Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
Dlefuij/aq Járhatók a főutak 1984. január 28., szombat Százhúsz évvel ezelőtt született Joseph Bédier. francia irodalomtörténész, a középkori irodalom neves kutatója, a College de Francé professzora. Les fabliaux című, 1893-ban publikált művében ő dolgozta ki azt az elméletet, amely szerint a középkori verses mesék anyagának túlnyomó többsége francia népköltészeti eredetű. Másik fontos irodalomtörténeti elméletét — az epikai mondák — Kutatások az ősi ünnepek kialakulásáról című. az 1910-es években írt művében fejtette ki. E szerint a hősi énekek egyházi írástudók és vándor énekmondók együttműködése révén keletkeztek, a zarándokutak mentén lévő búcsúi áró helyeken. ahol az eposzokban megénekelt történeti személyek emlékét ápolják. ö készítette el a Roland-ének kritikai kiadását (1921), s fontos, nálunk is megjelent műve. a Trisztán és Izolda regénye. Végül említsünk meg egy magyar vonatkozású adatót: 1901 —1902-ben Bédier tanítványa volt Párizsban Horváth János, a kiváló magyar irodalomtörténész. A Nap kél: 7.17 órakor, nyugszik: 16.38 órakor. A Hold kél: 3.48 órakor, nyugszik: 12.31 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KAROLY, KAROLA nevű kedves olvasóinkat! A Károly, ógermán eredetű, jelentése ..legényke”, amely fogalmat a mai német nyelv „Kerl” szava őrzött meg. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő lesz, valószínűleg jelentős csapadék nélkül. Éjszaka többfelé keletkezik köd, s a keleti országrészben helyenként napközben is mégmarad. A ködös, párás helyeken hószállingózás és zúzmara várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —8 és —13 fok között, a tartósan derült vidékeken —15 fok körül; a legmagasabb nappali hőmérséklet ma estig általában plusz 3 és —2 fok között, a ködös helyeken —5 fok körül alakul. Tűszúrásokkal a dohányzás ellen Kínai orvosok nagy sikerrel vetették be az akupunktúrát a dohányzás elleni harcba. Egy sanghaji kórházban kezeltek ezzel a gyógymóddal 900 erős dohányost, akik két-három nap után már 2—5 cigarettával is megelégedtek, többen pedig teljesen leszoktak. A kezelés során a dohányos mindkét fülkagylójába akupunktúratűket szúrnak, s ez jelentős ízlésváltozást idéz elő: a cigaretta íztelenné válik. Arra persze, hogy a páciensek a kezelés után se gyújtsanak rá újra, a kínai orvosok sem javasolnak mást, mint végtelen akaraterőt... — ŰJ MINISZTERHELYETTES. A Minisztertanács Czipper Gyulát ipari miniszterhelyettessé nevezte ki. — KÖLTÖZŐ KISZ-ESEK. Hétfőtől új címre, a Jókai u. 8. szám alá költözik a gyöngyösi járási KISZ-bizottság. Ebben az épületben dolgoznak a városi testület munkatársai is. — PAGER ANTAL KITÜNTETÉSE. Az Elnöki Tanács Páger Antal Kossuth-díjas színművésznek, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művészének kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréseként, 85. születésnapja alkalmából a Magyar Népköz- társaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken adta át. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 1 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: u-040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18 Hétvégi állatorvosi ügyelet szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Füzesabonyban: Szombat reg- géltől hétfő reggelig, a Rákóczi u. 52. (Központi orvosi rendelő.) Egri állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321, Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Állatkórház. Telefon: 11-645. Hevesi ügyelet: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. Hatvani ügyelet: Hatvan városi tanács. Telefon: 12-720. