Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-30 / 152. szám

6.

NÉPÚJSÁG, 1984. június 30., szombat

Arcok az Agriáról IHNIPj

HHHOHH

Almási Éva

Pogány Judit

[

M

ikor megszólal az Electrában, elhallgatnak a dobok. Az ő szavaihoz nem kell aláfestés. Hangjával, lényével, olyan feszültséget teremt, melyet külső eszközökkel fokozni felesleges.

Clytamnestra királyné a főpróba után pillanatok alatt változik Almási Évává. Egy perc sem telik el, míg rájövünk: vele képtelenség

úgy beszélgetni, ahogyan a legnagyobb színésznőkkel szokás. Szavaira pillanatok alatt lerövidül az a „tisztes” három lépés távolság, nyoma sem marad a királynői méltóságnak.

— Magának tetszett a darab? — kérdezi olyan őszinte kíváncsisággal, mint egy végzős főiskolás a vizsgabemutató után. — Tudja, ritkán játszom szabadtéren, és nem ismerem e játék fortélyait. Ma is testettem magam, ahogyan szokás, de sütött a nap, megolvadt a smink. Iszonyúan kínos volt. Holnap nem kenek magamra semmit, mert kezdem megtanulni, hogy itt mindent a legnagyobb természeteséggel kell csinálni.

— Vagyis alapvetően máshogyan, mint a Madáchban?

— Nem. Az átlényegülés- nél itt sincs fontosabb. Annál, hogy azt higgyék én vagyok a királyné, s nemcsak azt, hogy királynét játszom. Mégis más az egész. Számolnunk kell sok zavaró tényezővel: széllel, harangszóval, autózúgással. Ez nem baj, mert emberibbé teszi a színházat. Nagyobb gesztusokat kell használni, hiszen nagyobb a tér. Ezt nem lehet tudatosan csinálni. Olyan, mint amikor pz ember belép egy kis szobába és önkéntelenül halkabban beszél. Persze a fordítottjáról van szó.

— Miért vállalta el ezt a szerepet?

— Soha nem játszottam még Egerben és Valló rendezésében sem. Kíváncsi voltam a városra, s arra, milyen együtt dolgozni Valló Péterrel.

— Csalódott?

— Ellenkezőleg. A város szép, az emberek kedvesek, s itt a családom. Egy kényelmes lakásban lakunk. Kicsit nyaralás is lehetne e néhány nap, bár eddig még nem sok szabad időnk volt.

— És a rendező?

— Jó volt együtt dolgozni Valló Péterrel. Nagyon akar valamit. Ugyanazt amit mi — jó előadást... De ha már a rendezőről szó esett, hadd szóljak a kollégákról is. Sokukkal először játszottam együtt. Ahányan vannak, annyiféle egyéniség. Volt mit tanulni tőlük, mert a legkülönfélébb eszközökkel dolgoztak ugyanazért: teljes pompájában feltárni a darab régies nyelvezetét. Ez a cél hozta közös nevezőre a társulatot, s talán ez tette egységessé az előadást.

— Nem volt nehéz megbirkózni az archaikus nyelvezettel?

— Ez a szöveg úgy régies, hogy csillog az eredetiségtől. Nehéz volt megtanulni. Mintha valami dallamos, idegen nyelven írták volna! Mégis élveztem, mert a szavakból elfelejtett ismerősök köszöntek vissza. Mintha Nagyanyámat hallottam volna újra hozzám beszélni, ö a Hajdúságban élt, s azt a nyelvet beszélte. De mások is rám köszönnek, akikkel gyermekkorom óta nem találkoztam.

— Lámpalázasnak láttam a főpróba előtt. Évente soksok főpróbán túljut. Nem múlik el ez a feszültség?

— Nehogy azt gondolja, hogy jó színházat lehet rutinból csinálni. Minden előadás más, mint a tegnapi. Aki ezt nem érzi, az nem színész.

— Jövőre visszajön Egerbe?

— Nem rajtam múlik. Ha hívnak, szívesen!

Szabó Péter

A színen egy feketeru- hás, görbehátú Ids öregasszonyt látunk, aki szinte a prológustól végigéli a tragédiát. Bornemisza Péter Electfájában fontos szerep jutott Pogány Juditnak.

Amikor már smink nélkül beszélgetünk a próba szünetében, szinte elcsodálkozik az ember hamvas szőkeségén, kislányra báján...

