A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)

Tanulmányok - Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története

318 ft. jött össze. A kormány és helyi képviselete persze külön is ügyelt arra, hogy a hatósági befolyás nélkül alakult Honvédegylet működési köre legkevésbé se terjedjen ki a kifejezetten politikai jellegű cselekvés körére. A helyi Honvéd egylet nem vehetett részt az október

6-ára tervezett országos gyűlésen, csupán egy héttel később - gyászistentisztelet tartására kapott engedélyt. A volt debreceni honvédek végül is 1867-ben a kiegyezés által teremtett kedvezőbb politikai helyzetben, az 1848 szept. 18-án hozott közgyűlési határozat szerint részesültek segélyezésben. Debrecen városa hazafiúi kötelességből akkor úgy határozott, hogy az önkéntes nemzetőrök megnyugtatása „biztosítása végett” 20 krajcárnyi segedelmi napidíj fizetésére vállal kötelezettséget abban az esetben „ha a harcban bénává lennének teljes korukig, özvegyeiknek pedig míg férjük nevét viselik, a fenti összeg ki fog adatni”. Dobossy - debreceni honvédegyleti elnök a fenti ígéretre hivatkozva kérte a „haza lenyűgözött állapotában nyomor és nélkülözés martalékául esett” honvédek sürgős segélyezését. Debrecen végül is a honvédek segélyezésében az országos gyakorlattól eltérően járt el. A város vállalta a segélyek és nyugdíjak folyósítását a város saját házipénztárából, - a kiküldött igazoló-bizottság a vállalt kötelezettség szerint engedélyezte a segélyek kifizetését. Nyíri István, Pöstyéni Gergely, Csonka József, Jeney Péter, Debreceni Sándor volt önkéntesek „életfogytig” havonként 5 ft. 25 krajcárt kaptak a várostól. Molnár Györgyné, Tóth Ferencné „míg férje nevét viseli” Nagy Gábor és Bodnár István pedig „18 éve betöltéséig” kapták az összeget. Kiss András és Pelbárt István veresszalagos önkéntes honvédek részére viszont 300 ft-ot a múltra nézve „a jövőre nézve pedig, holta napjáig” utólakosan fizetendő 5 ft. 25 krajcár havi segély kifizetése rendeltetett a házipénztárból. A segélyezésre kiküldött bizottság szeptemberi ülésén egy, a kiegyezéshez fűzött némi illúziók szempontjából különös és fontos kérelem is szerepelt. Kun István és hat volt veres-szalagú önkéntes ugyanis azt kérték, hogy az 1849-től fennmaradt összeget fizesse ki a város, vagy „földbeli adományt” kapjanak. Az illetékes bizottság ugyan elismerte, hogy a kérelmezők „első osztályba sorozott segedelemkérők" havi 5 ft. 25 kr.-nyi is életfogytig biztosítandó számukra, de a földbeli adományra vonatkozóan még az elutasításra sem történt utalás. Ez volt az a kényes pont, amelytől leginkább igyekezett a tanács távol tartani a politikai közvéleményt. Mindenesetre ez is azt biHajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 233