Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
Eredményes munka, tartalmas számvetés A beszámoló taggyűlések tapasztalatai Határidőre elkészültek Újdonságok a gabonaforgalminál Az új 6500 tonnás- kápolnai fémsiló (Fotó: Perl Márton) A KÖZELMÚLTBAN FEJEZŐDTEK BE megyénk majd 700 alapszervezetében az öt év munkáját értékelő, a XI. kongresszus óta megtett út politikai mérlegét megvonó beszámoló taggyűlések. Ez a rendkívül nagy és fontos munka összességé^ ben sikeresen, a párt határozatainak szellemében ment végbe. A megye kommunistái tartalmas vitákban alakították ki véleményüket a kongresszus határozatai helyi végrehajtásáról és felelősséggel szabták meg a következő időszak tennivalóit. A taggyűlések előkészítése időszakában a párttagokkal folytatott beszélgetések, az állami, a gazdasági és a társadalmi szervek helyi vezetőivel folytatott vélemény- cserék jól segítették, hogy minél szélesebb és nagyobb tömegű tapasztalati anyag birtokában alakuljanak ki az értékelő álláspontok, határozatok. Pártcsoport-értekez- leteken véleményezték a megye kommunistái a vezetőségek ötéves munkáját, értékelték a pártmegbízatások teljesítését. Nagyfokú aktivitás, nyíltság, őszinteség, jó kritikai szellem jellemezte a pártcsoportok tevékenységét, á résztvevők több mint 40 százaléka nyilvánított véleményt. A párttaggyűléseken előterjesztett' beszámolók és a párttagság véleménye úgy summázható, hogy az alapszervezeti munka kiegyensúlyozottan fejlődött, a pártszervezetek belső életére a tervszerű és rendszeres munka a jellemző. PÄRTALAPSZERVEZE- TEINK átfogóan elemezték a gazdaságirányító és ellenőrző munkát, a gazdasági egységek fejlődését, a cselekvési programok megvalósulását és sokoldalúan értékelték a gazdasági tevékenységet is. Fontos szerepet kaptak a vitában a hatékonyság, a munkaszervezés, a munkafegyelem javításának kérdései. Megállapították, hogy a párt- szervezetek több helyen nem fordítariak kellő figyelmet a feladatok végrehajtásának ellenőrzésére és számonkérésére. A gazdasági jellegű pártmegbízatások egy jelentős része nem elég konkrét, a gazdasági vezetők beszámoltatásakor az elkészített beszámolók gyakran bonyolultak, kevéssé érthetőek. Az alapszervezetek kádermunkáját úgy minősítették a taggyűlések, hogy azok fejiődőek, a véleményezési jogkört többségükben jól érvényesítik. Több helyen gondot jelent azonban a káder- utánpótlással való foglalkozás, sőt magának az utánpótlásnak a biztosítása is. A beszámolók az eddigieknél bővebben, bár nem mindig kielégítő módon foglalkoztak az alapszervezetek ideológiai tevékenységével, a párttagság tudatának fejlődésével. Ezt a kérdéskört több helyen leszűkítették a párt, az Újabb pibenőerdök A települések közvetlen közelében kialakított pihenőerdők jelentik nagyon sok esetben a városi lakosság egyetlen kapcsolatát a természettel, ennélfogva a MÉM „erdőátalakítási” fejlesztési programjának a szó szoros értelmében közérdekű haszna van. Az év minden hónapjában a látogatók seregeit fogadó, pihenőhelyekkel, erdei pályákkal, esővédőkkel és szalonnasütőkkel ellátott terület 1979-ben már csaknem 75 ezer hektárra kerekedett. A sikeres programot — amely különben jelentős. mértékű állami támogatást élvez — az erdőgazdaságok tovább folytatják. 1980-ban a jelenleg mintegy 100-ra tehető pihenőerdők számát további 8—10-zel növelik. Több ezer hektárnyi erdőben teremtik meg a kikapcsolódás lehetőségét,. egyebek között Nagyatádon és Orosházán. ÜMTIj állami és tömegszervezeti oktatás eredményeinek és hiányosságainak értékelésére. Megállapították ugyan, hogy emelkedett a politikai és szakmai képzettség szintje, de arról már keveset szóltak, hogy ez milyen eredményekkel járt együtt. A beszámolókból és az azokat követő vitákból kitűnt, hogy az elmúlt öt évben az alapszervezetek vezetőségei megfelelően szervezték és- irányították a politikai munkát. összességében jónak minősítették a tanácsok és tömegszervezetek pártirányítását. Több helyen megfogalmazódott azonban, hogy a tömegszervezetek tevékenységében az érdekképviselet érvényesül jobban, és arányaiban ennél — sőt a szükségesnél — kevesebb a