Népújság, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-22 / 69. szám

4 SíEEÜJSÁG 1959. március 22., vasam** Mogyesít Petrovics Mosszorgszkij és i^yikolaj Andre Je vies Rimszkij-Korzakov A „Róka meg a s*őlő“ egri s*ínpadoit Tegnap este mutatta be a Szakszervezeti Színjátszó Cso­port Guillerme Figuereido: „Róka meg a szőlő’’ című hősi ko­médiáját. Képünk az előadás e gyík jelenetét mutatja be. MÁRCIUS» HARMADIK hetében két nevezetes zenei évfordulót ünnepelünk. Már­cius 18-án volt Rimszkij-Kor- zakov születésének 115., már­cius 21-én pedig Musszorgszkij születésének 120. évfordulója. Illő; hogy meghajtsuk előttük az. emlékezés zászlaját és egyben megismerkedjünk éle­tükkel, munkásságukkal. Mindkét nagy orosz zene­szerző tagja volt a híres „ötök” . csoportjának. Ez a zenei közösség Sztaszov, a nagy orosz aenekritikus esz­mei irányítása mellett ala- ' kuH. Törekvésük forradalmi volt. a nagy ellentétek cári Oroszországban. Ebben az időben orosz műzenéről alig beszélhetünk, mert bár a nép gazdag dallamkinccsel rendel­kezik, a müveit orosz arisz­tokrácia nem tartja szalonké­pesnek a nemzeti zenét és el­sősorban az olasz zenének hódol. Az „Ötök“ csoportjának legjelentősebb tagja kétségkí­vül Musszorgszkij. Fő. törekvése az volt, hogy megteremtse az „orosz zenés népdrámát“, ahogyan ő ope­ráit nevezte. Nemcsak Orosz­országban, hánem Euróoa számos országában elindult egy új eszmeáramlat: a nem­zeti egység, a nemzeti kultú­ra megteremtésének vágya, amelynek a nép leikéből teli fakadnia, és amely megújho­dást hozhat az elnyomó rend­szerek kilátástalan világára. Természetes azonban, hogy a forradalmi újításoknak nagy, erős akadályok állják az útját. Musszorgszkij művei­ben a -nép egyszerű gyerme­keit viszi színpadra. Az eddig csak olasz zenéhez szokott arisztokraták finnyás füle meg- , botránkozással fogadta még a gondolatát is ennek. Musszorg­szkij nem szégyelli ezt, sőt ha­tározottan kifejezi, hogv a nép egyszerű életét, érzéseit irodalma és művészeti téglá­nak tekinti. 1871-BE.N BI1NYC.it JA az Operához a Borisz Godunov című történelmi népdrámáját.. X874-ig Tsellett várnia a be­mutatóra, s közben mennyi gáncsoskodást elszenvednie, míg végre belátták, hogy e hatalmas mű a zeneirodalom örökéletű darabja lesz. Borisz Godunovnak, a ha- talomravágyó cárnak jellemét ragyogó realitással ábrázolja: gyilkost, kit őrületbe kerget lelkiismeretfurdalása, de ugyanakkor szerető apa; zsar­nok, de remeg a bosszútól és büntetéstől. A kalandor cáre- vics képe is nagyszerű: a mindenáron való hatalom megszerzése, csalással is, ha kell, bár talán nem is egészen ő az oka az események sod­rának, segíti ebben a kor is, melyben élt. Említésre méltó operái még: Hovanscsina, (1885) Szo- rocsini vásár. Minden művében megtalál­juk az orosz népdalt, mint a zenemű alapját, dé megszé­pítve, művészi magaslatra emelve. Szinte újrateremti a népdalt. Minden eredeti, egyéni, dallama is népi jelle­gű, ugyanakkor mesteri. For­radalmi újítása még az orosz nyelven való énekeltetés. hi­szen addig mindig idesen nyelven énekeltek az operák­ban. Megteremti a drámai énekbeszédet. Zenéie harcos eszköz, amellyel a nép sza­badságáért, igazáért, boldo­gabb jövőjéért küzd. RIMSZKIJ-KORZAKOV