Népújság, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-02 / 180. szám
1980. augusztus 'i., szombat A Nap kél 5,23 órakor — nyugszik 20,17 órakor A Hold kél 23,35 órakor — nyugszik 12,06 órakor Szeretettel köszöntjttk névnapjukon L E II E L ncvii kedves olvasóinkat! Osmagyar rtév. Lél. vagy LeeJ formában volt használatos. Ez a név a ..lélek” szóból ered. —o— Százhaté an évvel ezelőtt születeti John Tyndall angol fizikus. Nevezetesek a sugárzó hővel és a fenyszóró- dassal kapcsolatos kísérletei. A róla elnevezett jelenség lényege: a kolloid-oldatok átvilágításakor létrejövő fényszóródás oka. hogy a kolloid-oldatokban és íz aeroszolokban a fény útja láthatóvá válik. Ezen a jelenségen alapszik az ultramikroszkóp is. Ez egy olyan mikroszkóp, amelynek objektívjébe csak i tárgy részletein szórt sugarak lépnek be; a fényforrás közvetlen sugarait kirekesztik. A sötét látómezőben a tárgyon levő részletek mint világos foltok jelennek meg. Az ultramikroszkóp segítségével olyan kis részecskék is láthatóvá tehetők, amelyek a mikroszkóp feloldóképességének megfelelő méretnél egyébként kisebbek. Ezek a parányi részecskék úgy világítanak ) sötét látómezőben, mint a csillagok az éjszakai égbolton: ez a már említett T.vndall-jelenség. Az ultramikroszkópban a tárgy megvilágítására különleges kondenzo- rokat használó tk. Időjárás Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet. Főleg a keleti országrészben néhány helyén zápor, zivatar. Átmenetileg megélénkülő északnyugati szel. A varható legmagasabb nappali hőmérséklet 26— 31 fok között. JireLisimjiLliinL 33 százalékos vasúti kedvezmény Csoportos utazás az OMÉK-ra Tapolcától Balatonlíiredig— gyalog A hevesi 3-as számú iskola és a járási -nagyközségi művelődési ház fotószakkö- rének részvételével kéthetes közművelődési vándortábori rendeztek. A tábor 26 résztvevője ezúttal a Bulalon- félvidéken járt. Megismerkedtek hazánk e szép terű leiének földrajzával, történetével, kulturális életével, s beiktattak egy 100 kilométeres gyalogtúrát is Tapolcától Balatonfüredig. A táborozás résztvevői élményekben gazdagon érkeztek haza, itthon pedig pajtásaik és a járás iskoláinak rendelkezésére bocsátják saját diaielvételeiket és a szintén általuk készített mozgó filmeket. Jó módszernek látszik ez ahhoz, hogy a fiatalokat ily módon is bevonják abba a folyamatba, melynek az iskoláktól a művelődési otthonokhoz történő eljuttatás a célja. Barokk Megkezdődött a csoportos utazások szervezése az országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásárra, amely augusztus 19-én nyitja kapuit. A kiállításra több mint egymillió vendéget várnak. A rendező szerv, a HUNGEXPO, már hetekkel korábban meghívólevelet küldött a mezőgazda- sági nagyüzemekbe és az élelmiszeripari vállalatokhoz a csoportos utazás biztosítására. A jelentkező brigádok, szakmai csoportok száma máris több ezer — a jegyeket már megküldték. Ugyanakkor a hazai utazási irodák is szervezik a csoportokat; a vidéki városokból, nagyközségekből autóbuszokkal, illetve vasúton, idegenvezető kíséretében utaznak majd fel Budapestre a látogatók, akik AGRIA ’80 Mint mar hírül adtuk, ma egesz napos program keretében ismerkednek meg a nagyszabású kiállítás látnivalóival és egyes esetekben a főváros nevezetességeivel. A bemutatóra 30 ezer szakembert is várnak, ók a különböző rendezvények előadásait é« bemutatóit keresik majd fel. A programot úgy állították össze, hogy a szakmai rendezvények nem zavarják a vásári látogatókat Az OMÉK-ra 33 százalékos vasúti kedvezménnyel utazhatnak fel az érdeklődők. A jegyek máris megvásárolhatók a kiállítás főpénztáránál. a BNV 2-es számú kapujánál. Augusztus 4-től a metrópénztárak, valamint az utazási irodák is árusítják.a belépőket, amelyek egységesen 15 forintba kerülnek. y telki kaláka; Tímár—Sebő FeII Vidróczki Egerben + ORVOSI ÜGYELET )| Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a B xjcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet helye: Egei. Kossuth Lajos u. ti. szám alatt. Telefon: 11-H40. Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasárnap és ünnepnapokon ; előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap es munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 20 óráig. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alabbj községek gyermek- es felnőttbetegeit: Andornaktalya, Maklar, Ostoros. Novaj. Kere- csend, Demi én. Felső tárkány, Nősz vaj. Az ügyelet igénybe vehető vasárnap és ünnepnapokon: előző nap déLután 14 órától az ünnepet követő reggel 7 óráig. Telefon: 11-669. (gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefoni 11-727. Fogorvosi ügyelet: délután 15 18 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap es ünnepnap: reggel 7 órától 7 másnap reggel 7 oraigv; Telefon : 11-727. ; } Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig.. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet 9—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8 — 10,30 óráig. . Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 8—10 óráig a rendelőintézet »gvermekszakrendelésén. Telefon: 10-04. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 17' órától hétfő reggel 7 ' óráig. Telefon: 10-004 ©s 14-496. állatorvosi ügyelet • A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig: Eger: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza. Eger. Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi. bátori és maklán állategészségügyi körzetben.) Telefon: 12-388. Füzesabony: Víztársulat. Rá- 'fcóczi u. 43. Telefon: 3. Gyöngyös: ÁTLatkórház. Telefon': 11-645. Hatvan: Városi Tanács, Kos* •• ßuth tér 2» fsz. 30. Telefon: 19-97. Heves: Heves megyei Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124. EGRI VÖRÖS CSLLLAg Telefon: 11-888 Du. fél 4. fél 6 es 8 orakor: Joseph Andrews Színes, szinkronizált angol film Este 10 órakor: Ödipus/, király Színes olasz film Rendezte: Pa&olini EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4. ti és 8 orakor; . .És az eső eltnos minden nyomot Színes, szinkronizált NSZK—francia film EGRI KERT Este 9 órakor: A különös ügynök GYÖNGYÖSI PUSKIN Ki öli meg Európa nagy konvhafönökcit? GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A hosszú hétvége GYÖNGYÖSI KERT Már ez is probléma? HATVANI VÖRÖS CSILLA- Halló, keeskeszakáll! HATVANT KOSSUTH Elsietett házasság FÜZESABONY Goodbye és ámr PETERVÄSARA Dollárpapa A Heves megyed Zöldért Vállalat pénteken 200 tonna zöldárut küldött piacra, kétszer annyit, mint egy héttel korábban. Mindez már azt jelzi, hogy végre, elérkezett a zöldségszezon és lényegesen meggyorsult a betakarítás. Több hetes késéssel ugyan, de most már a szán- tóföldön termelt áruk uralják a piacot. A paradicsom- kínáijat erősen felfutott, pénteken már száztonnányit szállítottak piacra a Heves megyei gazdaságok a szántóföldi táblák termeséből. Paprikából egyetlen napon ötven tonnányi termés került piacra, így a kínálat bőséges. A paradicsom és paprika ára egyaránt lényegesen csökkent, ennek ellenére máris értékesítés* gondok vannak. A termelőgazdaságok kínaiata lényegesen nakamarazenei est / Az Egri Szimfonikusok két volt zenekari tagja látogat el ma Egerbe. Jász Pál hegedűművész, a Budapesti Operettszinház koncén! mestere és Hiba y Éva fuvolaművész, a Sivelin nevű Helsinki Zeneakadémia tanara, barokk kamarazenei estet ad 8 órai kezdettel az egri vár képtárában. Műsorukon szerepel Vivaldi C- m (fii concerto grosso. Bach a moll hegedű verseny és h-moll szvit, és Händel g- moll concerto grosso, Lottónyerőszámok A Sportfogadási es Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hajdúszoboszlón megtartott 31. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 12,18,72,80,90 gyobb. mint amennyit a felvásárló szervek eladni tudnak. Éppen ezért úgy tervezik, hogy a helyi ellátás biztosítása mellett a jövő héten megkezdik az exportszállítást és jelentős mennyiségű paradicsomot, paprikát küldenek Heves megyéből a határokon túlra. Újdonság a piacon a közkedvelt hevesi görögdinnye. Ebből az ízletes gyümölcsből pénteken öt mázsát küldött piacra a hevesi Rákóczi Ter_ melőszövetkezet. Bár a diny- nye élése három-négy hetes késésben van. a jövő héten már várhatóan legalább 40 tonnányit küldenek piacra a hevesi ültetvényekről. A terméstó látások már most biztatóak és a jövő héten tovább növekszik, a zoldségkí- nalat Heves megye gazdaságaiban az egesz ország területére kiterjedően. kerül sor az Agria '80 prog_ ramsorozatának utolsó rendezvényére. Az egri líceumban az Európa-hírű Vidróczki együttes mutatja be műsorát. A gyöngyösi csoport, melynek vezetője Zeit. ner Imre. művészeti vezetője Heksch Katalin, előadására 21 órai kezdettel kerül soiv Műsoron szerepel Tímár Sándor és Schubert Henrik KödelHk a Mátra: Tímár— Sári József. Pontozó és ,for_ gatós, valamint Dél-dunántúli ugrás: Janek József, Zene, Novak József Jobbagy. Augusztus első napjan növekedett a felhozatal megyénk piacain. Különösen paradicsom bői, pa pri kából, őszi- és sárgabarackból érkezett több. A felvásárlás növekedésével csökkentek az árak. így ma, szombaton a paradicsom kilója 11, a paprika 15 forint. Szombaton piacra került a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezetből érkezett első görögdinnye- szállítmány is, melynek kilóját 16 forintért adják. f EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya kilója 8—10. a sárgarépa és a petrezselyem 6, a vöröshagyma 10. a karfiol 14. a paradicsom 20, a paprika 25—30, a tojás darabja 2.20—2,40, az uborka 8, az alma 18 forint volt. A savanyú káposzta 16, a zöldborsó 20, a meggy 26— 28. az őszibarack 26, a sárgabarack 18, a szilva 14, az újdonságként megjelent pad. lizsán 50, és a fejtőbab 20 forint. A ZÖLDÉRT elárusítóhelyein a burgonya kilója 7, a fokhagyma 38. a fejes káposzta kilója 2.60. a zöldpaprika és a fejtőbab 22. a sárgadinnye 25, a paradicsom 12—18. és az őszibarack 16— 20 forint között változott. GYÖNGYÖSÖN m, A pemétó szabadpiaci arak alapjan : a burgonya kilója 7, a sárgarépa és a petrezselyem 3. a vöröshagyma R renc Ritka és sűrű tempó. A szünet után kerül sor Tímár Galga menti táncok, valamint Szlavóniai leánytánc című koreográfiájára, melyet követ Zsuránszky Zoltán—Schubert Legények, Tímár—Schubert Kunsági táncok, Tímár—Sebő Ele ki páros, Zsuránszky—Schubert Boncidai táncok, Varga Zoltán—Sebő Skandálás. Végül pedig /az együttes Tímár Sándor Szatmári táncok című művét mutatja be. A zenekart Némethné Süveges Zsuzsanna vezeti. a fejes káposzta 3. a kelkáposzta 10. a karalábé 6, a karfiol 14. a paradicsom 12, a zöldpaprika 12—15. a főző. tök 2, az uborka 5 forint volt. A zöldbab 7, a zöldborsó 16, a fokhagyma 48, a nyári alma 12. a körte 10. a meggy 30. a sárgabarack 12. az őszibarack 14, a szilva 8. a sárgadinnye 16. a görögdinnye 25. a málna 30. a ribizli 15. az egres 7, a héjas dió 40. a száraz bab 30. a savanyú káposzta 20 es a inak 55 form t. A ZÖLDÉRT arai az egriéhez hasonlóan alakultak. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak szerint: a zöldbab kilója 5, a fejtőbab 12. az újburgonya 6. a fejes káposzta 4. a kelkáposzta 8. a tölteni való paprika 16. az uborka 4, a főzötök 2. a karalábé 3, a főzőhagyma 10. a fokhagyma 2, a petrezselyem és a sárgarépa 3 forint volt. A vegyes zöldség 4. a sárgadinnye 12, a savanyú káposzta 25, a mák 60, a száraz bab 26. a gomba 60, a nyári alma kilója 5, a cseresznye 8. a meggy 20—25. a sárgabarack 8—-10. az őszibarack 14—25. a körte 8. a málna 35. a szilva és az egres 8. a ribizli 10 és a héjas dió 40 forint. A ZÖLDÉRT stamdjain a paradicsom kilóját 7—12, a zöldpaprikát 12—20, a tölteni való paprikát 6. az uborkát 12—15, a sárgadinnyét 17, a szilvát 6—8. es a nyári körtét 10—12 forintért árulták. Piacon a hevesi görögdinnye Meggyorsult a zöldségszüret Hét végi piaci jelentés Minden olcsóbb! 0 DÉLRE TARTANAK a kishartyányi termelőszövetkezet kombájnjai, hogy segítsék a nehéz helyzetben levő Tisza menti gazdaságokban a gabona gyors betakarítását. ■ „ARANYRETÜLÜGÉP". Ünnepélyes külsőségek között fogadják augusztus 4-én 15 órakor a Ferihegyi rcpii lőtéren a moszkvai olimpia játékokon részt veit magyar versenyzőket. Az olimpiai sportküldöttség két MALÉV- géppcl hétfőn érkezik haza. Az „aranyrepülőgép” utasainak fogadására érkező hozzátartozók, sport barátok, érdeklődők az erre a eélra kijelölt helyen vehetnek részt a repülőtéri ünnepségen. © IVÓKUTAK EGEKBEN. A városi tanács ivókutakra kiírt tervpályázatán eredményeseit szereplő művészek alkotásait helyezik el Eger utcáin és terein. A Jókai téren Mészáros Dezső szobrászművész, a Széchenyi utca 5. számú ház udvarában Pusztai Ágoston keramikus, az Alkotmány utcai tömbbelső ben pedig Király Robéi t szobrászművész bronz ivékát jából illatnak majd a szomjazok. O ALAPÍTÓ TAGOK TALÁLKOZÓJA. Tegnap délután baráti találkozón vettek részt a tiszanánai tsz alapító tagjai. Godó Lajos, a szövetkezet elnöke számolt be a jelenlévőknek a közös gazdaságban folyó munkákról, eredményekről, gondokról, a. betakarítás helyzetéről és a jövő terveiről. A jó hangulatú találkozó végén a tsz elnöke 17 alapító tagnak ajándékot nyújtott ab © GÁSPÁR MARGIT KITÜNTETÉSE. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Gáspár Margit iram1 irodalmi és közéleti munka; saga elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Szo cialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Rat,kai Ferenc, művelődési miniszterhelyettes pénteken adta át. ■ BELVÍZ HATEZER HEKTÁRON. A rendkívül esős időjárás miatt jelentős belvízkárokról érkezett jelentés az Állami Biztosító megyei igazgatóságára. Eddig tizenegy mezőgazdasági nagyüzem kert kárbeeslést, mert a Tisza es a Tárná menten hatezer hektár vetést; borít víz. Belvíz öntött el mintegy kel és fél ezer hektár kalászost. © A FÓTI GYERMEK VAROS tavában fürdés közben a vízbe fulladt Németh Péter 11 éves gyermek városi tanuló. A baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására a rendőrség folytatja a vizsgalatot. © HÁLÁLOK BALESET. Salgótarjánban, a Síküveggyár géptermében. Seihen Sándor 56 eves villanysze-l relő csoportvezető, parádhu- tai lakos elektromos hibát észlelt, ezért a transzformátorház ajtaját kinyitotta, miközben áramütést szén ve dett és a helyszínen meghalt. A rendőrség a vizsgálatot szakértő bevonásává! folytatja.