— Mindenképpen nagy erőpróba ez a szerep. — mondja a színésznő. — S nemcsak azért, mert most játszom másodszor szabadtéri színpadon, ahol eleve be kell tölteni fizikummal, hangerővel a teret. De azért is, mert a személyiséghez megfelelő hangot kellett keresnem: egy öregasszony olykor recsegés, olykor éles, szorított hangját Meg kellett találni a megfelelő gerinctartást, kialakítani egy különleges mozgásrendszert.

— A tragédiában tulajdonképpen a kórus funkcióját tölti be...

— Többek között ez is nagy lehetőség számomra, hisz összekötő kapocs lehetek a közönséggel. A .nép” szól a „néphez”, s ez már önmagáiban a közvetlen kötődést feltételezi.

— Az egri közönség előtt először mutatkozik be e szereppel. ..

— Ez így igaz, ám Eger azért nem ismeretlen előttem. Hiszen a férjem Koltai Róbert évek óta részt vesz a nyári játékokon, s én több ízben is elkísértem ide. Az idei évadiban egy másik lehetőséget is kaptam: Nagy Ignác Tisztújitásában Kingát. a naiva-komika szerepet játszom.

— Ez az alak már közelebb áll egyéniségéhez?

— Lehet, hogy furcsának tűnik, de nem. Ügy alakult a pályám, hogy többször játszottam drámai szerepet, semmint a külsőmhöz, alkatomhoz illőt. Tréfásan azt szoktam mondani, én már túl sokat is sírtam színpadon és filmen. Ezért is öröm mosit számomra a buta feleség szerepe, aki kiszolgáltatottsága folytán olyan helyzetekbe keveredik, hogy megnevetteti a nézőket

— A közönség a Dobos cukrászdában is találkozhat Pogány Judittal, Koltai Róbert oldalán...

— Mindenekelőtt egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Mi

Fotó: Szántó György

nem előadóestre készülünk, hanem egy találkozásra a közönséggel. Nekünk soha nem is volt közös önálló műsorunk, de igen gyakran jártunk színész-közönség találkozóra. Kaposvárott is. a környéken is, diákotthonokban, művelődési házakban, gyárakban, üzemekben. Fontosnak tartom, hogy egy színész életében a belső kérdések is szóha kerüljenek, valljon pályájáról, szerepeiről. érzéseiről.

— Nem félnek, hogy váratlan helyzet elé állítják önöket a nézők?

— Más sincs ezeken a találkozásokon. mint váratlan, érdekes helyzet. De a feltétlen őszinteség az. ami átsegít minden nehézségen. Nagyon szeretjük a gyerekközönséget. Egyik legkedvesebb emlékem a kicsik csodálata, amikor előttük készítettem el Pinokkió maszkját.

— Minden gyerekismerősöm mint Vük hangját ünnepli Pogány Juditot...

— Nagyszerű volt együtt dolgozni Dargay Attilával. Egyébként készül egy újabb rajzfilm, a Cigánybáró, amiben szintén .hanghoz jutottam”.

— Az elmúlt időszak legkedvesebb szerepe... ?

— Molnár Ferenc Liliom- jában a Jullika. Nemcsak a szerzőt szeretem feltételek nélkül, magát a darabot is alapműnek tartom. Az egész kaposvári társulatnak örömet jelenített játszani.

Mikes Márta

II/2.

— Azok se jobbak — mondtam.

— Akkor otthagyom azokat is. Unom már az örökös veszekedést. Te is mondtad egyszer, hogy nem tudnál Amáliái élni. Igaz, be voltál* egy kicsit szívva, de mondtad. Nem lehet vele élni. Mindig csak a gyűjtés. Mire? Megvan mindenünk, három autót tartunk.

— Ebben minden nő egyforma: szeretik a pénzt.

— Ti mégis jól megvagytok. A te feleséged nem olyan veszekedős.

— Azt hiszed?

— Sose hallom.

— Az még semmit sem jelent. Egyik sem szereti, ha iszik a férje. Ilyenek.

— Mindegy. Akkor se bírom ezt tovább.

Két kosarat teleszedtem körtével, odavittem a ház elé. Jött a feleségem is.

— Menjünk már — sürgetett.

— Mehetünk — mondtam.

Hallgatni is rossz az efféle családi perpatvarokat. Próbáltam a vizet elzárni, de hiába forgattam a T-ala- kú vasat a fedetlen aknáPalpdi József

Két hét Kairóban

Száz éve született Szép Ernő

A száz éve született Szép Ernő sajátos aktualitását az adja, hogy a magyar színház az utóbbi években felfedezte szellemi rokonságát a manapság divatos groteszk és abszurd drámákkal.