az „Ötök” társaságában nemcsak mint zeneszerző, de mint tár­sainak készséges segítőtársa is szerepelt. Fegyvertársainak műve't sok esetben ő hang­szerelte, így pl. Musszorgszkij: Borisz Godunov és Hovans­csina, Borogyin: Igor herceg c. operákat és egyéb zeneműve­ket is. Rimszkij-Korzakov a zene­szerző, — híven az „Ötök” cél­kitűzéséhez — zenéjének alap­ját a nép dalaiban kereste és ezért tanulmányozta azt. E ta­nulmányozások eredményekép­pen orosz népdalgyűjteményt adptt ki. Műveinek témája Is a nép­iélekben gyökerezik, elsősor­ban a népmesék világából me­ríti zenei mondanivalóját. 1865-ben jelent meg I. orosz szimfóniája, amelynek sikere ismertté tette nevét.' Egyen­ként jelennek meg nevezete­sebb operál: A pszkovi lány (1873), Hópehely (1882), Mozart és Saller! (1898), Szaltán cár (1900). A halhatatlan Kascsej (1902), Aranykakas (1908). Szimfonikus műveket is al­kotott: Szadkó c. szimfonikus műve az orosz mesék világá­ba vezet: Szadkót, a tengeren veszteglő novgorodi hajó tu­lajdonosát •— sorshúzás alap­ján — feláldozzák a tenger istenének. A hajó erre folytat­ja útját, s Szadkó a tenger ki­rályának birodalmába kerül, ahol énoen lakodalmát üli a király lánya az Óceánnal. A király felszólítására Szadkó megszólaltatja lantját és en­nek hangjára mindenki tánc­ra perdül, még az Óceán is vad háborgásba kezd és el­nyeli a hajókat. Szadkó eltépi lantja húrjait és az Óceán le- csendesedik. LEGISMERTEBB szimfoni­kus költeménye: Seherezade (1888.) E műben az Ezeregyéj­szaka bűbájos mesevilágát idézi fel. Az említett műveken kívül kisebb művei is ismere­tesek, ki ne gyönyörködói t volna már például a híres „Dongó” c. művében? Pedagógiai műveket is írt, így összhangzattant és hang- szereléstant is. Rimszkij-Korzakov a roman­tika századában élt és ez fő­leg végtelen gazdag dallamos­ságában jut kifejezésre. Ezen túlmenoleg, változatos ritmi­kája és végül, de nem utolsó­sorban brilliáns hangszerelési technikája az, amely színes, káprázatos hanghatásokkal gyönyörködteti a fület. Ez magában véve azonban kevés ahhoz, hogy a nagy alkotók soraiban tisztelhessük őt, mert ez csak a külső forma. Művének nagyságát — az em­lítetteken kívül — a tartalom adja, amely romantikus lényé­ből fakad. Hősei a népmese­világ bátor, tettrekész, igaz emberei, akiket hősiességükön kívül hűséges szerelmük is jellemez, akiknek nem hull ölébe a boldogság, hanem küz­deniük kell érte. Nőalakjai gyengédek, finomak, légiesek. Műveiben sok a líra és a szí­nes epikus jelleg. MINDENT ÖSSZEVETVE, Rimszkij-Korzakov a halha­tatlanok nagy alakjai közé tar­tozik, műveiben köztünk él és egyre több-több érzőszívű, ze­neszerető embernek szerez igaz gyönyörűséget. POGÁNY FERENCNÉ, a TIT tagja. 1959. március 22, vasárnap: 1944. A sátoraljaújhelyi -börtön kommunista letartóztatottjai: szerbek, magyarok, románok, uk­ránok kitörtek a börtönből. Egy részüket a helyszínen agyonlőtték, a többieket statáriális tárgyaláson ítélték halálra és végeztéik ki. Az Arab Liga Napja. 1859-ben született Timár Szá­nts zló író és újságíró. 1919-ben halt meg Thanhoffer Lajos anatómus és fiziológus. 1959. március 23, hétfő: 1893. A pesti Nemzeti Színház bemutatja a Bánk Bánt. 1956, A Pakisztáni Köztársaság napja. 