Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-20 / 196. szám
Élő irodalom A csehszlovákiai magyar irodalom két könyve A bét háború közötti magyar irodalom sajátos színfoltját képezi a kisebbségi magyarság literatúrája, mely Erdélyben, Csehszlovákiában és jugoszláv földön virágzott. KI tagadná ma már például, hogy Tamási Áron, Aprily La- Dsida Jenő stb. immáron lezárult életműve mellett olyan kiválóságok öregbítették a magyar szó értékének és szépségének hírnevét, mint Balogh Edgár, a csehszlovákiai Sarló mongalmának egyik fö képviselője; Gaál Gábor, a kolozsvári Korunk marxista szerkesztője; vagy éppen a Jugoszláviai Sinkő Ervin, Balogh Edgár, Gaál Gábor. De ebbe a névsorba kfván- toorfk a minap elhunyt For- bdth Imre s a most hetvenedik születésnapját ünneplő Fábry Zoltán neve la, a két háború közötti Csehszlovákia nemzetközi viszonylatban is nagynevű író-egyéniségei- Ezúttal róluk kívánunk szólná újabb köteteik megjelenés« kapcsán. Fabry Zoltán könyvei — hála a magyar és csehszlovák könyvkiadás kooperációjának egyre-masra jutnak ei a magyarországi olvasók; asztalára. Csak 1962 óta olyan páratlanul izgalma« köteteit vehettük kézbe, mint aa Emberek a* embertelenségben. Kiírta, kva- terkn, kultúra • az Európa elrablása,' valamennyi Fábry humanizmusának ■ következetes antifasiszta írói magatartásának szép dokumentuma. S most, épp a hetvenedik születésnap előestéjén, a Valóság- irodalom is eljutott hozzánk, ez a jórészt háború előtti írásokat tartalmazó esszékötet, mely Fábry esztétikai nézeteibe éppúgy bevezet s eligazít bennünket, mint abban a rendkívül széf te ágazó témakörben, a könyvanyagban, amelyet kommentál a rá mindenkor jellemző szenvedéllyel, lényegretöréssel, tömörséggel. A könyv — miként alcíméből is kiderül: „Cikkgyűjtemény a Korunk anyagából (1926-39)” - a Gaál Gábor szerkesztette baloldali kolozsvári folyóirat, a Korunk Fábry-cikkanyagát adja készünkbe — méghozzá majdnem a teljesség igényével, mert maga a szerző írja könyvéhez fűzött jegyzeteiben, hogy a kimaradt részt „kisebb cikkek, recenziók, glosszák, folyóirat- szemlék, szövegmontázsbk és ma már nem vállalt, megtagadott tanulmányok” képezik. Ama benne van a kötetben, az a „valósáéi rodalom” mesteri Interpretációja, olyan írásművek analízise, kommentálása, amelvből egvformán nyomon követhető az első világháború tragikus élményeit feldolgozó űn. háborús irodalom története, de az egyre izmosodó-gazdagod ó szovjet irodalomé is. Mi több: a fasizmus erősödését, az újabb háború veszélyéit, ezeknek gyökereit olyan ritka éleslátással leplezi le, amely irodalomtörténeti becsűvé emeli a könyvet: az olvasó tájékozódhat a tanulmányokat végigolvasva Európa tragikus negyedszázadának számtalan irodalmá-társadal- mi-politikai vonatkozású problémájában. A kötet írásaiból főkéné a háború» irodalommal kapcsolatos Fábry-recenziókat emelnénk ki, mint a legsajátosabb közép-európai jelleget hordozó írásokat Ezek rókonítják leginkább számos közép-európai kortársával: Hősekkel éa Krlezsával éppúgy, mint a prágai avantgarde nagynevű magyar poétájával, Forbáth Imrével. Mert Fábry is, miként emezek, az első világháború nagyon is kegyetlen élmény- anyagától indíttatott, s ez as élmény tette képessé marxista felkészültségével párosulva arra is, hogy elsők között Ismerjen fel minden anti humanista, háborús veszélyt, legfőképpen a fasizmust, melynek európai viszonylatban is egyik legkövetkezetesebb szellemi ellenfele volt — ha meghurcoltatás járt bt érbe. Ékes példája ez a könyv is: hogyan lehet egy életen át egy „a világ zajától távol eső" kis faluból (Fábry Zoltán a húszas évektől