Heves Megyei Népújság, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-08 / 106. szám
fttAGr PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA ARA: 50 FILLÉR Német vendégeink Csepelen Nagygyűlés az üzemben Kádár János és Walter Ulbricht beszéde Fogadás a német küldöttség tiszteletére A Német Demokratikus Köztársaság hazánkban tartózkodó párt- és kormányküldöttsége, élén Walter Ulbrichiftal, a • Német, Szocialista. Egységpárt Központi Bizottságának első titkárával, az NDK Államtanácsának elnökével, és dr. Lothar Bolzcal, a Minisztertanács elnökhelyettesével, az NDK külügyminiszterével csütörtökön a magyar ipar fellegvárába, a Csepel Vas- és Fémművek be látogatott. Részt vett a látogatáson Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és felesége, Kállai Gyula, a Miniszter- anács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tágja, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, és Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP budapesti bizottságának titkára. találkoztak. A gépüzem bejáratánál az egyedi gépgyár legjobb dolgozóinak arcképcsarnoka keltette M a vendégek érdeklődését, akiket a különböző forgácscfió- gépek mellett dolgozó munkások közül elsőiként a Béke fo- gazóbrigád tagjai üdvözöltek. Az üzemrész ünnepi köntöst öltött a látogatásra. Virágok.. (Kiss Béla felvétele) A gépüzem úgynevezett kas- sora után, a nagysör dolgozód közé vezetett a küldöttség és a párt és állami vezetők útja. Itt már többtonnás súlyú, hatalmas öntvényeket martak, esztergáltak az impozáns gépek, amelyek mellett szán. te törpének hatott kezelőjük, az ember. A vendégek mindenütt nagy érdeklődéssel hallgatták a helybeli vezetők szakmai magyarázatait, szót váltottak a munkásokkal, s viszonozták a délelőtti műszak dolgozóinak köszöntését. A látogatás utolsó állomása az egyedi gépgyárban a kísérlett üzemrész volt. A gépeken és a szereidében. » magyar ipar egyik áj- donsS.lt büszkeségén, a vulkanizáló prések késisülé sorozatán dolgoztak a szakemberek. Hantán a szersaámgépgyá- rrak meghívásának tett* eleget a vendégek, akiknek az: üzem. előcsarnokában rögtön: feltűnt a csepeli fúró, maró-: gépek és más szerezámgépék külfödá térhódítását ábrázoló hatalmas térkép, összesen több mint harminc európai, ázsiai, afrikai, amerikai ország neve, mellett mutatták a jelzések, hogy a csepeli munkások gépei oda is eljutottak. Az NDK párt- és kormányküldöttségének tagjai gondosan tanulmányozták az eleven mozgalmi életről tanúskodó tablókat is. Az üzemrészek megtekintése után a vendégék a csőgyár elektromos csőhegesztő üzemében, gyűlésen találkoztak a Csepel Van- és Fémművek több ezer doígoaójév&L Az üzemi gyűlést Molnár Ernő, a Csepel Vas- és Fémművek párobízottságának első titkára nyitotta meg. Azután Kádár János mondott beszédeit. Eljön a nap, amikor majd az egész német néppel együtt haladunk a szocializmus felé N. Sz. Hruscsov köszönő távirata Dobi Istvánhoz és Kádár Jánoshoz DOBI ISTVÁN elv torsnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa eteökéntb, KÁDÁR JÁNOS elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bksattsága első titkárának, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének BUDAPEST Kedves elvtársaik! Tiszta szívből köszönöm önöknek és önökön kereszt® a testvéri Magyarország valamennyi dolgozójának, a 70. «sülé- tésnapam alkalmából küldött szívélyes üdvözletükét és jó- kívánságaikat A párt- és állami tevékenységemmel kapcsolatos nagy rátérték elés ükét úgy. tekintem, mint a SzovjéjSMftió Kommunista Pártja és egész »épünk kimagasló • szerepének elismerését, a marxizmus—leninizmus nagy, győzedelmeskedő tanításának diadalra jutásáért, a kommunizmus felépítéséért, a szocialista közösség országainak össaeforottaága- ért, a világ kommunista és munkásmozgalma egységének megerősítéséért és a tartós világbékéért vívott harcban. önöknek, kedves elvtársak, és az egész magyar népnek, »ok boldogságot, és új sikereket kívánok a szocializmus építésében, a hatalmas szocialista közösség országai barátságán nak és együttműködésének megszilárdításában, és az egyetemes bekéért folyó harcban. Erősödjék és fejlődjék az örök és megbonthatatlan szovjet—magyar barátság! Sí. SZ. HRUSCSOV, a Szovjetunió Kamtmunista Pár*)«, » Szovjetunió Minisztertanácsának db Központi Bizottságának első titkára. Az NDK párt- és kormányküldöttsége, élen Walter Ulbricht és Lothar Bolz elvtárssaí, megkoszorúzzák a budapesti Hősök terén % Magyar Hősi Emlékművet. (Bozsén Endre felvétele) ígéret