meg volt a maga beépített embere, de ha például kimozdultunk a községből, a megyétől meg kellett hívni egy embert, aki megtekintette a programot. Ha ő jónak látta mehetett, ha nem, akkor nem... — Előfordult, hogy nem látta „jónak”? — Azért általában ezek a személyek kollégák voltak, s igyekeztünk elérni, hogy valaki olyan jöjjön, aki átengedi a műsorunkat. Főleg a népi műsorokkal volt baj, nagyon jó néven vették volna, ha ezek egyszerűen nem léteznek. A színjátszást illetően pedig adtak egy listát, hogy ezeket meg ezeket játszhatjuk, adtak egy szűk keretet, ezekből válogathattunk. Aztán kiben menynyi merészség volt, olyan mértékben lépett ki ebből a keretből. — Hadd kérdezzem meg, hogy a forradalom óta... Egyáltalán forradalomnak hívják még, mi most a terminológia...? — Hát... Mindenki magadönti el, forradalomnak emlegetik... Decemberi eseményeknek mondjuk inkább, jó? — Tehát a decemberi események óta, milyen változás van Gyergyócsomafalván: mi változott, és mi az ami nem lett jobb? Mi lett könnyebb és mi nem? — Mindenképpen könnyebbség az, hogy nem ellenőrzik a műsorainkat, a magunk felelősségére dolgozhatunk. Aztán, hogy bárhova megyünk vendégszerepelni, nem kell a programokat láttamoztatni. Sajnos van egy kellemetlen változás, egy igen érdekes jelenség is tapasztalható, nem tudom, mások hogy élték ezt át. Akkor, amikor szon'tóban voltunk, és tényleg éreztük, hogy tiltják a műsorokat, akkor jöttek a műkedvelők, jött a közönség. Most pedig szabadabban lehetne csinálni, és mégis passzivitást érzünk. Talán a privatizációval vannak elfoglalva az emberek, mindenki szalad a földje után, nem tudom... S nem is hinném, hogy ez csomafalvi specialitás, a kollégák mondják, hogy náluk is létezik mindez. Pedig azt hittük, ha végre felszabadulunk, akkor nagyobb lendületet kap a művelődés, a kultúra. Sajnos ez nem így alakult. — Aztán van még valami. A csomafalvi közönség évente 12- 15 színházi előadást megnézett, szerződéseink voltak például a temesvári, a szatmári színházzal, de említhetném Marosvásárhely és Kolozsvár társulatát is. Sajnos most olyan helyzetbe kerültek, hogy a kiadások növekedése miatt nagyon sokba kerül a vendég- szereplés. Például egy kétágyas szobáért 1500 lejt kell fizetni, s ha eljön a szatmári színház, nem bírják kifizetni a számlákat, ugyanakkor a helyárakat sem lehet a végtelenségig emelni. — Egy ilyen egyesület, mintáz Önöké, egyáltalán miből él? — Az anyagi források csakis a tagdíjakból és az adományokból tevődnek össze. Tehát semmiféle állami támogatást ezek az egyesületek nem kapnak. Ezért mi úgy is invitáljuk a leendő tagokat, hogy „a saját dolgotok fölötti döntésben magatok vegyetek részt,” ne pedig felülről erőltessék rájuk mások az akaratukat. Tehát az öntevékenység, az önállóság itt szó szerint értendő. — Mit jelent Önöknek az, hogy Hevessel testvérvárosi kapcsolatot alakítottak ki? — Nagyon fontos számunkra, hogy ilyen őszinte, melegszívű viszonyt tarthatunk fent egy magyarországi településsel. A hevesiek vendégeskedése nálunk igazi esemény volt, még ma is emlegetik ezt a találkozást. Nekünk eltökélt szándékunk, hogy — ha a hevesiek továbbra is akarják — ezt a kapcsolatot fenntartsuk, s tovább erősítsük a kulturális, a baráti szálakat. Havas András Arcok — Egerből Sugár István Novemberben lép életének hetvenötödik évébe. Kutató-történész. Huszonöt kötettel a háta mögött. És mekkora élettel! 