1919. Megalakult a Baskír ASZ- SZK. V Névnap O Ne feledjük, hétfőn: VIKTÓRIÁN kedden: GABOR — A TERMELŐSZÖVET­KEZETI községek problémái­ról tárgyalt az elmúlt napok­ban a gyöngyösi városi tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen fontos határozatokat hoztak a szövetkezetek megerősítésére. — AZ EGRI Lakatosáru- gyár tegnap este tartotta nyereségrészesedés kiosztó ünnepélyét a Park Szálló ter­meiben. — VETIK a dohánymagot a tiszanánai Petőfi Termelőszö­vetkezetben. A szakszerűen, gondosan elkészített meleg­ágyakban minden bizonnyal erős palántákat tudnak nevel­ni — A TARDOSI kőbányá­nál a kezdetleges gépi beren­dezésekkel is naponként tel­jesítik tervüket a kőbányá­szok. Egy műszakban meg­termelik a 140 tonna követ. ■— marnrnmmmm. Színházműsor i Egerben délután fél 4 és este 8 órakor: ILYEN NAGY SZERELEM (bérletszünet) Domoszlón este 7 órakor: BÁSTYASÉTÁNY 77 EGRI VÖRÖS CSILLAG 22—23-án: Az árban (szélesvásznú) EGRI BRÖDY Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 22—23-án: Felfelé a lejtőn GYÖNGYÖSI PUSKIN 22- én: 18-as év 23- án: Tájfun Nagaszaki felett HATVANI VÖRÖS CSILLAG , , 22—23-án: Fekete zászlóalj HATVANI KOSSUTH ' 22-én: ' * Bomba 23-án: A tett színhelye Berlin FÜZESABONY 22—23-án: Robin Hood HEVES 22—23-án: Bűn PETERVÁSARA 22- ém: Csendes Don (Hl. rísz) 23- án nincs előadás KÖZLEMÉNY „A Heves megyei Tanács v. b. Mezőgazdasági Osztály vadászati felügyelője közli • megye vadászaival, hogy s Földművelésügyi Miniszter 10/ 1959/III. 18. F. M. számú ren­deleté értelmében az erdei ; szalonka hajtásban, illetve I hajtókkal történő vadászata i tilos!” Havasi Lajos : megyei erdészeti-vadászati felügyelő. EGÉSZ HÉT! RÉBÍÓMŰSOR 1959 MÁRCIUS 23-TÓL MÁRCIUS 30-ig: i] állandó mcsorszamok: I KOSSUTH-RADIÖ: 4.25: Rá­kóczi induló, 4.30: Hírek. Idő- járásjelentés. 4.40—7.59-ig: VI« dámán — frissen, Zenés mű­sor. Közben: 5.30: Hírek. Idrt­! járásjelentés. 0.00: Falurádió. 6.3ft: Néhány pere tudomány. 6.59: Időjelzés. 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7.10: Üj könyvek 7.35: Naptár. 7.59: Időjelzés 8.00: Műsorismerte­tés. 9.59: Időjelzés. 10.00: Hí­rek. Lapszemle. Idő járás jelen­tés. — 11 57: Technikai szünet. 11.59: Időjelzés. 12.00: Déli ha- ] rangszó. Hírek. Időjárásjeleo- \ tés. 15.59: Időjelzés. 16.00: Hi­! ' rek. — 16.08: Idő járás jelentés. 17.59: Időjelzés. 18.00: Hírek. 19.50: Jóéi szakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. 20.00: Esti kró­nika. Időjárásjelentés. 21.59: Időjelzés 22.00: Hírek. Néhány j perc külpolitika. Időjárásié- l lentés. 24.00: Hírek. Időjárás- ) jelentés. 0.30: Himnusz. Utána: * Vízjelzőszolgálat. íj PETÖF1-RÁDIÖ: 6.00—8.00-lg: | Reggeli zene. — Közben: 6.20: i Színházak, mozik és tárlatok % műsora. 6.50: Torna. 8.00: Hu* | íek. Időjárásjelentés. — 8.10: : Műsorzárás. 14.00: Hírek. Idő* { járás- és vízállásjelentés. 19.00: 1 Hírek. Időjárásielentés. 21.00: J Hírek 23.00: Műsorzárás. Hétfő, március 23. 'K.OSSUTH-RÁDIÖ: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Riportműsor. 9.15: Cimbalom, citera és tambura muzsika. 9-45: Lányok, asszo­nyok . . . 10.10* Óvodások műsora. 10 30:. Szívesen hallgattuk . . . 11.39: Ezüstkalászos gazda tanfolyam. — 12.1?: Népi muzsika. 