egy szlovákiai Ms faluban, Stószon él) is európée* lenini, Európa népeinek érdekeit képviselendő a vox huma- na Mfejezője lenni... gedjünk meg jelentőségének hangsúlyozásával, ezt is egyik kortárs és barát, a legnagyobb élő szlovák lírikus, Laco Novo- mesky szavaival: „A húszasharmincas évek új művészi törekvéseiben és a forradalmi mozgalomban nem lehetett volna találni lelkesebb részvevőt és propagandistát Forbáth n ál, akit nyugtalansággal megáldott emberként Ismertünk, s akit jobban fűtött forradalmi sága még verseinél is, melyeket olyan nyelven írt amelyet Prágában nem ismertek”. Nos. ha nyelvét nem is, de lírájának, emberi mivoltának leglényegét úgy látszik nagyon hamar megértették, elsősorban Nezval, mert Forbáth Imre csakhamar a prágai művészvilág ismert egyénisége lett versei pedig a közép-európai szocialista líra sajátos darabjai, melyekből a polgári világ tagadása s a szocializmus iránti olthatatlan ragaszkodás egyaránt kiolvasható. Igaz, nem egyszerű versek ezek, egy korszak minden árnyalatában ismerendő hozzájuk. főként ennek művészeti újszerűsége, törekvései, de ezeket értve egyszeriben világossá lesz a legmeghökken- tőbb Forbáth-vers. vagy -verssor Is, az oyanok, mint pádéul a Március elsején, mely a leginkább avantgárd vers talán az induló költő dalai körött: A karavánotok efcányafho* akarok lenni hasonlat« RagyogA-fehér farkas: o gakat vlcsorgaté Alattomos vadsággal garem mélyiben Görbe csörű, vijjogó ragadozó madár Lókötő, vadorzó, vörös saakállú falusi kovács Kinek láttára keresztet vetnek a jámbor szüzed Bröezaktevö, ttlloantlprA, kiváncsi te komisz. Ml más ez, ha nem az élet, a polgári társadalom legelesettebb rétegeihez való hasonulás. azok sorsának legmesszebbmenő vállalása! Nem lényegtelen ebben a lírában a Fábrynál is* említett háborús élményanyag sem. Fák lombjairól hullott Aa ember arca lehullott, Csillagok hulltak ás Isten Föld alól ástak ki engem „emberi és költő} magatartásának meghatározó jegyeit” épp „háborús élményeiben kereshetjük”. Mikor a néma beszélni kezd c. verse a magyar háborús irodalom legszebb darabjai körött tartható számon: lev« ós göröngyg / mint sebről a kötés, arca meztelen maradt —* ««ykor. Forbáth Imre könyve, A daváró sajnos már posthumus kötetté lett abban az értelemben, hogy megjelenését a költő nem érthette meg, pedig szép elégtétel ez a róla való hosszú hallgatásért. Forbáth Is, miként barátja és kartársa Fábry Zoltán, a csehszlovákiai magyar irodalom immáron klasszikus egyénisége, azzal a különbséggel, hogy míg Fábry stószi remetelakából te- kínt a húszas-harmincas évefc Európájának irodalmára, szellemi életére, addig Forbáth Imre Közép-Európa két háború közötti Párizsában, Prágában teremti meg sajátos színű-ötvözetű költészetét^ mely a német expresszicrniz- mus jegyeit éppúgy magán viseli, mint a XX. századi nagy cseh költő, Nezval lírájának- esztétikájának a legjobb értelemben vett hatását. A Magyarországon most megjelent kötet ennek a forbáthi lírának keresztmetszetét adja A csodaváró c. kötet lapjain. Értelmetlen és hiábavaló dolog lenne ehelyütt apró részletekig vizsgálni Forbáth költészetének sajátságait, eléKörülnéztem éa nem tud tun növény lehullott rólam múltam ée anyám. Egy test maradt meg rángatózó fej jeli Két szem, mely csöndeden csodálkozott. Egy reszkető nyelv, mely beszélni nem tudott. Egy név — bádogba rejtett halotti cédulán. S h* valaki ennyi Iszonyat- Madrid elesett hőseit és ezért tak megrendüléssel élt« át a vállal közösséget a csehszlo- háboru borzalmainak értei- .. . , «, , . metlenségét, csak természe- válaal ^fasizmus erőivel is tes, hogy elemi erővel fog tál- versekben és tettekben egy- takozni minden kísérlet ellen, aránt, S az egyre intenzíveb- mely e barbarizmus újraindí- ben tomboló őrület szinte hatását célozta. Ezért tiltakozik lálsikoly-szerű látomást vált Abesszínia lerohanása ellen ki belőle, egy rettenetes képet (Egy abesszin fiúhoz), ezért mely 1938 után tragikus va- 6iratta el Garcia Lorcát, a lóság lett: porladó Iskolapadokon megs zenesed eu gyermektik sírt csöndben ülnek, képek a sárban, szobrok árkokban fetrengenek j j Apolló homlokát kecske nyalja, •a öreg föld álmában beszél vértől részegen, Jaj, sárga nyál van újra, s a nehéz csillagok alatt békák zenélnek bíbor pocsolyákban, gyom növi be a kerteket, szakállas vén erúök borongnak s harkálykopácsolás... a fákon emberek, vadul forgó örült szemekkel. (LÁTOMÁS) Utolsó verse volt ez Forbáthnak, 1938 őszén íródott Látomásai válóra váltak. De a vihar elvonultával újra kitisztult az ég és a hazájába visszatérő költő már a békés munka ritmusára figyelhetett. S ha egy időre — a személyi kultusz miatt — háttérbe is szorul, ma annál elevenebb lüktetéssel szól — verseivel — nemcsak a magyar, hanem egész Közép-Európa versolvasóihoz ... Lőkös István CSANÁDI JANOS: KENYtR Az első harapásra nem emlékszem. Aztán — iskolatáska mélyén újságpapírba bújt szerényen. S jöttek mind nagyobb harapások — és már küzdeni kellett ért«. Korai felkelések, kései elalvások; a kapa nyele, a kalapács, az ásó-gereblye. Az íze egyre erősebb lett. S egyszercsak hirtelen hiánya a kukoricalisztbe is belopta szagát, pirosát, ropogósát. Testét milliók áhítozták, S eszme lett, világnyira tágult) Seregek drága vére hullt, Kaszák helyett ágyúk küzdöttek érte, a béke szimbóluma lett. Harmadnapon megszületett, — nem mannaként hullott e földre — És most egyszerre táplálkoznak belőle a roppant földgolyón a saskeselyűk a a galamboki SIMON LAJCMh Amikor elment... Amikor elment mellettem, visszanézett, — ö volt, — gondolta, — ő volt, ismeremi öt lépés után újra visszanézett, s hogy tíz lépést ment, tétován megállt. — Hát ilyen aki törzsünkről letört, s elszállt, miként a szálló gondolat, mint csordából a legerősebb (szarvas, mely ágaskodó fővel élrevág. Tíz lépés után visszanéztem én is, s ő hátulról is látta, hogy gyúródik bennem az érzés, arcomon a ránc. — Ilyen lennék hát én is, hogyha akkor rámszól valami Intés, hogy maradj! Nem kellett volna több: csak felismerni apám tekintetén a nyugtalant Nem kellett volna több: csak megmutatni az árpalisztből gyúrt zsengés cipót, s ilyen lennék most én is biztosan..; Munkaruhám lobogtatná a nyári fullasztó szél, mely kemencéből indul, és kiszáradt ajakkal csókolóznék a korsóval, amit a szeder-szurtos gyerkőcök hoznak mezítláb a poriján, de esténként villám hegyét az égre lendíteném, és szememben vinném haza legényesen az esthaj nal-csillagot És ott állnék vacsora után a kapufélnél a lánnyal, akit unos-úntalan szólít az anyja, mert sokáig áll mellettem reszketve, mintha fázna. S a kedves lányt — akit szólít az anyja — nem tarthatnám, sóhajtana szegény... Olyan lennék hát én is bizonyosan, mint aki ment, de vissza-visszanézett, pár éve,., ezer napja sincs talán .., VALENTIN ROSCA (Moldva SZSZK): Oda a kenyérvetőkhöz üdv a kezeknek. Melyek kenyeret vetnek ■ Mindennapi kenyerünket! Üdv nektek, kezek, bütykösek, kezeli, melyeket sóval lep a fék 4e föld, megmos a nedve fekete földnek, szaggat a nap meg a gyümölcs s a fű. üdv a sziveknek, tékozló sziveteknek, parasztok, vad szerelmesei a földnek, a tapadó, fekete, záport szomjazó földnek, melynek méhébe magot hintetek, kenyerünkét, kenyeretekét, kenyerét jövendő