A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)
Tanulmányok - Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története
232 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története martalékává lett, vétkesen elmulasztott” honvédek intézményes segélyezését szorgalmazta a tanácstól. A június közepén megjelent belügyminiszteri leirat, amely a város területen lakó volt honvédek árváinak és özvegyeinek, a szabadságharc rokkantjainak részletes ösz- szeírására vonatkozott, reményteljes izgalomba hozta a város társadalmát. A közgyűlés túlbecsülte a királyi nyilatkozatot és úgy vélte, hogy Ferenc József „nemesen karolta fel a szabadságharc áldozatainak ügyét.” A közgyűlés nagylétszámú bizottságot küldött ki, amely részletes jelentést és javaslatot készített a segélyezésre vonatkozóan. A segélyezettek körét 279 főben állapította meg. A közgyűlés, illetve a kiküldött bizottság elvi álláspontja két szempontból volt jelentős. Egyrészt ugyanis egy félreérthetetlen antidemokratikus álláspontot tükrözött, amennyiben mindenek előtt a volt honvédtisztek és családjuk kiemelt segélyezését sürgette, arra hivatkozva., hogy „jövőjük rangjukhoz méltóan biztosítva legyen”. A tanács erre, ennek megfelelően a későbbiekben is kiemelten kezelte a főként értelmiségi honvédtisztek segélyezését, ugyanakkor - bár jóval szerényebben - fontosnak tartotta az „alsóbb osztályú honvédek” támogatását is, arra hivatkozva, hogy segélyezésük netaláni elmaradása „népünk ingadozó hitét egy jobb jövőben végképp kioltaná”.15 A segélyezésre beadott kérelmek általában a szabadságharcban való jelentékeny részességre vonatkoztak, de komoly indokként szerepelt a tanács által igazolt szociális körülmény is. A városban többszöri szelektálás után végül 134 rokkant és özvegy segélyjogosultságát állapította meg egy kiküldött bizottság. Mint már a fentiekben említettük, sok honvéd és hozzátartozója nyomorgott és nélkülözött, a rokkant honvédek és családtagjaik nyomasztó helyzetben voltak, az összeg amelyet esetenként kaptak legfeljebb szimbolikus jelentőségű volt, de valójában a megélhetést nem biztosította. Az egylet későbbi elnöke és jegyzője Revell György és Wesselényi László mintegy némi túlzással hálálkodtak a tanácsnál a „haza bajnokai” iránt tanúsított kegyes adományért. Sem a város köztestülete, sem a lakosság nem mutatott kézséget, hogy anyagilag komolyan támogassák a szabadságharcban résztvetteket. A Honvédegylet által szervezett, legszélesebb körökre is kiterjedő, az aradi vértanúk emlékre állítandó emlékoszlop költségeinek fedezésére szolgáló gyűjtés eredményeként a város, mint jogi személy, 100 ft.-ot adományozott, gyűjtésből pedig Irinyi ld. mü 277 15