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET: Gyöngyösi AHatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. Egri Allatkőrház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30 h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Péntek reggelre mérséklődött a szél. így számos járhatatlan úton újból megindulhatott a közlekedés, csak Veszprém megyében vannak megközelíthetetlen települések. Az ŰTINFORM jelentése szerint valamennyi főút két nyomon járható, a hófúvá- sos szakaszokon azonban a vékony hóréteg miatt síkossá váltak az utak. A mellék, utak közül, elsősorban a Bakonyban és a Balaton-felvi- déken sok még a járhatatlan. vagy a nehezen járható. Ugyancsak járhatatlan még néhány út Esztergom környékén és a Pilis délnyugati lábánál, míg a Dunántúl. valamint a Mátra. Bükk és Borsod megye északi mel. lékútjai többnyire havasak, jegesek, síkosak. Ezeken az utakon a megszokottnál jóval lassabban, körültekintőbben lehet közlekedni. Az alföldi utakon csak elvétve tapasztalnak síkosságot a járművezetők; elsősorban Baja. Jánoshalma és Tompa térségében. A Ferihegyi repülőtéren sem okoz fennakadást az időjárás; péntek reggeltől késések nélkül indítják, ihletve-fogadják a gépeket. (MTI) Értelmet az éveknek Diplomaosztó — nyugdíjasoknak Egy szerény emléklap csupán. mégis sokat fejez ki: a töretlen, fiatalos kíváncsiságot. tudásvágyat. Szombaton délelőtt vehették át az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán hazánk elsőként végzett nyugdíjas főiskolásai az oklevelet. Az ünnepségen megjelent Kovács János, az egri városi pártbizottság titkára és dr. Vértes László, a Magyar Ge. rontológiai Társaság főtitkára. Dr. Szabados Lajos, e sajátos főiskola vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd átnyújtotta az emléklapokat. Ezután a fiatalok nevében Szűk Erzsébet harmadéves nappali tagozatos hallgató szólt az idősekhez, majd társai egy-egy szekfű- vel köszöntötték őket. Végül Hopka Béláné mondta el. hogy mit jelentett, mit ért neki és hallgatótársainak az itt töltött három év. Egyébként 1981-ben ötve- nen kezdték a nyugdíjasok közül a tanulmányokat, s hetente egy-egy napon hallgatták az előadásokat. Történelem. német és angol szakon képezték a nyugdíjasokat. s végül huszonheten zárták a három évet. A rendőrség kérése A Heves megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya nyomozást folytat az előzetes letartóztatásban lévő Kis János, Ruskó József, Dani Attila. Bognár Ferenc, Juhász József, és a fiatalkorú Sz. A., L. T.. valamint a T. L. gyöngyösi lakosok ellen, többrendbeli erő^ szakos közösülés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt. Nevezettek a rendelkezésre álló adatok alapján alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy a mátraalji városban és a környező falvakban fiatal lányokkal kötöttek ismeretséget, és őket fenyegetéssel, esetenként erőszakkal közösülésre kényszerítették. A rendőrség kéri, hogy akinek sérelmére az említettek ilyen bűncselekményt követtek el, személyesen, vagy írásban, illetve telefonon jelentkezzenek a főkapitányság vizsgálati osztályán (Cím: Eger, Szabadság tér 1—3. Telefon: 12-555,) vagy bármelyik rendőri szervnél. A LAODAMEIA A TV-BEN. Babits Mihály Laodameia című drámáját rögzítik a televízió 4-es stúdiójában Ruszt József rendezésében, Hámori Ildikó főszereplésével. Vezető operatőr Lukács Lóránt. Képünkön: Hámori Ildikó jelenetét rögzítik (MTI fotó: Friedmann Endre felvétele — KS) A Gyöngyösi Galéria programja • • Ünneplő város — „ünnepi“ tárlatok A Gyöngyösi Galéria kettős évfordulót ünnepel: a 650 éves városnak tíz esztendős e létesítménye. Az ünirtepnek megfelelően ünnepi programot állítottak össze a rendezők. Még látható a város amatőr képzőművészeinek kiállítása. de már készülnek Kő Pál szobrászművész tárlatára. mely márciustól lesz látható. Miért éppen Kő Pál? A neves alkotó megyénkből származik. Hevesen született. Kaiban végezte a középiskolát. Nagyszabású alkotását — Károly Róbertét ábrázoló szobrát — még idén Gyöngyös főterén állítják fel. Herman Lipót születésének 100. évfordulóját ez év április 2'2-én ünnepelik. Az ő műveiből állítják ki a legnevesebbeket ezen a napon. A kiállítás, mely hosszú ideig nyitva áll a nagyközönség előtt, más eseménnyel is összefügg. Ekkor kerül sor arra a tudomásyos ülésre. melyen méltatják a művész tevékenységét, értékelik életpályáját. Felállítják Herman Lipót szobrát is — Kisfaludy Strób Zsigmond alkotását — mégpedig az Orczy-kastély melletti — művészsétányon. Gyöngyös szülöttje Balázs Piri-Balázs, a Ludas Matyi munkatársa. Munkái június és július hónapokban díszítik a galéria falait. Szeptember—október: Szüret a képzőművészetben. Az országos tárlaton 25—30 művész mutatkozik be. főleg megyénkben dolgozó, vagy innen elszármazott