1936-ban érettségizik az egri cisztereknél, állatorvosnak készül. Jönnek-futnak az egyetemi évek a háborúval versenyt, és a történelem kacskaringói között nem állatorvossá válik, hanem egy sajátos kutatás és tudomány művelőjévé. De nem azonnal. O is hozzátartozik ahhoz a korosztályhoz, amelyet egyáltalán nem becéző módon a „meszes gödör nemzedékének” keresztelt el a köznyelv és a szociológia. Ez a korosztály a Rákosi-diktatúrá- nak nem kellett, miután Hor- thyék belevitték a háborúba. 1956-ig és jóval utána, a Kádáréra (aki nincs ellenünk, velünk van) felengedte a víz alól azokat, akik dolgozni tudtak és akartak. Ha maradt erkölcsi és szellemi erejük sok-sok megpróbáltatás után. Sugár Istvánnak maradt. Talán meglepetés az egrieknek is, hogy az, aki életének igencsak jelentős részét egri témák szolgálatába állította, előbb nem Heves megyei kérdéseket firtatott a történelem tükrében. Első kötetét a gyulai Államépítészeti Hivatal Futárposta-szolgálatáról jelentette meg, 1962-ben. Mintha ez bevezető ujjgyakorlat lett volna a készülődő nagy sorozathoz. Azért is lehetett az Egertől távoli próbálkozás, mert itt igencsak számontartották: 1947-ben katolikus kiállásáért rendőri felügyelettel sújtották, mint maga is kedélyesen említi utólag, mintegy tíz alkalommal, de kellő rendszerességgel az ÁVH „meghívottja” volt pofonokkal es talpraverésekkel egybekötött műsorral. 1956-ban csaknem kettétörték az életét: uszítással, ellenforradalmisággal, sztrájkra történő felhívással vádolták. Egy addig ismeretlen jóindulatú férfi húzta ki a veszedelemből, ma sem tudja, miért. így érthető, hogy kutató-szenvedélye még mindig Egeren kívül kalandozott, felgyűjtötte Gyöngyöspata földrajzi neveit, 1870-ig bezárólag. Ez az 1966- os országos pályázati siker erősítette meg őt és szakmai presztízsét a megyei székhelyen is. Már 1967-ben a Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal adja ki az egri főszékesegyházról írott monográfiáját. Ä Zrínyi Kiadó 1971-ben jelenteti meg Az egri vár és viadala címen ma is népszerű munkáját. Még ebben az évben a Képzőművészeti Alap már egy nyomdatechnikailag is nemesebb tálalásban dobja piacra az egri bazilikáról írott-jegy- zetelt munkáját. Itt is kitérő következik; 1973-ban az 1750-51. évi bélapátfalvai parasztlázadásról érkezik: a mozgolódások végül is lázadássá erősödtek, ott helyben hónapokig a parasztok dirigáltak, mígnem három jobbágy felakasztásával, kemény kezzel az akkori társadalmi tüzet eloltották. (A Bélapátfalvi Cementgyár volt a kiadó.) Megjelennek Tinódi históriás énekei ' ." «aÉK közben abba, amit meg akar teremteni. Mekkora szívósság, türelem, a folyton tanulás fegyelme, igénye és szenvedélye hogyan viszi előre, egyik adatról a másikra, míg végre készen áll a célt jelentő forma, a mű. És még meg sem állt a toll a kezében, máris az újabb téma izgatja. Most is el van látva évtizedekre elegendő témával. A Soros Alapítvány támogatja az egri vár gazdálkodásának teljes feldolgozását. Mint mondja, amikor a végvárak megerősítését Bécsben elhatározták, Ferdinánd akarata szerint többek között nemcsak az egri püspökség — előbb egyhar- madig, később