gazdaságpolitikai feladatokra vonatkozó agitációs és mozgósító munka. A beszámolók többségében elismerő minősítést kaptak az alapszervezetek tömegkapcsolatai, ám néhány alapszervezetnél megfogalmazták, hogy a párt- és a gazdasági vezetésnek többet kell foglalkoznia a tagság és a dolgozók problémáival, jobb kollektív szellemet kell kialakítania, javítania kell a munkahelyi légkört. A BESZÁMOLÓK POZITÍVAN ÉRTÉKELTÉK a pártszervek alapszervezeteket irányító és segítő munkáját, amely a véleményük szerint hozzájárult az alapszervezeti munka színvonalának emeléséhez. Kiemelték, hogy a titkári értekezletek. a titkárok és a vezetőségi tagok továbbképzése, az aktívák és a területfelelősi rendszer kialakítása eredményesen segítik a jobb munkát. Az alapszervezetek túlnyomó többsége úgy ítéli meg, hogy az irányító pártszervek megfelelő önállóságot biztosítanak ahhoz, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően szervezhessék meg feladataik végrehajtását. Az irányító pártezervek képviselői valamennyi beszámoló taggyűlésen részt vettek és minősítették az alapszervezetek ötéves munkáját. A minősítések alaposak, elemzőek voltak, kitértek a korábban felvetett hiányosságok megoldásának tapasztalataira, értékelték a titkárok és a vezetőség irányító, segítő, ellenőrző tevékenységét. Az alapszervezetek többAz emeleteken kényelmes hálószobák, lent tágas olvasóterem, újságok, könyvek, magnó, lemezjátszó, televízió — nem is kell sorolni, ez már természetes. A kollégium Mező Imre nevét viseli, Egerben 300 leendő szakmunkás otthona. — Kedves, szép ünnepség volt. Ennek már hagyománya van, minden esztendőben megemlékezünk a város fel- szabadulásának jubileumáról, névadónkról, s egyúttal értékeljük a közösségi munkát, a kollégiumi élet minőségét. A versenyben most mi bronzot kaptunk, vagyis nem a legjobbat, hiszen ez a harmadik fokozat. De én azt hiszem, az önkormányzat munkája itt mégiscsak kimagasló. S ez különben nemcsak a tanárok érdeme. Nyiri József 1952 óta diákotthoni, kollégiumi vezető, nem minden tapasztalat nélkül mondja tehát mindezeket. De kik is képviselik azt a bizonyos önkormányzatot? Második a nevelő mellett Kovács Zsolt autószerelő szakmát tanul az erdőgazdaságnál. A diáktanács titkára, diákegységvezető. Ahogyan mondják: a nevelőtanár mellett a második, ha dönteni kell. Választott tisztségviselő, de nem is tudna mit kezdeni a rángj; ’1, ha nem lenne sége készített határozati javaslatot, amelyek a rövid távon jelentkező tennivalókat fogalmazták meg. A feladatok a termelést segítő munkára, a kongresszusi munkaversenyre, az V. ötéves terv sikeres befejezésére, a szervezeti élet erősítésére, a pártcsoportok munkájának javítására, az alapszervezetek ideológiai tevékenysége színvonalának emelésére, a pártépítésre vonatkoztak elsősorban. Számos helyen kitértek a javaslatok az információs munka javítására, a politikai vitakörök és a tömegpropaganda tanfolyamok színvonalának emelésére, az agitáció fokozására, a párttagság aktivitásának növelésére, a fiatalokkal és a nőkkel való foglalkozás javítására. A taggyűléseken átlagosan a résztvevők 25 százaléka mondta el a véleményét. Volt olyan taggyűlés is, ahol a résztvevők fele, vagy ennél is több elvtárs szólt hozzá. A viták résztvevőinek döntő többsége a helyi gazdasági kérdésekkel foglalkozott, sok helyen mutattak rá a meglevő hiányosságokra, több javaslat is született azok kiküszöbölésére. Sokan foglalkoztak a pártcsoportok munkájával, s elmondták, hogy jobban kell támaszkodni rájuk, több feladatot, de információt és elismerést is várnak a csoportok a vezetőségek részéről. A pártélet kérdéseit érintő további hozzászólások az alapszervezeti munka nagyobb hatékonyságára ösztönöztek. Hangsúlyozták az agitáció javításának szükségességét, a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták felelőssé- gét. MINDEZEK UTÁN jogosan állapíthatták hát meg, hogy az alapszervezeti beszámoló taggyűlések előkészítésében és lebonyolításában a pártszervek alapos, átgondolt és célirányos munkát végeztek. A beszámoló taggyűlésekre a jó légkör, a mértéktartó hangvétel, a reális helyzet- értékelés volt