Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-28 / 123. szám
V [ Választási gyűlés Matiaderecsken „Büszkék hogy nő a jelöltünk..." A választási' gyűlés elnöksége (Fotó: Perl Márton) máira derecskéi lakosság önzetlen tenni akarását, a község dinamikus fejlődését elemezte. Kiemelte egyebek között: — A helyi szervek, a téglagyár. a szövetkezel, s a község lakói együtt fejlesztettek a települést: a különböző beruházásokra I97ti-tól 5 millió 410 ezer forintot fordítottak. Szebbé varázsolták a fürdőt, és környékét, felújították a vízhálózatot, megkezdték az 50 személyes óvoda bővítését, járdát építettek, Ahol szükség volt rá. ott voltak a község• látói, akik több mint 7 és'fél millió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a közös elképzelések megvalósításához. .. A képviselőjelölt beszéde után többen szót kértek a közs.ég lakói közül. Többek ' között Fámád István és B&- di János nyugdíjas szólt . a mátraderecskei, illetve a recski településfejlesztésekről, s arról, hogy a két község lakói örömmel fogadták a Mátravidéki Fémművek dolgozónőjének jelölését. Ezt' egészítette ki özv. Zám Istvánná nyugdíjas is, aki így kezdte hozzászólását: — Ennek a kornak köszönhető, hogy „kivonták a forgalomból" azt a nótát: asszony, te .csak hallgass! Bizonyítéka ennek ez a jelölés is, ezért állíthatjuk, büszkék vagyunk, hogy nő a jelöltünk... A hozzászólások utón a mátraderecskei választópolgárok- egy csokor virággal kívántak jó munkát leendő képviselőjüknek, aki megha- tdttan mondott köszönetéts a bizalomért. (-•s) A MÁJUS! MELEGBEN Palántáinak, kaszáinak* készítik a gépeket az aratáshoz Határszemle Heves megyében , , kaszálnak a domoszlói határban Paprikát palántázó Sok-sok virág és a díszes háttér adott ünnepi hangulatot az apró színpadon, amelyen helyet foglalt a választási gyűlés elnöksége. A mátraderecskei művelődési ház nagyterme zsúfolásig megtelt erre az alkalomra. Sőt. többen az udvaron, a nyitott ajtók előtt állva hallgatták végig Zsidei Istvánná országgyűlési képviselőjelölt beszédét. A sifoki Kfátravidéki Fémművek diszpécserét, a választókerület jelöltjét —valamint a megjelent párt-, állami és tömegszervezeti vezetőket — Molnár Úéza, az egri járási hivatal elnökheNem veszett kárba a reklámköltség : 60 százalékkal emelkedett az utóbbi esztendőben az ÁFOR-nak átadott fáradtolaj mennyisége, a Volán' Tröszt vállalatai > pedig motorolaj-szükségletünk csaknem 20 százalékát az olaj regenerálásával teremtik elő — állapították meg a rtépi ellenőrök a közelmúltban zárult utóvizsgálat során. A KNEB és a területi NEB-ek félezer szakértője, társadalmi munkatársa mérte föl, hogy az 1976-os alapvizsgálat. óta javult-e a bizonylati fegyelem, kevesebb-e a pazarlás, takarékosabban bánnak-e a benzinnel, gázolajjal, motorolajjal, kivált a xözúti gépjárművek, a munta- és az erőgépek üzemeltetői. amelyeknek az 'évente fölhasznált mintegy 6 millió tonna folyékony üzemanyag egyharmada jut. Az utóvies- gálatnál azt is tapasztalták, hogy a KPM által kidolgozott közúti ' gépjárműnormák alkalmazása általánossá vált, ám gyakorta előfordul, hogy az alapnormák bővítésére a rendeletben is megjelölt tényezőket — az időjárást, az utminőséget, a forgalmi viszonyokat — figyelembe véve. indokolatlanul fellazítják az egyébként sem szűk fogyasztási normákat. A gazdálkodó szervezetek • közül, főként az állami vállalatok vizsgálták felül és módosították az anyaggazdálkodással kapcsolatosan a korábbi hiányos ügyvitelt, de továbbra sem kielégítő a helyzet a mezőgazdasági nagyüzemekben. Sajnos, nem javult a közúti gépjárműpark teljesítményének kihasználása, sol^ az .üresen futó jármű, s az így elpazarolt üzemanyag. A vizsgálat megállapításaihoz tartozik az is, hogy az ÉVM még nem dolgozta ki az építőipari erő- és munkagépek hajtó- és kenőanyagfelhasználásának normáit, alkalmazásuk rendjét. Előrébb jár e téren a MÉM: alkalmazási útmutatóval ellátott normaszabályzatot adott ki a.ianlás jelleggel. Az ajánlás a .