Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1890-11-15 / 47. szám

Veszprém, 1890.

Szombat, nov. 15.

XI, évfolyam. 17. szám.

(K. T.) A magyar szív lelkesedésével, 4 a magyar lélek hazafiasságával s az ezred- I. Íves múltból a jövőre jogosult rajongással [ üdvözöljük mi is, a Dunántúl szellemi munkásai, a pár nap múlva nemes mis- v siójára kelő Dunántúli köz m ű- velődési Egyesületet.

A mű, melynek alapkövét a mi Du- | nántúlunk vármegyéi, e hó 20-án Budapesten le fogják tenni, méltó a nemzet traditióihoz s ideális zárköve magának a Honalapitásnak.

Nemzetalapitó, honfoglaló királyainknak az volt a kötelességük, hogy a csaták vészeiben elnéptelenült sivatag vármegyéket j külföldi telepitvényesekkel benépesítsék. S ■ mint Erdély megtelt oláhokkal, úgy telt [ meg a Dunántúl tót, német, szerb és hor- I vál népekkel. Még egy tatár raj is otthont talált itt, a mi megyénkbeli D u- d a r-on, IV. Béla futása után,1242-ben.

S ez a zagyva népconglomeralum azóta itt él közöttünk, s ha szivében nem is, I de nyelvében jórészt idegen tőlünk ma is, szokásaiban, erkölcseiben ma is a régi s nincs közössége magyar nemzeti szoká- | sainkkal, magyar ér ületü erkölcsi éle- [ tünkkel.

E királyaink telepítési művét nekünk, f a mi korunknak kell befejezni. Éhez i nem csak jussunk van azért, hogy otthont, I megélhetést s védelmet biztosítunk telepese- f inknek: de kötelességünk is, mert a nemzetiségünk erősítésével az ő otthonuk erősségén r is munkálkodunk.

Nem az a czélunk, hogy tüzzel-vassal ' a nyelvüket tegyük némává; hanem az, hogy az idegen nemzetiségekhez visszavonásukat irtsuk, a szellemi kulturális élet békés eszközei- [ vei s az által, hogy lelkűkbe oltjuka magyar haza s z e retet ét, a honszerelem nemzettartó erkölcseit8 e czélra kezet fogunk, Dunántúl magyar népei mind, hogy tőkét gyüjtsünk e szellemi harezra. Minden jóravaló magyar ember résztvesz e küzdelemben. Ki-ki az ő szellemi ereje, anyagi tehetsége s a

másokra gyakorolható befolyása lalbave- tésével.

Állítunk magyar iskolákat, segítjük a magyarságot terjesztő tanítókat, a szegény magyar eklézsiákat és papokat, díjtalanul magyar népkönyveket adunk a nép kezébe, s azon leszünk, hogy a szegény népnek uj keresetforrásokat nyissunk.

Ez a czélja a .. I) K. E.“ -nek.

S e czélt bízvást mielébb meg is köze- litendi. B e k s i c s magva melengető j talajba hullt.

De ott látjuk megyénk két jóravaló fiát is a küzdők élén. Ott Fenyvessyt és dr. Bezerédj Viktort. F enyves s y azon a helyen, ahol ma van, bizonynyal nem meddő munkát végez s jobban érvényesítheti kétségkívül hazafias intentióit, mint elhagyott gárdája körében s mint mai hírlapunkban közlött alábbi czikke is tanúsítja: aka rata is az, hogy érvényre követelje eddigi ideális hazafiasságát.

De megnyugvásunk nekünk, specziell veszprémieknek az is, hogy a D. K. E. első volt elnöke dr. B e z e r é d j Viktor magas állásában s nagy befolyáséval bizonyára a D. K. E.-nek megyénkre vonatkozó intentióit figyelembe veendi s azoknak üdvös foganatot szerzend.

Udvövöljiik a három ifjú publiczistát, kik tollal s a befolyás hatalmával im életre hívták e mozgalmat, mélyet a történelem egykor legnagyobb kulturális alkotásaink közzé fog feljegyezni s mely jogot involvál nevüknek, az utódok hálájában.

Legyen ez üdvözletünk egy levél az ünnepi koszorúhoz, melyet lelkűnkben a nov. 20-iki ünnepre küldünk !

Hogy áll

megyei yasutaink ügye?

Veszprém, nov. 15.

Az egyik megyei uj vasút ügye végre teljesen biztos alapra jutott. Ez a gönyő-győr zircz-veszprémi.