alkotók. A munkákat neves szakemberekből álló zsűri értékeli. Befejezésképpen a Ku- rucz D. István vezette hajdúböszörményi nemzetközi művésztelep alkotói mutatkoznak be a képzőművészet gyöngyösi barátai előtt. Hét végi piaci jelentés Megfelelő választék a piacokon A hideg, havas, olykor esős idő ellenére is megfelelő választékból vásárolhatnak a hét végi konyhára megyénk háziasz- szonyai. A zöldpaprikát. az uborkát azonban továbbra is csak a gyöngyösi standokon találhatják meg. Egerben a pénteki szabadpiaci árak: burgonya 8. kelkáposzta 24. fejes káposzta 12—14. gomba 90. alma 12—16. vöröshagyma 16, dióbél 120. mák 110, fokhagyma 65. sárgarépa 16. petrezselyem 20. zeller 22. karalábé 17. fekete retek 15, a tojás darabja 2,40—2,60 forint. Gyöngyösön a pénteki szabadpiaci árak a következők: burgonya 10. sárgarépa 17, petrezselyem 20. vöröshagyma 14, fejes káposzta 12. kelkáposzta 25. karalábé 20. karfiol 100, uborka 150, téli retek 20, fokhagyma 60, paraj 60. sóska 90, téli piros alma 15. téli fehér alma 18. körte 24. gomba 80. zeller 25, szárazbab 40. lencse 72, savanyú káposzta 22, mák 120. dióbél 120. saláta fejenként 18. zöldpaprika darabja 14. a tojásé 2.40 forint. Hatvanban a pénteki szabadpiaci árak: burgonya 8—10. sárgarépa 8—15. petrezselyem 14—20, vöröshagyma 12—15. fejes káposzta 12. karalábé 12—13. fekete retek 10. fokhagyma 60. alma 8—20. szárazbab 25, savanyú káposzta 20 —22, cékla 8—10. zeller 20 forint. A fejes saláta 5. a tojás darabja 2—2,50 forint. A ZÖLDÉRT árai Heves megyében burgonya 6,90. kelkáposzta 20. fejes káposzta 14. gomba 90. alma 15,50—16,50 vöröshagyma 15. dióbél 120. mák 110. fokhagyma 65. sárgarépa 15. petrezselyem 20. zeller 24. karalábé 15. téli retek kilója 10 forintba kerül. A tojás darabja pedig 2.20 forintba kerül. ívvert.:? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott, 4. heti sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 15, 26, 54, 83, 85. A január havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a X._ játékhét szelvényei vesz-" nek részt. (MTI) SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNY Hogy olvasóink munkaidejéhez, a szabad szombatok tehetségeihez jobban alkalmazkodjunk, közöljük: megváltoztatjuk olvasószolgálatunk jogi tanácsadójának fogadó óráit. Eszerint hétfőn 8-tól 10-ig, szerdán délután 3—5-ig, míg szombaton délelőtt 9—11-ig áll az érdeklődők rendelkezésére a Népújság szerkesztőségének jogtanácsosa. A cím és a hely változatlan: Eger, Beloiannisz u. 3. fsz. olvasószolgálat. Lakástűz Besenyőtelken, a Táncsics út 1. szám alatti lakásában a tűzhelyből kipattant szikrától meggyúlladt a 86 éves Forgács Istvánná ruhája és fekvőhelye. Mire a szomszédok a tüzet észrevették és eloltották, az idős asszony belehalt égési sérüléseibe. Mérlegen a NEB munkája Tegnap délután tartotta Egerben az egri Városi-Járási Népi Ellenőrzési Bizottság azon ülését, amelyen beszámoló hangzott el az elmúlt évi munkáról, s . meghatározták azokat a feladatokat, teendőket* amit az idén kell elvégezniük. Fejes János, a városi, járási NEB elnöke az elmúlt évi munkáról szóló beszámolójában kiemelte, hogy nemcsak a vizsgálatok voltak igen fontosak, s eredményesek, hanem belső életüknek azon mozzanatai is, ami meghatározó a jövőt tekintve, segíti az előrelépést. Javultak ugyanis kapcsolataik a különböző munkahelyekkel, szervezetekkel. Elhatározták, hogy az idén az első félévben megvizsgálják a lakosság áruellátásának helyzetét, foglalkoznak többek között a kisárutermelők, kiskereskedők, vendéglátósok munkájával. Utóvizsgálataikban pedig kitérnek a munkaerőgazdálkodásra, megvizsgálják az egri belvárosban a tanácsi kezelésű lakások ráépítési lehetőségeit, foglalkoznak ' az újítómozgalommal, a szövetkezeti szociális tervek végrehajtásával, a gazdaságos anyagfelhasználás és a technológia korszerűsítésének kérdésével. Ezt követően belső életükre vonatkozó feladataikat határozták meg. Hasonló eseményre került sor Gyöngyösön, Hatvanban és Hevesen. Megyénk legújabb városában felszólalt Úszta Gyula, a KEB tagja, országgyűlési képviselő is. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:l1-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705. .