13.00: Vála­szolunk ■ hallgatóinknak. 13.15: Heti zenés kalendárium. 14.15: Hang­verseny Huszka Jenő operettjei­ből. 15.00: A Gyermekrádió műso­ra. 15.40: Népi muzsika. 16:10: Hidi Péter és Zempléni Kornél hang­versenye a stúdióban. 16.40: Ifjú­sági műsor. 17.30: ötórai tea. — 18.15: Rahmaninov: Rapszódia egy Paganini témára. 18.40: Hazai kör­kép. . . 19.00: Két operettnyitány. 19.15: ,.Tizenegy éve történt. . .** 19-20: Az Oszipov Együttes és az Állami. Népi Együttes műsorából. 20.30: Kocsi teszi az embert. Rá­diójáték. 22.20: Esti kórusmuzsika. 22.45: Lány a csónakkal. Elbeszé­lés. 23.05: Kamarazene. 0.10: Ma­gyar nóták. PETÖFI-rAdió: 14.20: Ifjúsági műsor. 14.40: Zenekari hangver­seny. 15.40: Hogyan mondjunk verset? .16.00: Magyar fúvószene­karok játszanak. 16.30: A világ minden tájáról. 16.40: Részletek Lortzing operáiból. 17.00: Népdal­csokor. 17.15: A magyar szilikon bölcsőjénél. 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. 18.15: A felügyelő. Elbeszélés. 18.35: Szív küldi szívnek szívesen. 19.05: Az. Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfo­lyam. 20.00: Török Erzsébet énekel. Szebenyi János fuvolázik. 20.25: Tánczene. 21.05: Brahms: Kettős­hangverseny — a-moll. — 21.40: A kiesd fák és az erdő. 22.00: Ver­bunkosok, népdalok.- 22.30: Köny- nyűzene elalvás előtt. Kedd, március 24. KOSSUTH-RÁDIÖ: 8.10: Népi muzsika. 8.40: Kórusok. 9.00: Szá­moljunk, gyerekek. Pataki Ferenc feiszámolóművéöz a mikrofon előtt. 9.10: Szól a harmonika. — 9.30: A Gyermekrádió riportmű­sora. 10.10: Válaszolunk hallgató­inknak. 10.25: Balettzene. 11.00: Fegyverek és emberek. Regény folytatásokban. 11.20: Ajándékmű­sor nyugdíjasoknak. 12.10: Tánc­zene. 13 00: Hajnal Gábor és Havas Ervin versei. 13.10: Operarészletek. 14.00: Szórakoztató zene. 14.45: A Gyermekrádió műsora. 15.05: A munkásmozgalom dalaiból. 15 25: Napirenden . . . 15.30: Egy falu — egy nóta. 16.10:.,,A tűz márciusa”. Ifjúsági rádiójáték. 16.56: A berchtesgadeni sasfészektől a ber­lini bunkerig. Előadás. 17.15: Ro­bert Stolz és zenekara keringőket játszik. 17.35: A zene világa. Elő­adás. 18.15: Szív küldi . . . 18.40: Gyári sziréna, A rádió Tpari Ro­vata jelenti. 19.00: Népek dalaiból. 19.30: ,.Tizennégy éve történt...:: 19-35: Liszt zongoraművek. 20.30: Nagymamák és unokák a zenegép mellett. 21.15: A kék Duna mentén. Előadás. 22.15: Mai szemmel. • • Kommentár. 22.25: Rossini: A se­lyemlétra. Egyfelvonásos opera. — 23 30: Éjfél előtt... 0.10: Borosa Jolán és Béres Ferenc magyar nó­tákat énekel. , PETÖFI-rAdió: 14 30: A Sárbo­gárdi Tanulóotthon és a Zirci Ál­talános Iskola kórusa népdalokat énekel. 14.40: Visky András: Rész­letek a Balaton c. film kísérőze­néjéből. 15.00: Bolgár költők ver­sei. 15.15: Kabalevszidj, XL vonós­négyes. 15 50: Jessy. Elbeszélés. — 16.05: Egy éj Velencében. Részle­tek Johann Strauss operettjéből. 16.45: Régi operamuzsika. 17.15: Rádióegyetem. 17.45: Fúvószene. 1810: Szép élet a házasélet. Ver­ses, dalos műsor. 18.39: Mi újság a nagyvilágban? 18.40: 20 perc In­diából. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Hangle­mezgyűjtők negyedórája. 19.30: Könnyű dalok. 