Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és Szabadságharc Győr-Sopron megyében. (Győr, 2006.

A Dunántúli Nemzeti Tanács

A DUNÁNTÚLI NEMZETI TANÁCS Már október 29-én délután érkeztek küldött­ségek a másnapra összehívott dunántúli konfe­renciára, ezek egymással, valamint a győriekkel tárgyaltak a városháza nagy tanácstermében. Másnap délelőttől pedig egyre sűrűbben jöttek a küldöttek, egyben az értekezlet célja felől érdek­lődő telefonok. (Budapestről mások mellett Er­dei Ferenc kérdezte, hogy miért akarnak ellen­kormányt alakítani.) A városháza elé ismét tün­tetők gyűltek. Ekkor érkezett Győrbe Somogyvári Lajos, aki a budapesti szabadság­harcosok küldötteként jelentkezett a városhá­zán. Valójában sem a szabadságharcosok küldöt­te nem volt, sem Nyugatról visszatérő katona­tiszt, aminek a kádárista történetírás mondta, sem pedig az államvédelem provokátora, ami­nek a győriek később tartották. Nagytétényben élt, és gyümölcskertészként dolgozott. Október 30-án Budapestre indult, útközben értesült a Győrbe összehívott küldöttgyűlésről, ekkor ha­tározta el, hogy odautazik. 159 Megérkezve felelős­ségre vonta Szigethy Attilát, amiért csak tárgyal­nak, miközben a budapesti fiatalok vérüket ál­dozzák a szabadságért, egyben felszólította, hogy álljon az azonnal felállítandó ellenkormány élé­re. Szigethy visszautasította, majd Somogyvári és fegyveres kísérői elől a vagongyárba ment, hogy biztosítsa a maga számára a munkástanács támogatását. Somogyvári ekkor a városháza erkélyéről mondott beszédet, felszólította a tüntetőket, hogy szerezzenek fegyvert, csatlakoztassák a honvédeket, és menjenek Budapestre harcolni. Beszédét azonban nem tudta befejezni, mert Éli­ás őrnagy elvágta az erősítő kábelét. Az elhallgat­tatásán felháborodott tüntetők elsöpörték a vá­rosházi őrséget, és benyomultak az épületbe, csak a helyszínre érkező honvédek és nemzet­őrök tudták őket kiszorítani. 160 A tömeg ekkor a vagongyárhoz indult, ahol már ott tárgyalt Szigethy Attila és Krecz őrnagy, valamint buda­pesti küldöttek: az Egyetemi Forradalmi Diák­bizottságtól Zádor István 161 és a csepeli munká­sokat képviselő Nagy Elek (aki távoli rokonság­ban állt Szigethy Attilával, és nem a konferenci­ára, hanem családját meglátogatni érkezett Győrbe). 162 A munkástanács Szigethyhez hason­lóan ellenezte a radikális követeléseket (ellen­kormány felállítása, a budapesti szabadsághar­cosok fegyveres megsegítése), ezért rövid vita után röpcédulát adott ki, amelyben kiállt a nem­zeti tanács vezetői és politikája mellett, és elítélt minden felelőtlen követelést. Még tartott a meg­beszélés, amikor a Somogyvári-párti tüntetők el­sodorták a kapuőrséget, és elfoglalták a gyári stú­diót, ahonnan sztrájkra, kivonulásra, Budapest­re menetelre szólították fel a dolgozókat. Vadas József vezetésével azonban a munkástanács ki­szorította őket a gyár területéről. 163 Közben Somogyvári a rádióhoz ment, hogy a győrinél nagyobb nyilvánosságnak mondhassa

Next

/
Oldalképek
Tartalom