Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 28/2006 (Győr, 2006)

GYŐR MÚLTJA - Szabó Róbert: Szabó Jenő, a Hajtóműgyár Munkástanácsának titkára emlékezik

tam elégedve. 1953-ban kiküldetésben Csepelre kerültem az anyavállalathoz. Itt kilenc hónapig művezetőként dolgoztam. Hazaérkezésem után több kitün­tetésben részesültem és kineveztek csoportvezetővé. Ebben a munkámban talált az 1956-os októberi forradalom. Az 1956-os forradalom Győrött 1956. október 26-án a Hajtóműgyár szerszámüzemének dolgozói titkos szava­zással megválasztottak tanácstagnak, később megbíztak a titkári teendők el­látásával is. A forradalom leverése után üldöztek a gyári kommunisták, ennek eredményeképpen 1957. június 7-én éjjel a karhatalmisták öt társammal együtt letartóztattak. Menyhárt Miklóst, a végleges munkástanács elnökét már előbb elvitték a fegyveres rendőrök. Egy főt később kiengedtek, ötünket szeptember hónapban bíróság elé állítottak. Az előzmények a következők: 1956. október 23-án az egyetemisták felvonu­lásával elkezdődött Budapesten a forradalom. Győrben ezen a napon még csend volt, csak itt-ott suttogtak egymás között az emberek. Munka után siettem haza és a rádióból figyeltem az eseményeket. Sok hírt nem közölt. Október 24-én reg­gel már lényegesen más kép fogadott a Hajtóműgyárban. Az emberek nagyobb csoportokban vitatkoztak, nem dolgoztak. Láttam, hogy az egyik technikus kö­penyére kokárda van kitűzve. Szóltam az egyik fiatal lakatos beosztottamnak ­DISZ-tag volt -, hogy kérjen a DISZ dekoratőrétől egy jó hosszú nemzeti színű szalagot és egy doboz gombostűt. Hozott is és elkezdtünk kokárdákat gyártani. Dél felé már mind az 50 szerszámműhelyi dolgozó mellén kokárda díszelgett. Személyesen tűztem ki. Bár volt néhány gyűlésekre hűségesen eljáró párttag a műhelyben, de senki sem ellenkezett. Másnap - 25-én - már senki sem dolgozott a gyárban. Hiába volt a vezetés agi­tációja. Igaz, nem is nagyon erőltették a munka felvételét. Mindenki a rádiót hallgatta és a városból beszivárgott híreket leste. A munkaidő letelte után haza­mentem, de csak addig tartózkodtam otthon, míg megebédeltem, nem tudtam veszteg maradni. Délután már a várost jártam: több munkatársammal találkoz­tam a mai Szent István - Sztálin - úton és együtt tájékozódtunk. Láttuk, hogy a Honvéd ligetben kb. negyvenfős rendőrszakasz áll készenlétben. Jó félóra múlva elvonultak, majd utánuk megjelentek a szovjet páncélosok. Az Újlak utca felől jöttek, a Szent István úton haladtak lassan a Vagongyár felé. Lehettek vagy tí­zen. Minden páncélos nyitott tornyában egy szovjet katona állt. Ekkor már igen sokan tartózkodtunk a város utcáin és bizony alig akadt olyan ember, aki vala­milyen megjegyzést ne tett volna. Voltak olyanok is, akik kiköptek feléjük! A tankok elvonulása után, egy kis idő elmúltával a Városháza lépcsőjén vi­tatkozó 15-20 fős csoportra figyeltem fel, akik rövidesen elindultak az állomás felé. Mondtam a barátaimnak, bizonyos vagyok benne, hogy a börtönhöz men­nek; mi is követtük őket. Befordulva a Jókai utcába, a börtön sarkánál megáll­tunk. Kb. 150-200 ember gyülekezett ott, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a börtönben lévő politikai rabokat kiszabadítsák, folyamatosan egyre töb­ben csatlakoztak hozzájuk. Végül egész tömeg vette körül az épületet. Mi a bör­tön bejáratához húzódtunk, mert úgy gondoltuk, hogy csak itt történhet valami esemény. Rövidesen egy dzsip érkezett a börtön sarkához, róla hat vagy hét ávós ugrott le és a bejáraton keresztül eltűntek az előkertben. A tömegből négyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom