Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-22 / 94. szám
JlreL.esemènyBLIiIreL.eseiiiênyek. Május 10 — 20: Közlekedés-biztonsági hetek 1978. április 22., szombat A Nap kél 4.44 — nyugszik 18.43 órakor A Hold kél 17.59 — nyugszik 4.27 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon CSILLA nevű kedves olvasóinkat! Kifejezetten magyar név, eredetileg a „csillag” fogalma révén becenévként keletkezett. — O — Nyolcvan évvel ezelőtt született Fodor József Kossuth- dijas kiöltő, a Nyugat második nemzedékének jeles képviseüője. Első köteteit sajátos pátosz, ódái hevület jellemzi, összhang nélkül és Jelenések évei című köteteiben (1938, 1940) költészete már elmélyült és harcos humanizmussal telt meg. Jelentős publicisztikai tevékenysége során (Pesti Napló, Újság, Független Magyar- ország) bátran küzdött a fasizmus, a fajelmélet hívei ellen. A felszabadulás után az irodalmi élet egyik vezető személyisége volt. Mérlegen, Az ember és a hang, Boldog zendülés című köteteiben összegyűjtött versei megújuló életörömről, lelkes tettvágyról tanúskodnak. Irodalmi tevékenységét 1957-ben Kössutfl-dijjal jutalmazták. Régebbi és újabb cikkeinek válogatott kötete A történelem sodrában címmel 1961-ben jelent meg, mig válogatott verseinek kötete, a Szertelen ünnep, 1902-ben, Verseit sok idegen nyelvre is lefordították. Időjárás: Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványosan kialakuló záporral, délnyugaton egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél. Párás levegő, hajnalban helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet i3—18 fok között. Az országos rendezvény- sorozathoz kapcsolódva az idén május 10. és 20. között szervezi meg a Heves megyei Közlekedésbiztonsági Tanács a közlekedésbiztonsági hetek programját Megyénk területén az elmúlt esztendőben emelkedett a közlekedési balesetek száma, így természetesen elsősorban az a cél, hogy megállítsuk, illetve visszaszorítsuk ezt a folyamatot. Ennek érdekében — ahogy a megyei KBT az akcióprogramot megfogalmazta — tovább kell szilárdítani a közlekedési morált, erősíteni a vezetési gyakorlatot, fokozottabb védelemben részesíteni a gyermekeket és az időskorúakat, és határozottan fellépni az ittas vezetéssel szemben. A rendezvény során több, a közlekedéssel kapcsolatos aktuális kérdésről hangzik el előadás a különböző munkahelyeken, elsősorban azoknál a gazdaságoknál és vállalatoknál, amelyek nagyobb gépjárműparkkal rendelkeznek. Sor kerül a telephelyeken műszaki ellenőrzésekre, s az Autóklub műszeres ellenőrző gépkocsija — egy később meghatározásra kerülő időpontban — két napon keresztül a megye- székhelyen a magán-gépjárművezetők rendelkezésére áll majd. A közlekedésrendészet a társadalmi erők bevonásával két ízben is nagyszabású közúti ellenőrző akciót tart a megye országútjain. A közlekedésbiztonsági hetek során különösen nagy figyelmet fordítanak a gyermekek oktatására már az óvodás kortól; versenyeket, vetélkedőket is rendeznek a részükre. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Nagymágocson megtartott 16, heti lottósorsoláson a követ-, kező számokat húzták ki: 4,61,73,79, 88. Anyagi ösztönzés az üzletek tisztán tartására EGRI VÖRÖS CSTT.LAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4. fél 6 és 8 órakor: A csendes-óceán kalózai Színes, szinkronizált román—NSZK kalandfilm Este 10 órakor.: Darling Angol film EGRI BRODY (Telefon: 14-OT) Du. fél 4 órakor: A holnap lovasai Színes, szinkronizált szovjet film Este fél 6 és fél 8 órakor : Válás olasz módra Szinkronizált olasz film F.GRI ÚTTÖRŐ Ou. 3 órakor: A kis Fülöp GYÖNGYÖSI PUSKIN Ou. fél 4 órakor: A kis teve és a csacsi Este háromnegyed 6 és 3 orakor: Amerikai cigaretta GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és este 7 órakor: Svejk, a derék katona I—IT. HATVANI VÖRÖS CSILLAG Egy iskolaigazgató naplója HATVANI KOSSUTH Körhinta FÜZESABONY Vannak még csodák PSTERVASARA Zsebpénz + ORVOSI I ÜGYEIÉT 1 Egerben: szombaton délután, órától hétfő reggel 7 óráig a ; Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10) Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 14-54) Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától hétfő, illetve az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön : szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. (Telefon: U-727) Fogorvosi. ügyelet : délután 15 —13 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15— ; 18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 1 7 órától másnap reggel 7 óráig. (Telefon: 11-727) Fogorvosi ügye-• let: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet ; helye: Széchenyi u. 1. Gyermek- • orvost ügyelet: 9—12 óráig. He- ! lye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 őrá- ; tói hétfő reggel 7 óráig a ren- ! delőintézetben. (Telefon : 10-04) Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8—10.39 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár- - nap 10—12 óráig a rendelőinté- ; zet gyerrr.ekszakrcndelesén. (Te- ; lefon: 10-04) B MERKUR-tól jelentjük A gépkocsisorszámok állása pénteken: Trabant Hycomat 6 823 Zsiguli 2101 Debr. 44 614 Trabant Lim. Bp. 13 655 Zsiguli 21011 Bp. 9 035 Trabant Special 19 021 Zsiguli 21011 Db. 5154 Trabant Combi 2 984 Zsiguli 2103 . 12 076 Wartburg de Luxe 10 532 Zsiguli Combi 11 504 Wartburg Lim. 9 551 Polski 126 9 820 Wartburg de Luxe tolót. 3129 Polski 1500 12 830 Wartburg Lim. tolót. 2 338 Dácia 10 156 Wartburg Tourist 3157 Zaporozsee Moszkvics 2140 26 215 2 855 Skoda 105—S 90 460 Skoda 120—L Bp. 543 Zsiguli 2101 Bp. 93 503 Skoda 120—L Db. 516 Május 1-től meghatározott összegű pótlékot kell fizetni az élelmiszer-kereskedelemben és a vendéglátásban azoknak a bolti dolgozóknak, akik takarítószemélyzet hiányában maguk tartják tisztán az üzletet — írta elő a belkereskedelmi miniszter, módosítva egy korábbi rendeletét. Takarítási pótlék eddig is volt a kereskedelemben, az összeget a vállalati kollektív szerződések határozták meg, igen eltérő módon. Sok helyen azonban jogszabály- ellenesen nem fizették meg a takarítást. Ahol fizettek, ott az egy négyzetméterre jutó átlag havi 1,36 forint volt, az elelmiszer-kereskede- íemben 85 fillér, a vendéglátásban 2,95 forint. Az üzletek 20 százalékában fizettek két forinton felüli pótlékot. Ezt a visszás helyzetet szüntette meg a miniszteri rendelet, amely szerint az élelmiszerüzletekben havonta legalább 4 forint, a vendéglátásban 6 forint pótlékot kell fizetni. Ez csak a kötelező térítés minimuma, ennél többet is fizethetnek a vállalatok. A minisztérium azonban javasolta, hogy a pótlék összege az élelmiszer-kereskedelemben 8 forintnál, a vendéglátásban 10 forintnál ne legyen több. A számítások szerint évi 55—60 millió forint takarítási pótlékot kell fizetniök a vállalatoknak, amelyek az összeg felét bérpreferenciában megkapják, s miután eddig is költöttek rá — lényegében mintegy 10—15 millió forint többletbért kell fordítaniuk saját erőből az üzletek tisztán tar- .tására. (MTI) O TAKARMÁNYKEVERŐ, Az állatállomány növekvő igényeinek ellátására takarmánykeverő üzemet építenek a poroszlói Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövet, kezetben. A több mint nyolcmillió forintos költséggel létesülő beruházást áprilisban átadják rendeltetésének. o művész-közönség TALÁLKOZÓ. A diákgaléria sorozatnak újabb kiállítására kerül sor az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában. Ezúttal Révész Napsugár 23 grafikáját tekinthetik meg a diákok két héten át. A kiállítás megnyitójára pénteken délelőtt került sor, majd pedig a művész elbeszélgetett a fiatal közönség-, gél. Hét végi piaci jelentés Sláger: a paprika és az uborka j PenteK' úthálózat helyzetét is viz: Április második felében a hűvös, csapadékos időjárás sem nehezítette a kedvező piaci felhozatalt. Ennek ellenére primőr paradicsomot nem árultak a hét végén megyénk piacai, öt forinttal olcsóbb volt az uborka és egy forinttal az újkaralábé, mint egy héttel eZfelőtt. EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak alapján: a burgonya és a vöröshagyma kilója 6, a sárgarépa 3—5, a petrezselyem 11, a fejes káposzta 6 forint volt. 5, a sóska 16, a feketeretek /Béniteken délelőtt Egerben ülést tartott a megyei párt- bizottság gazdaság- és szövetkezetpolitikai bizottsága Somodi Lajosnak, az MSZMP Heves megyei Bizottsága osztályvezetőjének elnökletével. A bizottság első napirendi pontként a mezőgazdasági társulások és közös vállalatok működésének tapasztalatait tárgyalta meg, majd tájékoztatót hallgatott meg a közúthálózat-fejlesztés és útfelújítási feladatok végrehajtásának helyzetéről. Kovács Bandi volt a leghangosabb, amikor azt kellett eldönteni, hogy a forradalmi ifjúsági napok programját hogyan állítsák össze. — Azt mondom, tartsunk vitadélutánt. Beszéljük meg a legalapvetőbb kérdést, ami mindenkit érint: hogyan élünk, hogyan kellene élnünk? Ez az én javaslatom. Tulajdonképpen nem is ellenkezett senki. Néhányan elgondolkoztak, mintha máris a két kérdés összefüggéseit akarnák magukban rögzíteni, néhányan pedig a szokásos egykedvűséggel néztek maguk elé. Végül a javaslatot elfogadták Megállapodtak az időpontban is. Ez nem ment könnyen. Annyi minden összejött ezekre a hetekre. Gyűlést gyűlés követ állandóan. Szinte nincs olyan délután, hogy legalább egy összejövetel ne lenne valami nagyon okos és fontos ügyben. — Tudjátok, mit? — szólt a felfedezők örömével Szabó Juci, a Kéknefelejcs brigád szöszije. — Tartsuk meg hétfőn délután, mindjárt a műszak után. A buszok indulásáig van még egy óránk Siker olyankor. Hatvan hosszú perc. Ha ötvenötöt rászánunk a témára, sok mindent megbeszélhetünk annyi idő alatt. Az ötlet tetszett, senkinek sem volt ellenvéleménye. — Elvárjuk, hogy ezt a felajánlást mindenki komolyan veszi. Senkit nem értesítünk ki külön-külön, de néhány helyen plakátot helyezünk el, hogy a szórakozottabbak se feledkezzenek meg a vitadélutánról néhány nap elteltével. Rendben van így? A titkár javaslatával mindenki egyetértett. Azon a bizonyos hétfői napon, még délelőtt tíz körül szólt a titkár Szalaynénak — Arra kérlek, hogy az előadót fogadd a portán te, és vezesd be a könyvtárterembe. Megteszed? Nehogy azt mondhassa, nem törődünk vele. Hadd lássa, nem akár- hová hívták meg előadást tartani. Igazam van? Szalayné már tíz perccel három előtt ott álldogált a portán. Ami biztos, biztos elve szerint, öt perccel három előtt megérkezett a előadó. — Maga az én kedvemért várakozott itt perceken át? — ámuldozott, de örült a fi- : gyelmességnek. Míg megtették az utat a ; porta és a könyvtár között, ; Szalayné elmondta, hogy minden alapszervezetből jön- : nek majd a fiatalok erre a : vitadélutánra, de ha nem ! pontosan . háromra érnek, az ! elvtárs ne lepődjék meg, hiszen a műszak után még fü- ! rödnek, átöltöznek, rágyújta- ! nak és csak azután irányítják ' lépteiket a könyvtár felé. Ar- ! ra azonban felhívja a figyel- ! met, hogy a buszok négy ' után tíz perccel indulnak. Tehat, ha... — Persze, pefsze, értem \ — nyugtatta meg az előadó. — Majd figyelemmel leszek ! erre is. A szépen berendezett j könyvtárterembe összesen ■ hatan jöttek össze No, per- ; sze, és az előadó. Igaz, közü- ; lük kettő tíz perc elmúltá- ' val elment. Történt pedig mindez aj forradalmi ifjúsági napok al-jj kalmával, méghozzá a való-j ságban. ^ Ugye, micsoda siker!? (gmf) A karalábé spenót 10, forint Az alma kilója 6—8, a mák 70, a dió 30, a tojás 1,30—1,40, a zöldhagyma 3—4, a hegyes erős paprika 6—7, az uborka 50 forint volt. A fejes saláta 3—6, az újkaralábé 6 forint. GYÖNGYÖSÖN A pénteki szabadpiaci árak szerint: a burgonya 5, a sárgarépa 4, a petrezselyem 8, a vöröshagyma 8, a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 20, a fejes saláta 3, az újkaralábé 7 forint volt. A hegyes zöldpaprika 4—5, a tölteni- való paprika 7, az uborka 45 forint. A hónapos retek csomója 4, a zöldhagyma 12,50, a paraj 10 forint. A sóska és az alma 8, a héjas dió 25, a szárazbab 30, a savanyú káposzta 8, a mák 70, a dióbél 80 forint volt. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak' a következők voltak: a burgonya 5—6, a sárgarépa 5—6, a petrezselyem 8—12, a vöröshagyma 8—10, a fejes káposzta 6 forint volt. A saláta 2.50— 3, a karalábé 1,50—2, a paraj és a sóska 10 forint. A zöldpaprika 3—5, a retek 2.50— 3, a zöldhagyma 1,50— 2,50, az alma 3—6, a dió 24, a szárazbab 26—30, a savanyú káposzta 10, a mák 90 forint. színház Egerben délután fél 4 órakor: A GONDNOK MÓRICZ IFJÚSÁGI BÉRLÉT Este 7 órakor: A GONDNOK BËRLETSZÜNET + TOVÁBBKÉPZÉS A ME-; GYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN. Április 29-én é9 30-án az egri MMK-bai» rendezik meg a megyénkben tevékenykedő néptáncoktatók felkészítését az elkövetkező időszak feladataira. o FRÖCCSÖNTŐ. Az idéri korszerűsítik a gyöngyösoro-j szí Február 24. Termelőszö-i vetkezet műanyagüzemetj Nagy teljesítményű fröccsöntő gépet vásárolnak, ezzel pótolják a csökkenő kézi mun, kaerőt. O ELTÉVEDT HATTYÚ* PÁRT FOGTAK be az Egyesült Izzó zalaegerszegi alkatrészgyárának víztározóján. Át szokatlan madárvendégek épségét veszély fenyegette, mert a tározó vize különböző fém - sókkal szennyezett. A gyátj dolgozói mentési akciót in- dítottak, s a gáton sikerült mind a két fáradt madarat megfogniok. Tollazatukat tisztára mosták, majd a hattyúkat az állatkórhás gondjaira bízták. Az állatkor- ház a védett madarakat átallj ja a veszprémi allatkertnek. m O BEDOLGOZOK. Heves megyében mintegy 1700-aa vállalnak úgy munkát különböző szövetkezeteknél, hogy a napi feladataikat otthon végj zik el. A Hazafias Népfroní és az illetékes szövetkezeteid most akciót hirdettek a bedolgozók szakmai, politikai képzettségének növelésére. O AZ EGRI SZÓLÁSOK; Pénteken délután az egri Petőfi Kollégiumban dr. Bakos József kandidátus, tanszékvezető főiskolai tanár tartott előadást az egriek szólásainak és közmondásainak világáról. O HOBBIKERTEK. A nagy,, üzemileg nem művelhető területeket hobbikertek formájában hasznosítják megyénkben is. Eddig több mint 790 hektáron alakítottak kertszövetkezeteket, amelyeknek tagjait műtrágyával, . növényvédő szerekkel, vető-, maggal támogatják. O SEGÍTSÉG A FELKÉSZÜLÉSHEZ. Április 25-én a Megyei Művelődési Központban az egyetemre és főiskolára készülő fiataloknak dr. Molnár József tart előadást A második világháború korszakának főbb kérdései cím. mél. ♦ TÁRSADALMI MUNKA. Évről évre több társadalmi munkát végeznek a lakóbolyükért a verpelétiek. Az egy főre jutó társadalmi munka 1971-ben 141 forint volt, hat esztendővel később — 1977- ben — már 253 forintra rúgott. Mwsm »•< A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja: a Heves mecvei uaokiadA Vállalat Felelős kiadó: DR NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség - 8301 Eger. Beloiannisz u! 3. (PL: 33 3301) Telefon: 13-73 30-29 24-44 • 3^00 G?öngvirRózsa u « tl-697: 3000 Hatvan. Kossuth tér. 8. (városi tanács épülete). 10-21. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (PL: 23 3301) Telefon : 13-68 - Terjeszti a MaevarPostaJ “^T^zcäö^B&sivA-N. -HuïÜÂÂlyUi POStaWvatalnál * kézbesítőnél, - Inde*: 20063 -Révai Nyomda tat*.*»? #