-von ban még nem lyettes^ köszöntötte. Ezután került sor a választási beszédre, amelyben Zsidei Istvánná egyebek között hang-' súlyozta, hogy a június 8-i választásokat az MSZMP politikájának megfelelően a szocialista demokrácia, a szövetségi politika és a szocialista nemzeti egység jegyében tartjuk meg. Népünk tudatosan, felkészülten vesz részt ezen az eseményen: éppúgy, mint közös dolgaink intézésében, s ez azt jelenti, hogy érdeklődik az életünkét meghatározó politika. iránt. A továbbiakban a megye és az egri járás eredményeiről szólt, majd a jelenti az alkalmazást is: az általános tapasztalat szerint a gazdaságokban sem az üzemanyag-fogyasztás mérésével, sem ellenőrzésével nem foglalkoznak még kellő szigorral. Továbbra is gondot okoz, hogy a járműveket üzemef- tetők meglehetősen nagyvonalúan kezelik a bizonylati fegyelmet, számos vállalatnál pontatlanul vezetik a kútkönyveket, a menetokmányokat, a gépnaplókat. A további tennivalókat jelzi, hogy az üzemanyag-megtakaA statisztikai adatok arra utalnak, • hogy előbb vagy utóbb szinte minden család kapcsolatba kerül az építőanyag-kereskedelemmel, Az elmúlt négy évben — 1975 és és ■ 1979 között — 231 500 lakás épült fel az országban magánerőből, s ha ehhez hozzászámítjuk az új nyaralókat, víkendházakat, a- régebbi építmények korszerűsítését. tatarozását. akkor arra következtethetünk, hogy egyidőben, egyszerre minden nyolcadik-tizedik család vevőként jelentkezik a Tüzép- telepeken. Nem mindig sikerrel; némely anyagért az építtető , térdig járhatta le a lábát, és sok építkezés húzódott, húzódik el amiatt, hogy az éppen szükséges tégla, cement. mész vagy csempe, a kívánt méretű ajtó, ablak, az elképzeli kerítésanyag, a közeli telepen hiányzik. Különösen nehéz volt vásárolni • a múlt év végén, amikor ugrásszerűen megnőtt a kereslet. és sokan azt is felvásárolták; amit csak hosszú hónapok múltán szándékc«tak beépíteni. Aki építkezik, anyagot vásárol. vegyes tapasztalatokat szerez a kínálatról, az anyagok' minőségéről. * Az évek rítás ösztönzésére — a gép- járművezetők, a gépkezelők anyagi érdekeltségének erősítésére — még mindig nincs egységesen követhető mód- A tennivalók megoldását a népi ellenőrök több mint 600 javaslattal segítették. s a továbbiakban is figyelemmel kísérik e tanácsok, figyelmeztetések fogadtatását, a javaslatok megvalósítását, s hogy az illetékesek a korábbinál hathatósabban igyekeznek-e előmozdítani a takarékosabb üzemanyag-felhasználást. (MTI) távlatában azonban a helyzet sokat, javult: az anyag- ellátás bőségesebb és szervezettebb minden eddiginél. Az idén — az egyetlen ha-' jópadló kivételével, amely nem lesz kapható — valamennyi fontos építőanyagból jóval többet hoz’, forgalomba a kereskedelem, mint 1979- ben. Legalábbis ezt ígérik az építőanyag-iparral eddig megkötött szerződések, illetve az import-megállapodások. Ezek szerint számottevően nő a Tüzép-telepekre kerülő falazóanyag, cement, mész, tetőcserép. födémgerenda, padló- és falburkoló csempe, lefolyócső. fenyő fűrészáru, fenyő rúdáru, ajtó, ablak, parketta mennyisébe. Ez természetesen csak, az országos és éves átlag, ami sajnos, nem jelenti azt, hogy minden telepen, minden termékből folyamatosan árusítanak. hiszen az anyagtermelők sem szállítanak folyamatosan. Nehezíti a lakosság áruellátását a szállítóeszközök hiánya is. További hátráltató tényező: a szállító vállalatok egyre inkább arra törekszenek, hogy nagy tételeket, irányvonalokat vegyenek át tőlük a kereskedelmi vállalatok, ami olykor Lucernát Ügy tűnik, május utolsó hete meghozta az igazi meleget. A hőmérséklet hétfőn és kedden már meghaladta a húsz fokot. A kellemes nyár eleji időben határszemlére ■indultunk, hogy" megnézzük: Heves megye földjein hol tartanak az aktuális munkákkal. mik most a legfontosabb tennivalók? Egert elhagyva. Ke recsend és Bernjén határában jól művelt szőlőket láttunk. A termőkárokon a .levelek szépen kinyíltak és a jó idő hatására meg is erősödték. A falvakat magunk ■ mögött hagyva a főút kél oldalán jó termést Ígérve díszük a búza. Gépkocsink a detki elágazó közelében lassított, ahol baloldalt a Barvastó-dülóben levágott lueernasorok voltak. Szénagyűjtő kocsik szedték a termést. Besztercei Sándor, a detki Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet üzemegységvezetője a 90 hektáros táblában a jó minőségű termésről beszélt. Igaz, a korábbi kedvezőtlen időjárás miatt csaknem két héttel később láttak az első kaszáláshoz, de nem egészen egy hét alatt végeztek ezzel a munkával. Tavaly