19 40: Falurádió. — 20.00: A Bartók Béla kamarazene- kar hangversenye a stúdióból. — 21.05: Népi muzsika. 21.35: Táncze­ne. 22-39: A leány és a halál. El­beszélő költemény. Szerda, március 25. KOSSUTH-RAdiö: 8 10: Opera- részletek. 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Népi muzsika. 10.10: Gyer­meknevelés. 10.30: Részletek Mil- jutyin Havasi kürt c. operettjé­ből. 1100: Gyári sziréna. 11.20: Hangszerszólók. 11.37: Mezei cso­kor. 12.10: Tánczene. 13.15: Gyur- kovics Mária operettdalokat éne­kel. 13.40: Kritika Szabó Magda „Mcmdiák meg Zsófikénak” c. könyvéről. 14.00: Verbunkosok, magyar nóták. 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.05: Rózsahegyi Kálmán mesél. 15.25: Klavgyija Szulzsenko énekel. 15.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 16.10: Napi­renden .. ; 16.15: Szív küldi szív­nek szívesen. 16.45: A barátság hullámhosszán. 17.00: Élőszóval, muzsikával. 18.55: „Tizennégy éve történt...” 19.00: Szórakoztató muzsika. 19.15: Ifjúsági műsor. — 19.35: Benjamino Gigli énekel. — 20-30: Negyedévi könnyűzenei lel­tár. 21.14: Aranylapok. Magyar írók halhatatlan műveiből. 21.25: „A szimfonikus zene mesterei.” — 23.10: Népi muzsika. 23.44: Kama­razene. 0-10: Holdfényben .. . PETÖFI-RADIÓ: 14.20: Orosz nyelvlecke az általános iskolások­nak. 14.40: Zenekari hangverseny. 15.55: Tavaszi séta ... Könnyű ze­ne. 16-25: Emlékezés Faludi Fe- rencre. 16.45: Részletek Weber és Lortzing operáiból. 17.20: Miér1 nem lett Kína keresztény ország0 17.40: Tánczene. 18.30: „A humor ban nem ismerek tréfát.. .” Rész­letek a Közlekedési Klub vidá'r műsorából. 19.05: Liszt magyar rapszódiái. Előadás. 19.40: Falurá­dió. 20.00: László Margit. Toka; András és Petri Endre hangverse nye a stúdióban. 21-05: Tavasz' szél vizet áraszt. . . Magyar nép dalok. 22.00: Edith Piaf és Tinó Rossi énekel, a Mantovani-zenekar játszik* Csütörtök, március 26. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Könnyű zene. 8.55: Édes anyanyelvűnk. - 9.00: Menyasszonyok-vőlegények iskolája. 9.20: A Gyermekrádió mű­sora. 9.40: A munkásmozgalom da­laiból. - 10.10: Üj hajtás. - 10.40: Brahms-dalok. 11.00: Fegyverek és emberek. Regény, folytatásokban. 11.20: Verbunkosok. 11.30: Ezüstka­lászos gazdatanfolyam. 12.10: Köny- nyű melódiák. — 13.00: A pásztor fája. Vers. 13.10: Operarészletek. - 14.20: Egy falu - egy nóta. —14.50: Kórusok. - 15.10: A Gyermekrádió műsora. 15.25: Sakk-matt. Fiatalok sakk-iskolája. 15.35: Ifjúsági műsor. 16.10: Künneke: Táncszvit. - 1.6.50: Lányok, asszonyok ... 17.05: Boc­caccio. Részletek Suppé operettjé­ből. — 17.25: Vendéglátó. Jankovics Ferenc verse. 17.28: Beszélgetés a népzenéről. 18.15: Szív küldi szív­nek szívesen. 18.45: Van új a Nap alatt. . . 19.00: Mozart műveiből. — 19.30: „Tizennégy éve történt. . .*• 19.35: Sárost Katalin énekel. Kör­mendi Vilmos együttese játszik. - 20.25: Vihar. Shakespeare színmű­vének rádióváltozata. 22.15: Antal István, Szécsi Magda és Török Iván hangversenye a stúdióban. - 22.45: Tánczene. 23.10: Zenekari hangver­seny. 0.10: Csárdások. PETÖFI-RADIÖ: 14.20: Dél-du­nántúli költők versei, dalai. 14.35: Tánczene. —15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30: Hanglemezek. — 16.10: Dienes András: Petőfi a sza­badságharcban c. könyvét ismer­teti Lengyel Dénes. 