Talán épen az a sajátságos attak, melyet néhány pápavidéki úriember intézett e terv ellen, hívta föl e vasútra a kormány figyelmét. Tény az, hogy Baross miniszter e héten végleg nyilatkozott e vasút ügyében s azt jelentette ki, hogy anyagi áldo- zattal is kész felépittetni e v a s u- ; tat, mely nemcsak az állami vasutpolitiká- | nak felel meg, de kívánatos Győr-Veszpréra

TÁBCf A.

KOHN MÓR és BLAU LENKE

JEGYESÜK.

— Szerkesztői emlékeimből. —

Egy hét óta, két kellemes érzés tart fogva. Az egyik az a tudat, hogy nem vagyok feleséges és igy anyósom sincs, a másik az a kimondhatatlan érzés, mikor tudja az ember magáról, hogy még nem irt soha sem drámát, sem népszínművet és igy már ennélfogva sem kellett vesződnie házasságokkal. Az igaz, hogy a dráma nem mindig végződik házassággal, de a házasság rendszerint bővelkedik drámában, nem is szólva arról a hasonlatosságról, hogy a házasság fő hősei: a férj és a nő, mint a dráma hősei meghalnak, még pedig a férj egy másik hölgyre nézve, a nő pedig — no a nő nem mindig hal meg egy másik férfira nézve.

Kohn Mór ur és Blau Lenke kisasszony is azok közé tartoznak, akik nem mindennapi lelki bátorsággal elhatározták, hogy közösen meghalnak. Tudni illik, Kohn Mór ur meghal Grünhut Czilire nézve, Blau Lenke pedig Koka J. Mór urra nézve.

Itt valószínűleg azt kérdi az olvasó, hogy miképen ment végbe az eljegyzés?

—— Az eljegyzés szoros családi körben ment végbe. Ebben a szoros családi körben közös akarattal elhatározták, hogy a hymen- hirt beletetetik a „Neues Pester Journál“-ba, meg az én lapomba, a „Máj s a háti Hir- a d ó“-ba.

Itt tartozom azzal a kijelentéssel, hogy a „Majsaháti Híradó* kitünően szerkesztett helyiérdekű lap volt s a közönség rajongással fizetett elő, nem riadva vissza attól sem, hogy a nevében „adó* szó is volt.

Mint a lap felelős szerkesztője, természetesen igen kedvelt egyéniség voltam Majsa- háton. Mint az első majsaháti kuglizó társaságnak jegyzője, én Írtam az eresz gerendájára ökölnagyságu betűkkel a most is ott ragyogó sorokat :„Bugris Tamás kile n- czet dobott.“ Eljártam esküvőkre, temetésekre, halotti- és disznótorokra, beszerelésekre stb. stb. Csak eljegyzésekre nem szerettem menni, mert nem szivesen Írtam a bymen-hireket, mivel megtörtént velem, hogy egy alkalommal „felültettek“ egy eljegyzési hírrel, mely arról szólt, hogy „Gerleházy Iluska kisasszonyt, vidékünk szellemdus és fiatal szépségét eljegyezte Sovány Gábor mérnök, a fiatalság egyik buzgó matadorja.“ Én e hírhez még állandó fellegtelen boldogságot is kívántam és jó- hiszemüleg kiadtam a „Majsaházi Híradódba.

Még huszonnégy órán belül baj ért, még pedig nem is egy, hanem pár baj,

Beállított Gerleházy Iluska kisasszony, egy 70 esztendős jégbehűtött hajadon, kezében vitriolos palaczkokkal s nyakonöntés fenyegetés mellett a hymenhir rektifikálását kérte. Ez volt az első baj.

kereskedelmi forgalma- s hadászati érdekek tekintetéből is.

A veszprém-enying-dombovári vonalról is örvendetes hirt jelezhetünk. Az érdekeltség az egész vonalon nőttön no. A múlt héten külön érdekeltség alakult o tartott értekezletet a Mezőföldön aziránt, hogy Enyingről a kiépülő vonal szárnyvonalat kapjon le Karádra. E szárnyvonalat a külön érdekeltség biztosítani kész. Természetes, hogy a fővonal ezáltal csak forgalmi tápot nyer s a vasút életképességét hatványozottan fokozni

fogja.

Ez örvendetes hírek kapcsán egyben jelezzük, hogy jövő heti hírlapunkban adatainkról bővebben számolunk be.

Bizonyos immár, hogy a tavasz- szal mindkét vonalon az építések megkezdhetők lesznek!

A Dunántúl hivatása,

mint nemzeti feladat.

— Néhány szó a Dunántúl értelmiségéhez. —

Budapest, nov. 14.

November 20-ára nagy és nemes hazafias kötelesség várja Budapestre Magyarország szép dunántúli részének intelligentiáját. A Dunántúl orsz. képviselői pártkülönbség nélkül hívják fel a rokonórzelmüeket egy nemzeti feladat teljesítésére, mely a Dunántúlnak jutott hivatásul.