1884. június 30-án született Huszton. Pályáját költőként kezdte a Nyugat nagy nemzedékének árnyékában. Első verseit Babits. Kosztolányii. Krúdy, Tóth Árpád méltatta. „Boldogok azok, akik a csengettyű első jeladására megértik Szép Ernő verseskönyvének felnyitásakor, hogy valamely különös élmény előtt állanak. De azok sem mondhatók boldogtalanoknak, akik végigutazván Szép Ernő könyvén: elgondolkozva hajtják le a fejüket, mint valamely állomáson, ahol már sok év óta nem voltak. Ejnye, te bűvészinas, hová is ragadtál. mikor gyanútlanul kezet fogtunk veled! Valamit tud ez a költő, amit 1928- ban senki se tud Magyarországon. Azt javasolja, hogy a Dunát be kell deszkázni. hogy senki se mehessen neki.

Hm.” Krúdy Gyula, a Szép Ernő emberi- költői lényéhez talán legközelebb álló kortárs szavai í lényeget fogalmazzák meg.

A szerény hangú költő — akinek költészetét Kosztolányi „csodálkozó lírának” nevezte — finom. érzékeny, visszahúzódó egyéniség volt, aki egyetlen „vég nélküli ájultságból” riadt a valóságra. Művészi alkatának két legjellemzőbb vonása: a nosztalgikus vágy, amellyel az életet ábrázolja, és a groteszk realitás, amelybe ezek a vágyak torkollnak. Az álmok iránti vonzódásnál csak realitásérzéke volt nagyobb. Ez a furcsa kettősség adja életművének kulcsát: a valóság aprólékos

pontosságú érzékelését és az ettől való visszahúzódást az álmok világába. írói erényei éppen abban rejlenek, hogy bevallja az illúziók csődjét és az álmok elvesztésének fájdalmát.

Ezért sokan — köztük Tóth Árpád is — dekadensnek tartották az induló költőt, holott a vidékről Budapestre került fiatalember épp a gyermekkori éden elvesztését, a nagyvárosi ember magányosságának élményét énekelte meg korai verseiben. Ez a magányosságérzés későbbi műveiben — a versekben, novellákban drámákban — is visszatér. Lírájának és prózájának élményanyaga egyrészt gyermekkori környezete, a falusi tanító-apa és a család nyomora, a hajdúsági kisközségek mikroklímája. a dzsentri-Magyarország bom- ló-züllő-hanya/tló világa. (Amelynek oly találó szatírája a Patika jelképes nevű faluja, Laposladány.) A másik élményforrás a szá- zadeleji, modem metropolisz- szá fejlődő Pest kávéházaival, színházaival, orfeumaival, szerkesztőségeivel és jellegzetes emberpéldányaival. A visszatérő Szép Ernő-i hőstípus az álmodozó, életidegen, naiv és szegény fiatalember — Csacsinszky Pál. Balogh Kálmán —, aki szürke, hétköznapi életét nem tudja összeegyeztetni az álmokkal. A klasszikus Szép Emő-i nőalak Tóth Manci, a szegény sorsú, ártatlan fiatal lány, aki elzüllésében is őrzi a szerelem utáni vágyat.

A naivan ábrándos költőben — aki Kosztolányi szerint „kalászt hozott a líra meddő mezeire” — keserűen ironikus drámaíró élt. Drámáiban benne van mindaz, ami költészetéből hiányzik: a pon.to6>-hű korrajz és a társadálombírálat. 1918— 22 között három darabot írt. életművének csúcsait: Patika, Lila ákác, Vőlegény. Ezekhez kapcsolódnak az egyfelvonásosok (Május, Kávécsarnok, A hasbeszélő), és a kevésbé ismert darabok (Aranyóra, Azra, Az egyszeri királyfi). A drámai líra és groteszk tökéletes arányú ötvözetei. Sajátos színpadi stílusának gyökerei a pesti kabaréig és a franciaszürrealista líráig nyúlnak vissza. Művészete tudatosan merít a népdalok naivitásából, és abból a fajta „primitivizmusból”, amely francia kortársának Francis Jammes-nak is sajátja, de az ő primitívsége — jól látja Tóth Árpád — „komplikáltabb és rafináltalbb, s egyúttal sötétebb és boldogtalanabb”. A látszólagos egyszerűség tehát bonyolult, nemegyszer ellentétes érzelmeket takar: a Szép Emő- hősök mindig remény, halálvágy, öröm, életundor és boldogságvágy között vergődnek. Felfokozott, gyakran eltúlzott szenvedélyeiket az irónia menti meg a hamis szenvelgéstől. Viselkedéspózaik felszínessége mögött filozófiai mélységek rejtőznek. A Szép Emő-i világ egyszerűsége tragikus abszurditást takar. Ezzel megelőlegezi az abszurd dráma klasszikusainak szemléletét és stílusát.