16.40: Az Ifjú­sági Rádió műsora. 17.10: Mit akar­nak a kommunisták. Előadás. 17.25: Zenekari hangverseny. 18.15: Ifjú­sági elbeszélések. 18.35: Dalol az ifjúság. — 19.05: Az ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Filmzene. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfo­lyam. 20.00: Találkozás és búcsúzás. 20.45: Nemcsak becsület - köteles­ség is. 21.05: Könnyű fúvósmuzsi­ka. 21.30: A tököli tamburazenekar játszik, Milkovits Mihály vezetésé­vel. — 21.50: Orvosi szemmel a fo­gyásról. 22.00: Könnyűzene nagy- zenekarra. — 22.45: Kim Szun Szék koreai költő versei. Péntek, március 27. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Orfeusz az alvilágban. Részletek Offenbach operettjéből. 9.00: Látogatás a sop­roni Berzsenyi Gimnáziumban. - rM5: Verbunkosok, népdalok. 9.50: \ Gyermekrádió műsora. 10.10: Ze­nés műsor. 10.30: Fúvószene. 11.00: 'lékés találkozás Elbeszélés. 11.27: •Songoraművek. 12.10: Könnyű ze­ne. — 13.00: Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. 13.15: Ma­gyar művészek operaharigvers°nye. ’4.10: Úttörő-híradó. 14 35: Napiren­den . . . 14.40: Színes népi muzsika. 15.15: A Gyerm^krádió műsora.'*- — 15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora, — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. 16.50: Gyári sziréna . . . 17.10: A bú­csúzó klasszicizmus. Előadás. 18.15: Tánczene. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Operettrészletek. —19.15: A Magyar Tanácsköztársaság történetéből. — 19.35: Népdalcsokor. - 20.25: Tizen­négy éve történt. . . 20.30: Könnyű­zenei bemutató. 21.00: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 21.30: Részletek vígoperákból. — 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zeneka­ra játszik. — 23.27: Operettdalok és kettősök. 0.10: Buss Gyuja énekel. PETÖFI-RADIÓ: 14.20: Zenekari hangverseny. 15.00: Tavaszi séta Sokoróalján. 15.15: Keringőritmus­ban. 16.00: Verbunkosok, csárdá­sok. 16.25: Swinburne két verse. — 16.30: Kórusok. —16.50: Bravúr-szá­mok. 17.10: Katonák között. —17.20: A magyar irodalom története. 17.50: Művészlemezek. 18.40: Magyar nó­ták. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. 19.15: Beethoven zon­goraszonáták. — 19.40: Falurádió. — 21.05: Koldusdiák. Részletek Mil­löcker operettjéből. 21.40: Színházi élet Békéscsabán. 22.00: Ádám Je­nő népdalfeldolgozásaiból. — 22.25: Üzenet egykori isko1ámba. Ady Endre verse. - 22.27: Könnyűzene Bukarestből. Szombat, március 28. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Lányok, asszonyok ... — 8.25: Magyar tájak dalaiból. 9.00: Úttörő-híradó. 9.25: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Óvo­dások műsora. 10.10: Gyári sziréna. 10.30: Operettrészletek. 11.00: Fegy­verek és emberek. Regény, folyta­tásokban. 11.20: Régi muzsika. — 12.10: Magvar nóták. 12.45: Mi újság a könyvesboltokban. 13.00: Ooera- részletek. 13.40: Válaszolunk hall­gatóinknak. 13.50: Tánczene. 14.20: Ifjúsági műsor. — 15.10: Időszerű nemzetközi kérdések. 15.25: A Ma­gyar Rádió énekkara, ooerarészie- teket énekel 16.10* ..Tizennégy éve történt . . .” 16.15: Élőszóval — mu­zsikával. 