a jellemző. Az alapszervezetek vezetőségei jól összegezték azokat a feladatokat, amelyek a következő időszakban a kommunista kollektívák előtt állnak. És e feladatok egyáltalán nem kevesek! Németh László. az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezetője valóságos tekintélye tanulótársai között. Összesen 12 „diákegység” van. ezek vezetői alkotják az önkormányzatot. A rendezvények, programok szervezése is a mi dolgunk. Például a politikai vitakörök; havonként jár hozzánk egy újságíró. Persze nemcsak az előadások. az oktatás, meg ilyesmi a lényeg, okosan meg kell szervezni a „nem komoly” programokat is. Mert azért a vidám szórakozás is hozzátartozik itt az élethez. Amikor jelölt lett a tisztségre, Kovács Zsolt szüleit meglátogatta a kollégium igazgatója. Megkérdezte véleményüket a dologról. A szülők büszkeségénél csak a meghatottságuk volt nagyobb. Több szakmából Török Lajos újlőrincfahd, a VILATI egri gyárában tanulja az elektrolakatos szakmát. Ő „csak” helyettese a diákegységvezetőnek. — Több szakmából szeretnék képesítést szerezni és az érettségi is tervem. ElkeI rültem otthonról, tanulni akarok, ehhez azért a kollégiumban töltött időnek is segítenie kell. — A társadalmi munka mennyi szabad időt vesz el? — Az nem túl sok, illetve ha soknak tűnik is, az üléseken, ellenőrzéseken, szemléken részt venni, a prograAki mostanában a 3-as fő közlekedési úton halad járművével, a kápolnai benzinkút mögött már messziről megpillanthatja a fémből ké. szült gabonatárolót. Mintegy folytatása ez a korábban elkészült három, egyenként ötezer tonnás gépesített csarnoktárolónak. Miután iparvágány van a telepen, ez indokolta a bővítést, amely elősegíti a gazdaságos tárolást és a szállítást is. Amint Nagy János, a Heves megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója elmondta, a 6500 tonnás fémsiló építésének előkészületeit még 1977-ben megkezdték. Akkor a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalattal kötöttek szerződést a munkára, azonban a vállalat idén januárban lemondta a kivitelezést. Az új gabonatároló tervei azonban készen voltak, így nagy szükség volt arra, hogy mihamarabb megkezdjék az építkezést. Az MSZMP Heves megyei Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának közreműködésével a Vízügyi Építő Vállalat egri főépítésvezetősége terven felül vállalta a kivitelezést. Példás munkaszervezéssel még januárban hozzáláttak az építéshez és három- hónap alatt elkészítették a gabonatárolóhoz szükséges vasbeton alapzatot. mok szervezésében közreműködni, ezek az elfoglaltságok szerintem éppen az idővel való jó gazdálkodásra nevelnek. — Az itteni élet teljesen szabályozottnak tűnik. Fegyelmezésre milyen gyakran van szükség? — Aki kollégista akar lenni, az nyugodtan jelentkezhet, hiszen most sem vagyunk zsúfoltan: 294 férőhelyet 290 tanuló foglal el. Persze hogy sokan vannak közöttük, akik túlzottnak érzik a kötöttségeket, korainak az esti kapuzárást! Egyébként (tényleg jócskán csökkent a fegyelmi esetek száma, hat ilyen tárgyalást rendeztünk eddig, egy tanulót zártunk ki. Tavaly 46 „ügyünk” volt! Húszévesen Szentayörgyi Gyula első látásra is „nagynak” tűnik társai között. Nem véletlenül, hiszen érettségi után jött a szakmunkásképzőbe, most a VILATI-nál az elektrotechnikai műszerész szakmát szerzi meg hamarosan. Rangidős önkormányzati tag, felelőse a politikai vitaköröknek. Szakmaii versenyben is jeleskedett már, második lett a megyei döntőn. — Mindezek már valóban adnak tekintélyt.. — Azt nem szegezni kell. az valahogy mnpót.-si jfin. ha mert a fémsilót ott. készítették —, a dömsödi termelő- szövetkezet munkásai megkezdték a szerelést. Később azonban munkaerőhiányra hi. vatkozva nem garantálták az új létesítmény határidőre való átadását. Ezért a Heves megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat beruházási osztályának dolgozói, valamint a karbantartó üzem Nemecz József szocialista brigádja, látva a nehézségeket, kommunista műszakokat szerveztek. Szabad szombatjaikon és vasárnapokon Kápolnán dolgoztak, ahol rajtuk kívül még nyolc szerelő is segített a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattól. Az összefogásnak, a közös munkának meglett az eredménye, hiszen november 30- án átadták rendeltetésének a nagyon fontos új létesítményt, ahol januárban már kukoricát tárolnak. Ez a hazai gabonatároló-építések-tör- ténetében egyedülálló munka volt, hogy kilenc hónap alatt elkészült, hiszen a korábban épített egri, hevesi és sarudi fémtárolót másfél év alatt adták át rendeltetésének. Az idei újdonságok közé tartozik a vállalatnál a hevesi telepen december közepén átadott új kisüzem is, ahol naponta 20 tonna árpagyöngyöt készítenek. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő termék iránt sokan érdeklődnek, miután kilós az ember igyekszik jól dolgozni. Miklovicz Ferenc. csendesen hallgatta társai válaszait, csak akkor kapcsolódik be a beszélgetésbe, amikor az ünnepségekre, rendezvényekre terelődik a szó. Ö az önkormányzat kultúr- felelőse. Egyébként villany- szerelőnek készül, az. EVILL szerelővállalat /tanulója. — Színház- és mozibérleteket osztunk ki minden évben, persze a tanulmányi eredmények alapján. Az eltávozás jutalom, tehát ezek a lehetőségek is jutalomként járnak. Aki például egyeseket szed be, annak hosszabb lesz a tanulóköri foglalkozás, kevesebb az ilyen lehetőség. Különben az ünnepséget, amit a közelmúltban a jubileumon rendeztünk, egy korábbi műsorkönyv alapján állítottuk össze, ám az idén, azt hiszem, minden korábbinál jobban sikerült. Mindenki nagyon igyekezett. Nagy hatással volt mindannyiunkra, + Az önkormányzat egyébként úgy is demokratikus, hogy nincsenek hosszú évekre szóló posztok. A tisztség- viselő kikerül az iskolából, szükségképpen átadja a helyét az utána következőknek. Égy dolog azonban mindig változatlan marad: nagyon komolyan veszik a munkájukat. Nem lehet közömbös ez az indíttatás később, a munkásközösségekben sem ... Hekeli Séndm csomagokban kapható az élelmiszerüzletekben. A hevesi kisüzemet a gabonaforgalmi vállalat műszaki, beruházási osztályának kollektívája tervezte .és a központi karbantartó műhely Nemecz József szocialista brigádja készítette el a hántolóberendezést. Ezt ' különben Svájcból kellett volna dollárért megvásárolnia a vállalatnak, ami nagyon megdrágította volna a kisüzem létesítését. így viszont a tervezett 15 millió helyett csupán 2 millió forintba került. Az árpagyöngy csomagolását jelenleg 10 asszony végzi, munkájukat, azonban jövőre egy NDK gyártmányú csomagológéppel helyettesítik majd. Jó ütemben halad a vállalat V. ötéves tervi legnagyobb beruházása. A Gyöngyös határában létesítésre kerülő 20 ezer tonnás. magyar—szovjet együttműködéssel épülő vasbeton gabonatároló szerelésében jelentős előrehaladást értek el a részt .vevő vállai latok. A technológia és az erőátvitel szerelésének csaknem 75 százalékát december közepére elvégezték. Szovjet mérnökök irányításával a Mátraalji Szénbányák pető- fibányai gépüzemének kollektívája végzi ezt a munkát. míg az erőátvitel és az automatika szerelésében a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói vesznek részt. A gabonaforgalmi vállalat párta lapszervezetének, valamint a szerelés irányításában részt vevő szovjet szakemberek kezdeményezésére a szénbányák szocialista brigádjai vállalták, hogy a párt XII. kongresszusának tiszteletére a gabonatároló szere" lését másfél hónappal határidő előtt befejezik. Felhívással fordultak a kivitelezésben részt vevő Heves megyei Állami Építőipari Vállalat szocialista brigádjaihoz is, hogy csatlakozzanak kongresszusi felajánlásukhoz. A felhívás nyomán a brH gádok vállalták, hogy a fegyelem szilárdításával, a rendelkezésre átló munkaidő jobb kihasználásával megteremtik annak a feltételeit, hogy az építésben levő korábbi lemaradásokat pótolják, így a tárolót határidő előtt üzembe helyezik. A munka- verseny-vállalások teljesítésére a szovjet szakemberek olyan szerelési programot ál. lítottak össze, melynek alapján minden remény megvan arra, hogy az új 20 ezer tonnás gyöngyösi gabonatárolóban a . jövő év májusában megkezdjék a próbaüzemet. Mentusz Károly 19S0. január 4., péntek Ezután a Borsodnádasdi Lemezgyár irányításával — Bronzérmes önkormányzat A á