teljes javadalma a várerosítést szolgálta. Kis túlzással állítható, hogy Dobó céljainak dolgozott akkor Felső-Magyar- ország. És az ilyen kutatásoknál még inkább kitűnik Eger stratégiai fontossága abban az időben: ide kacsintgatott Szapolyai János is annak ellenére, hogy tudni lehetett: Dobó nemcsak kiváló katona, de nem véletlenül,kapott meg mindent Bécstől. így hát megint az akadémia a megrendelője. Jóleső érzéssel nyugtázza, hogy a hazai várkutatók sorában szamontartják. Folytatja annak vizsgálatát is, hogyan, miért levelezett Pázmány Péter, a magyar bíboros a két protestáns erdélyi fejedelemmel, Bethlen Gáborral és Rákóczi Györggyel: már eddig is egész sor ismeretlen levél igazolja, mennyire bonyolultan alakult az a kor is. ( Mint a mai.) Eger Sugár István szülővárosa, ha késve is, megértette, elfogadta törekvéseit: 1984-ben „Egriek a Városért” elismerést, 1987-ben Pro Űrbe kitüntetést adományozta neki. Jelmondatát Tinóditól vette: „Az mi keveset írtam, igazat írtam.” Hányán mondhatják el ezt magukról? Huszonöt kötet után hány még? Ennyi az emberélet? Miközben közölheti: hosszú élete alatt sem pártkegyet, sem pártoskodást nem keresett. Csak a testi alakja igazodott feltűnően az asztal formájához, ahová legörnyedve keresi-kutatja ma is a történelem igazságait, a hitelességet. Farkas András 1974-ben, a Szigetvár s viadala című kutatása 1976- ban, országos visszhangot keltve. Sugár Istvánnak ezért a hadtörténeti munkájáért a város a „Szigetvárért” kitüntetést adományozta. Nem véletlen tehát, hogy kutatásaira a szakkiadókon túl az akadémia is felfigyelt. 1987- ben az akadémia által finan- szírozottan készült a közönség elé a Bűbájosok, ördöngősök, boszorkányok Heves és Kiilső-Szolnok vármegyében. 1984-ben nívódíjat is nozva szerzőjének, hagyja el a sajtót Tinódi Sebestyén Krónikája; ebben a kiadványban az archív szöveg gondozása és a hitelesítő jegyzetmagyarázatok készítése Sugár István témaérzékenységét, felkészültségét is minősíti. Amire a mai napig a legbüszkébb: 1984-ben adta ki a Szent István Társulat Az egri püspökök történetét. Különösen vonzódott a térképekhez. Már Gyöngyöspatánál úgy tetszett neki, hogy a földrajzi nevek az ott élő népesség lelki és anyagi „lenyomata” elárulják,a nép sok-sok tulajdonságát. És mert a múzeumokban, levéltárakban annyi minden kínálja magát felderítésre, netán újabb értelmezésre, 1976-ban elkészül az Eger térképei 1490-1950 című munkája. Áki ennek a bükk- alji városnak a középkori történelmét és további fejlődését követni akatja, nem nélkülözheti ezt a kiadványt sem. Felsorolt és nem említett munkái (A budai vár és ostromai, Adatok Hatvan településtörténetéhez, Heves megye és Eger visszafoglalása) mind-mind térképeket, helyszínrajzokat közölnek, és nemcsak a képzelet működtetése okából. Nemrég megjelent feldolgozásában — a Közép-Tisza- videk két kéziratos térképéről van szó 1970-ből és 1845-ből, amelyet nemrég méltattunk — a laikus számára is olyan kultúrpolitikai tálalásban vezeti fel témáját, a reformkor előtti időket és a nagy Tisza-szabályozás küzdelmet, amely élményszerűvé teszi a történettel való foglalkozást a mai rohanó kor rohanó emberének is. Talán furcsa, hogy a kutató- történészről szóló írásunk inkább az ő munkáját ismerteti. Mert