18.15: Szív kü’dl szívnek szívesen. — 18.43: Moszkvai tudósí­tónk jegvzete 18.5,?: Nén^rorű szim­fonikus haoev^rsenv. 19 45: Kö1 tö­mények nrózában. 20 00: Esti Kró­nika. 20.30: Anna-bál Füreden. — 22.40* 'T’áncojíunk PETÖFI-RADIÓ: 14.20: Ooera­'kalauz. — 15.20: Bélyeggvűi+ők öt­nerce. 15.95: Tánczene. 16.00: Zsá- kai Aladár és zenekara játszik. — 16.30: Liszt-művek. 17.30: Ko^suth- díjas tudósok a mikrofon e’őtt. — 17.50: Závodszki Zoltán énevnang- versenve. 18.15: A Zrinvi Kiadónál beszélgetés aa^ úi könyvekről. i«.25: Rolf Kuh] vonós szvit. 18.40: 7pnpí •■>nekdo*ák. — io os; Tánczene. 1°.30: ^alurá'Ró. 20.00: Szórakozta+ó ze­ne. 20.30: PaveL* zoneoratrió. 21.05: ^’ánczene. 22.00: Operahangverseny. Vasárnap, márcHts 29. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Falusi életképek, 8.20: Egy falu - egy nó­ta. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00. Üj Zenei Újság. - 10.00:‘Vasárnapi versek. 10.10: Miska bácsi... 11.00: Népszerű operett- és operahang­verseny. 11.54: „Tizennégy éve tör­tént ...” 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 13.40: Emlékezés - felejtés. Beszél­getés. 14.00: Hanglemezparádé. — 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.15: Népdalcsokor. 15.30: Jó ízek dicsérete. 16.00: Zongoramuzsika. — 16.30: Húsvéti labdarúgó-torna. — 17.30: Operarészletek. 19.00: Amiről beszélni kell. 19.10: A Magyar Rá­dió tánczenekara játszik. 20.15: Ső­tér István irodalmi levele. — 20.25: Vidám irodalmi műsor. 21.30: Nép- dalcsokor. 22.35: Tánc éjfélig. 0.10: Könnyű melódiák. PETÖFI-RADIÖ: 8.00: Bach-orgo- naművek. 8.30: A római katolikus egyház félórája. 9.00: Rosita F3r- lito és Franco Lary énekéi. — 9.30: Szív küldi szívnek szívesen. 11.00.: Mikrofonnal a Föld körül. — 11.40: Zenés vasárnap délelőtt. 12.20: Csa­ta. Elbeszélés. —14.15: A Gyermek­rádió műsora. 15.00: Flotov: Márta. Vígopera 3 felvonásban. 17.00: Tánc­zene. 17.40: A hattyú. Elbeszélés. 18.00: A város peremén. A csepeli munkás-színház. 18.10: Rácz Aladár emlékezete. - 19.15: A magyar hon szépségei. 20.00: Kamarazene. 20.50: A hűség jutalma. Népmese. 21.10: Virágzik a rózsa . . . Részletek Du­na jevszkij operett- és filmzenéjé­ből. - 21.25: Szimfonikus hangver­seny. , A TELEVÍZIÓ MŰSORA: HÉTFŐ, MÁRCIUS 23. 18.00: Iskolások műsora. — 18.4SI TV-híradó. 19.00: Olimpiai napok. CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 26. 18.00: Kicsinyek műsora. — 18.4c*: 13. magyar híradó. 19 00: Közvetítés a József Attila Színházból: Vál­junk el! Zenés vígjáték. SZOMBAT MÁRCIUS 28. 19.30: TV-híradó. 19.50: Randé Je­nő műsora. 20.20: Szórakozó Buka­rest. 21.00: Kolozsvári Grandpierre Emil: Tartalékos vőlegény. TV- játék. VASÁRNAP, MÁRCIUS 29. 10.00: Furfang Ferkó. - 14.40: Új­pesti Dózsa-München I860, labda­rúgó-mérkőzés n. félideje és a Va­sas-Rapid labdarúgó-mérkőzés. — 19.00: Előűjság. - 20.00: Az ötlábú birka. Francia film. (14 éven alu­liaknak nem ajánljuk!) HÉTFŐ, MÁRCIUS 30. 10.00: Vidám gyermekműsor köz­vetítése Berlinből. 19.30: Dicső-égés Tanácsköztársaság. Magyar doku­mentummal. 20.00: Népeit dalai ás táncai. Közvetítés Prágából. IPARI ES KERESKEDELMI ADAS: Kedd, szerda, csütörtök és pén­tek: 14.00—17.00, szombaton: 10.09» 13.00.

Next

/
Oldalképek
Tartalom