ilyenkor többet kaszáltak a nyári kánikulában. Most azonban hűvös volt a május, a lucerna pedig a meleget szereti. Beljebb, a Mátra alján népesek voltak a történelmi borvidék szőlői. Fö)eg a női brigádok szorgoskodtak, köazzal jár, hogy egy-egy telep hónapokra elegendő áru- mennyiséget kénytelen fogadni, míg más, környező telepekre esetleg abból az áruból nem jut. Az építkezők . azonban nagyban megkönnyíthetik az anyagbeszerzést, ha úgynevezett anyagbiztosítási megállapodást kötnek a kereskedelemmel, A vásárlásnak ezt a formáját — tehát amikor az építtető jó előre jelzi, mikor, milyen anyagra lesz szüksége, és a Tüzép, .előleg ellenében, biztosítja a kért ütemű szállítást — csak néhány éve vezették be. Kezdetben nem járt nagysikerrel: a Belkereskedelmi Minisztérium által kezdeményezett rendszert a Tüzép- vállalatok nemigen propagálták, így az építtetők alig szereztek róla tudomást. Az is előfordult, hogy kötöttek ugyan anyagbiztosítási megállapodást, de nem tartották be: a telepek nem tudták a kért anyagok mindegyikét a kért időpontban rendelkezésre bocsátani» Persze akadt jócskán példa az ellenkező- jéré is. amikor a megrende-. lő meggondolta, magát, és nem vette át a rendelt anyagot. tözték a termőkarokat. Volt munkájuk a növényvédőknek Is, akik vegyszeres gyomirtást végeztek. Do- moszló határában is befejezték már a vetést. Ugyan kér séssel, mert az utolsó sorokba a hűvös, esős idő miatt csak a múlt héten kerültek a magvak. Kádár Imre elnökhelyettes elégedetten. szólt arról, hogy a szövetkezet földjeit, ősszel időben felszántottak, így most tavasszal jó minőségű vetőágyakba kerültek a. A .kezdeti zökkenők után ma már valamivel gördülékenyebb a vevő és az eladó közötti szerződések megkötése és teljesítése. A legjobb vállalatok nemcsak az anyagokat biztosították a megállapodást kötő vevőknek, lianem gondoskodtak és gondoskodnak a házhoz szállításról, sőt egyes helyeken más kisgépeket, is kölcsönöznek az építkezésekhez. ' •» Az idén az említett nehézségek mellett, azok ellenére is arra lehet számítani, hogy minden tekintetben javul -az építtetők kiszolgálása: azon kívül, hogy minden termékből sikerült a kereskedelemnek szerződésben biztosítani a szükséges mennyiséget, . a vállalatok készségesebben kötnek anyagbiztosítási szerződést. értesítik a megrendelőt az áru beérkezéséről, és továbbfejlesztik a házhoz szállítást, a kisgépkölcsönzést. ■ Az építkezés természetesen ezután sem lesz népünnepély, de talán kevésbé idegőrlő, mint a múltban. És évről évre több csatádnak .sikerül megépítenie saját otthonát, .nyaralóját. (G. Zs.) hevesi asszonyok (Fotó: Perl Márton) magvak. Segítségükre volt a markazi, a nagyrédei, és a viszneki termelőszövetkezet. Ezektől gépeket ^kaptak kölcsön; így minden munkaműveletet a technológiai előírá- stfkpak megfelelően végezlek el. A szőlőben minden második sort mélyszántanak. Ezenkívül helikopter permetez, az eddigi, szeles idő azonban gátolta ennek befejezését. Némi késéssel, de már kikelt a napraforgó . és a kukorica. Kaszálják a lucernát, mert kell a takarmány az állatállománynak; Domoszlón is ígéretes a búza, amitől sokat remélnek! A Mátra alját elhagyva utunk a hevesi homokhátság felé vezetett. Megyénk alföldi részén is szorgos emberekkel találkoztunk a földeken. Most, hogy a vetést befejezték, a legnagyobb 'munka a palántázás. A hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet homokján paprikapalántákat ültettek az asszonyok. A szomszédos Alatkán, a tarnamérai Lenin Termelőszövetkezet. homokháti részén öntözték a paprika- és a paradicsompalántákat. A boconádi fóliatelep is élénk volt. Három és fél hektáron a nap energiáját hasznosítják paprikanevelésre. A közös gazdaságok gépműhelyeiben már megkezdték az aratásra való előkészületeket. A gépudvarokon kombájnokat, pótkocsikat javítanak, amelyek részt vesznek majd a betakarításban. Amerre csak jártunk, mindenütt ' szorgoskodtak a nagyüzemekben. A korábbi kedvezőtlen időjárás okozta kiesések legnagyobb részét sikerüli pótolni, ami a jó szervezésnek és a gyors munkának köszönhető. (mentusz) 1980. május 28,, szerda Építőanyag-ellátás Ha felépül végre a házunk... Laza fogyasztási normák Népi ellenőri javaslatok a takarékosabb üzemanyag-felhasználásra