Nyelve — a pesti zsargont éteri lírával egyesítő, idegen szavakat, kabarépoénokat, szójátékokat, viccelemeket felhasználó nyelv — sajátosan öntörvényű. Legnagyobb szerkesztési újdonsága darabjainak párhuzamos dialógus-technikája, amelynek lényege, hogy mindenki a kapcsolatteremtés halvány lehetősége nélkül érintkezik egymással. Erre épül Beokett, Ionesco, Mrozek színpadi újítása. Áz elidegenedés kifejezésének hatásos írói eszközével korunk drámaírói is szívesen élnek. Ez az oka Szép Ernő napjainkban újjáéledő színpadi reneszánszának. Az 1953-ban méltatlanul elfeledve meghalt drámaköltő újrafelfedezéséhez a hetvenes-nyolcvanas évek abszurd drámai irányzatára volt szükség. Szép Ernő méltán tekinthető a hazai groteszk előfutárának.

Ézsiás Erzsébet

Szép Ernő portréja

Hétfőn este

Liszt-hangverseny az egri székesegyházban

Az Agria Játékszín rendezvényeinek sorában július 2-án, hétfőn este 8 órakor Liszt-hangversenyt tartanak Egerben, a bazilikában. Az Egri Szimfónikus Zenekart és az Építők Heves megyei Kórusát Farkas István és Ocskay György vezényli.

Műsoron a Les Preludes és a Koronázási mise szerepel közreműködik Lugosi Melinda, Keönch Boldizsár, Barlay Zsuzsa és Marczis Demeter.

— Anyűúű! Mi az a belí- rium vélensz?

— Betegség. Ha valaki sok sört iszik, beteg lesz tőle.

— Én is ihatok majd sört?

— A sör keserű — mondtam. — Jobb a málnaszörp.

— Tönkreteszi azt a szegény asszonyt — így a nejem.

— Elég jól tartja magát kétheti kemény ivás után.

— Itt még vér fog folyni.

— Nem hiszem, ha hazajön Kairóból, nem hagyja inni. Megnyugszik.

— A múltkor is mondta Árnál, hogy kis híján belevágta a kést. Pedig akkor meg se verte.

— Árnál? Imrébe? — csodálkoztam.

— Igen.

— Ezt nem említetted.

— Kár hazajönnie — mondta a nejem. — Ilyen alakkal élni.

— Ha eddig kibírták.

— Ez más. Eddig nem verte.

Lenn, a völgyben már sűrű pára gomolygott. Be kellett kapcsolnom a fényszórókat. VÉGE

együtt üdültek az olasz tengerparton. Nudista strandra jártak. Akkor semmi baja nem volt vele. Egyszer elmehet egyedül is.

— Nem mehet. Én nem engedtem.

— Ezt előbb kellett volna megbeszélni — mondtam.

— Nem lehetett vele bírni — üvöltötte Imre.

— Menjünk. Zárd be az ajtót — mondta a feleségem.

Kicipeltük a csomagokat az útra. Imre is segített. Berakodtam a kocsiba. Beültünk, indítottam a motort. Imre nem tágított. Mondta, mondta a magáét. Becsaptam az ajtót, integettünk, lassan legördültünk a hegyről.

— Ez már delirium tremens — mondta a nejem.

Hallgattam. A gyerek törte meg a csendet:

ban, nem sikerült. Be volt fagyva.

— Mit gondolsz, miért fizette be neki az utat? — kérdezte Imre.

— Nem tudom.

— Ingyen van az ilyen út? Érted-e már?

— Nem.

— Te befizetnél valakinek Kairóba, csak úgy? Nem érted?

— Nem.

Nem akartam érteni. Hogy Amálka közelebbi kapcsolatbein lenne a vejével? Ez hihetetlen. Rossz képzelgés. Ámbár: senkiért sem tenném tűzbe a kezem.

— Maga teljesen begőzölt, Imre — csitította a nejem.

— Azt mondja? Miért csak néki fizetett be? Miért? így csúffá tenni! De megverem, ha hazajön.

— Ugyan már, Imre! — szólt a nejem. — Nyáron