nem vetít üres szső, a tervek becsületesen teljesítették. Most ugyan még csak május elején vagyunk, de az idő megy, és én most is Mívesen jelenteném a központban, bogy önök as idén is teljesíteni fogják as éven tervet. (Folytatása a 2. oIdolon) Mindaz, amit ma az ismertetőkben elmondtak nekünk, s amit saját szemünkkel láttunk, arra vall, hogy Csepel dolgozói ez évben is céltudatosan készülnek a terv teljesítésére. Amikor novemberben itt jártam, közölték velem, mint a Központi Bizottság és a kormány képviselőjével, hogy Jhoarai fogják a tervet”. Az Kedves eívtársak, kedves elv-társnők! Aki a szocialista eszme híve, aki örül a szorgos szocialista építő munkának, az mindig szívesen jön e nagy, forradalmi múltú gyárba, a Csepel- Vas- és Fémművekbe, aroély ma is a magyar ipar, a magyar munkásosztály fellegvára. Nagy örömmel jöttem ide a csepeli dolgozók közé ma is. Elhoztam és átadom önöknek az MSZMP Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság kormányának üdvözletét, testvéri jókívánságait. A mai látogatás különösen jóleső érzéssel tölt eí, mert körünkben üdvözölhetjük Ulbricht elvtársat, a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségének többi tagját, pártunk, kormányunk és népünk nagyra becsült vendégeit. Büszkén mutatjuk meg német vendégeinknek is ezt a hetven évvel ezelőtt alapított üzemet, amely ismert gyáróriássá növekedett, s most, a szocializmus viszonyai között, különösen szépen fejlődik. Ezt a fejlődést jól jelzik az itt gyártott szerszámgépek, teljes gyárberendezések, az új termékek, amelyeknek javarésze korszerű és a világpiacon is megállja a helyét. A csepeli dolgozók munkája jelentőse» hozzájárult ahhoz, hogy országunkban 1963-ban a szocialista ipar hét százalékkal, a gépipar nyolc százalékkal termel többet, mint az előző évben. A Csepel Vas- és Fémműveken belül itt, a meglátogatott egyedi kisgépgyárban, a szerszámgépgyárban, itt a csőgyárban, és a többi gyárban is a kiváló termékek egész sora, a nagy teljesítményű automata gépsorok és célgépek gyártásának meghonosítása egyaránt dicséri a műszakiak és munkások tudását, lelkes munkáját A kedves vendegek tagadására ünnepi díszbe öltözött a csepeli gyáróriás. A főbejárat fellett a szocializmust építő német nép küldötteit köszöntő feliratot, az NDK lobogóit, valamint namzetSszínű és vörös , zászlókat helyeztek «L A kül- . döttségeí dr. Horgos Gyula ; kohó- és gépipari miniszter, j Kovács Antal, a kerületi párt- bizottság titkára, Kardos Vü- i mos, a kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnökié, Csató László, a Csepel Vas- és Fémművek vezérigazgatója, valamint Molnár Ernő, a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságának élsó titkára és Borbély Sándor, a pártbizottság titkára fogadta. KISZ-ista lányok csoportja pedig virággal kedveskedett az NDK párt- és állami vezetőinek, valamint Lotte Ulbricht asszonynak* Walter Ulbricht feleségének, aki ugyancsak részt vett a látogatáson. A pártmunkás könyvtárban rendezett összejövetelen Csató ' László, a Csepel Vas- és Fém- ! művek vezérigazgatója bemutatta munkatársait, majd ismertette a gyár fejlődését, ée : jelenlegi helyzetét. A vendégek nagy érdeklődéssel, elismeréssel hallgatták a vezérigazgató beszámolóját a dolgozók szakmai ismeretei- ! rtek gyarapításáról. Felfigyel- ! tek arra például, hogy a gyárban megnyitották a Budapesti Műszaki Egyetem önálló gépészmérnöki, karát, s a Marxizmus— Leninismus Esti Egyetem , önálló csepeli tagozatát. Ezenkívül esti technikum és : általános iskola is működik a vas- és fémművekben, A legfrissebb adatok szerint a gyár- : óriás több mint tízezer dolgo- : zója tanul az esti és levelezőoktatás különböző formáiban. Csató László tájékoztatója : után Molnár Ernő, a pártbizottság első titkára adott képet a pártszervezet munkájáról, a társadalmi és tömegszervezetek életéről, majd átnyújtották a vendégeknek a Csepel Vas- és Fémművek munkásainak ajándékát- .Walter Ulb- richtnak a korszerű csepeli programvezérlésű marógép, Lothar Bolznak a nagy hírű légpárnás köszörű kicsinyített másával kedveskedtek. Lotte Ulbricht asszony pedig egy öntőmunkás szobrát kapta, amelynek az a nevezetessége, hogy nem hivatásos művészek, hanem ügyes kezű öntök készítették. A szívélyes, baráti hangulatban lezajlott . összejövetel után a házigazdák üzemlátogatásra hívták a vendégeket. Az NDK párt- és kormány- küldöttségének tagjai először a Csepel Vas- és Fémművek «gvedi gépgyárának .munkájá- ismerkedtek, dolgozóival