ez teszi ki ezt az egész embert. Aki az írásnak szentelte életét, az tudja csak igazán, hogyan szívódik fel az író magánélete, minden energiája az olvasott oklevelek, ősnyomtatványok, nagy fóliók, kis kötetek, térképek, érmék, eszközök, tárgyak, egyéniségek vizsgálata A termelők tájékozottságát is szolgálja Folytatódik a mezőgazdasági összeírás A Központi Statisztikai Hivatal a FAO mezőgazdasági világösszeírása kereteben 1991 áprilisában összeírta a mezőgazdasági üzemek, kistermelők fontosabb adatait. A felvétel teljeskörű. A számlálóbiztosok több mint 2 millió családot kerestek fel, amelyek többsége kisebb-nagyobb mértékben foglalkozott mezőgazda- sági termeléssel. Közülük közel 1,4 millió háztartásnak volt akkora földterülete vagy állatállománya, melynek alapján kistermelő gazdaságnak lehetett tekintem őket. A cenzus főbb eredményei: a gazdaságok száma, földterülete, az állatállomány adatai néhány hét leforgása után nyilvánosságra kerültek. Kiderült, hogy az elmúlt öt évben a kistermelő gazdaságok száma alig 1,5 százalékkal csökkent, földterületük ugyanakkor csaknem 20 százalékkal nőtt, a gazdaságok átlag- területe így több mint 20 százalékkal volt nagyobb mint 1986- ban. A privatizáció kezdetét jelzi, hogy a két hektárnál nagyobb gazdaságok száma öt év alatt 20 ezerről 43 ezerre gyarapodott, 1688 gazdaságnak pedig 10 hektárnál nagyobb földterülete volt, átlagosan 22 hektár. Állatállományuk a legtöbb állatfajnál csökkenő tendenciájú volt. Az adatok számítógépes feldolgozása most folyik, részletesebb eredmények az ősz végén várhatók. A tavaszi összeírás csak a gazdaságok legfontosabb adatait ölelte fel (a gazdaságban dolgozókat, a földterületet, a mezőf azdasági gépeket és az állato- at). Az 1991. évi termelés részletesebb adatait (a növénytermelés szerkezetét és hozamait, az állattartás alakulását, az épületek adatait, a termelési költségeket) a Központi Statisztikai Hivatal ez év októberében reprezentatív (mintavételes) összeírás keretében kérdezi meg. Az ösz- szeírók csak a gazdasagok mintegy 5 százalékát keresik fel. A 65 ezer adatszolgáltató kiválasztásában a véletlen játszott szerepet. A tavalyi összeírás alkalmával néhányan kifogásolták az adatszolgáftatási kötelezettséget, mások azt gyanították, hogy az adatok alapján esetleg hátrány éri őket. Most hat hónap távlatából visszatekintve remélhetően meggyőződhettek gyanújuk alaptalanságáról. A kitöltött kérdőíveket bizalmasan kezelik. A számlálóbiztosokkal közölt adatok — a törvénynek megfelelően — illetéktelen kezekbe nem kerülhetnek, azokat csak összesítve, valamennyi gazdaságra átszámítva hozzák a statisztikusok nyilvánosságra. A Központi Statisztikai Hivatal kéri az adatszolgáltatókat, hogy a feltett kérdésekre igyekezzenek minél pontosabb válaszokat adni, mivel a reprezentatív adatgyűjtésnél a hibák a további számítások során többszöröződhetnek. A hivatal a kapott adatokból elsősorban a mezőgazdasági politika és irányítás igényeit igyekszik kielégíteni, hogy a termelés feltételeit a jövőben minél eredményesebben biztosíthassák, és megtehessék azokat az intézkedéseket, amelyek a mezőgazdaság hatékony fejlesztését elősegíthetik. Egyúttal az adatok nyilvánosságra hozatalával a termelők tájékozottságát is igyekeznek javítani.