éveknek. üdv mezeink gazdáinak, kik verejtékükkel öntözik meg a kalászt, a gyümölcsöt, a füvet. Hajnali harmat a mezőn, harmatcseppecskék — talán nem a ti bő és súlyos izzadságtok-e mind 7 Régi mezsgyék egybeszántva már szivetekben. A gyomokkal együtt kiszakadt örökre haragvás és viszály szívetekből, átlátszó-tiszta dalnak adva át helyét. Üdv a föld egykori rabjainak, a szántók jó gazdáinak. Minden dalom tiétek, s tőletek vannak dalaim — a szívetekből, kezetekből s a kenyérből, melyet ti teremtetek. Bán Ervin fordítása Valentin Itosca román nyelven iró moldvai k5it(J. Ezt a versét a „Száz legjobb vers” (Moszkva, IMS) c. antológiából vettük, amely a nem orosz anyanyelvű szovjet kóltök válogatott verseit tartalHajnali hatkor felébresztett valami zümmögés, de hát még aludhattam volna, hanem Ernőké hét óra felé a fejemre ült, kis kezével dobolt a mellemen, hogy mondjam meg, mikor kezdpdik a tűzijáték. Bárhogy szeretem Ernőkét, a kisebbik fiamat, ez az ostoba kérdezősködés kihozott a sodromból, ugyanis este már szépen elmeséltem neki, hogy majd felmegyünk a tetőre, onnan jól látni a Gellérthegyet. Nem tudom, Ernőkét mi izgatta jobban, a tető, vagy a tűzijáték, de hát emiatt verte ki az álmot a szememből. Gyula, a nagyobbik fiú, átjött a szomszéd .szobából, előzőleg hallo*, tam, hogy telefonon beszélt valakivel, már felöltözött, haját teleszórta az anyja hajlakkjával, fogadni mernék, hogy borotválkozott is a „Phi- lips”-emmel, pedig még pihéi is alig vannak, egyszóval átjött és közölte, hogy új gibbon majmokat szerzett az Állat- kert, most beszélt az inspek- ciós állatorvossal, gibbon, mondta, latinul hylobetes, és kissé a hálószoba tükre felé fordulva röpke előadást tartott eme majomfajtáról, méreté, ről, karja hosszúságáról és arról, hogy Ázsia délkeleti részén található. Én nem tudom, mi a fenének veszi fel azt a nagyzoló pózt mostanában, talán én. is ilyen voltam kamaszkoromban, már nem emlékszem. Tény, hogy ő sem hagyott aludni. Jól van, mondtam, ha már ilyen szépen ösz- szejöttünk, hol van anyátok, adhatna valami reggelit. Ki akartam bújni az ágyból, de Ernőké megint rákezdte, hogy mikor lesz a tűzijáték. — Este, te átkozott kölyök — üvöltöttem. Persze, amilyen érzékeny, mindjárt bőgni kezdett. Nekem meg több sem kell, méregbe gurulok attól, hogy méregbe gurultam. — Nelli — kiáltottam. — Hol ténferegsz? — Edénycsörömpölés a konyhából, na majd kapok ezért a „ténferegsz”-ért! S miközben leráztam magamról a kétség- beesett Ernőkét, odaállt az ágy lábához Gyula, hbrihorgas alakja mint egy professzoré. Az arca meg egészen ráncos lesz ilyenkor. — Az indulat elhomályosítja az értelmet — mondta. — A pedagógia legrosszabb módszere az értelmetlen lehurrogás. Fel kell fogni a gyermek képességszintjét és inkább százszor megmagyarázni neki valamit, mint egyszer oktalanul elhallgattatni, ami, ki tudja, milyen rossz pszichés következményekkel járhat. — Mintha meg is hajolna cseppet, hogy részemre befejezte az oktatást. Most Ernőké következik: — Tűzijáték csak este lehet, mert szükséges hozzá a sötétség. Hogy jól lehessen látni a petárdákat. Érted már? Ti? órakor lesz, pontosan tizenhárom óra múlva. Nem sok idő, kibírod. Ernőké tátott szájjal hallgat, bólint. Lemászik az ágyról, nem kívánja többé a társaságomat. Meg kell hagyni, nem tudom, mit tennénk Gyula nélkül. Most hogy kioktatta Ernőkét, papírlapot húz elő a zsebéből. — Ide nézz, apa! Beosztottam. szépen a napot. Most hét óra húsz. Nyolcra felöltözünk, nyolc harmincra megreggelizünk. Már intézkedtem a konyhán, anyunál. Vállalta. Kilencre kiérünk az Állatkertbe. Ha délig akarunk maradd