A felhívás élénk tollal ecseteli a nagy társadalomnak, — melynek a mi Dunántúlunk oly előkelő része — szerepét a magyar közművelődés terén. Jól mondják a dunántúli orsz. képviselők, hogy minden társadalom lemondhat öntevékenységéről és a nemzeti feladatok teljesítését reá bízhatja az államra, — csak a magyar társadalom nerp ! A magyar hazát csak az egységes nemzeti kultúra teheti valóban egységessé, magyarrá, nemzetivé, mert a kultúrában való szakadás a nemzeti és társadalmi, sőt majdnem az állami szétszakadozottságot jelentené.

A magyar társadalom nemzeti ezélú mozgalma jő segítségére a magyar államnak ott, a liol az állam erői elégtelenek. Ez a mozgalom, mely a Királyhágón tií 1 i részt s mellette az ország sok részét oly hazafias lángra gyullasztóba, eddig nem csapott át a 1 hmántúlra.

Pedig a I) u n á n t ú 1 hivatása n e m*z éti feladat. Hivatása egyfelől fentartani a nem magyarajkéi lakosságban a magyar szellemet, melyhez a dunántúli nem magyarajkúak mindig szívesen csatlakoztak, terjeszteni a magyar közművelődést és nemzeti szellemet;

Alig Ígértem meg minden lehetőt, mikor óriási buscsimboraszszó gurul be az ajtóinou és Sovány Gábornak mutatja be magát.

Lehetett vagy három mázsa, alig birt szuszogni. A szemében tűz volt s a kezében bikacsék.

— Ki irta rólam azt a gaz rágalmat, kérdi ordítva. Hadd fullaszszam a téntába . . .

Ez volt a második baj.

— Már értesültem, hogy felültettek bennünket, helyre fogom igazítani a dolgot.

— Itt nem lehet semmit helyreigazítani. V agy megkéri az ur nekem Gerleházy kis- assszonyt, vagy beperlem.

— Oh, kérem, szivesen megkérem, csak ne móltóztassék beperelni. íme, van szerencsém bemutatni . . ,

F pillanatban Sovány urat megütötte a guta.

Kevésbe múlt, hogy perbe nem fogtak. Azt mondták, én idéztem elő halálát, még pedig szándékosan.

Én tiltakoztam ez ellen s bemutattam, hogy csak véletlenségből eredt a hir közlése. Vád alá helyeztek gondatlanságból eredő emberölés miatt.

Nagy szerencsémre nem került tárgyalásra a dolog, a kúria feloldotta a törvényszék vád alá helyezési határozatát.

Természetesen ebből a kellemetlenségből levontam magamnak a szükséges következtetést s megfogadtam, bogy hymen hirt i n- gyen senkitől sem közlök.

Ilyen előzmények után állított be hozzám Kohn Mór ur Blau Lenke kisasszonynyal és a czimül használt eljegyzési kártyát letették asztalomra.

— Kérem, szíveskedjék közölni becses lapjában.

— Igen sajnálom, de „elvből“ nem köz- I lök hymen híreket.

— másfelől korlátozni s amennyiben ez nem lehetséges, helyes irányba terelni a Dunántúlról történő tömeges kivándorlást.

E hivatásnak, mint nemzeti feladatnak sem egyes ember, sem egyes vármegye ereje nem elégséges. Ehhez az egész Dunántúlinak egész társadalma szükséges, összerejével, összlel- kesedésével. Ezért van szükség : a Dunántúl összes vármegyéinek, törvényhatósági joggal felruházott városainak, rendezett tanácsi városainak, ezeknek a hatalmas értelmiségeknek — egyesülésére. Ezért van szükség: a dunántúli közművelődési egyletre.

Egyesületünk ha megalakúi s ha a tervbe vett alapszabályt a nov. 20-iki alakuló-közgyűlés elfogadja — már pecsétjében jelzi czélját. A pecsét a dunántúli vármegyék és törvényhatóságok czímerpajzsa, tetejében a magyar szent koronával. Mintha mondaná, hogy tizenegy vármegyéje a hazának s pedig olyanok, mint Baranya, Fejér, Győr, Komárom, Moson, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém és Zala; és 5 olyan szab. kir. városa a hazának, mint Győr, Komárom, Pécs, Sopron és Székesfejéi- vár, egyesülnek a magyar szent korona létérdekeiért: a magyar kultúráért és a honpolgárság megtartásáért.

Az előbbi czél elérésére a tervbe vett Dunántúli közművelődési egyesület segélyezné az állam, vagy a községek által fentartótt kisdedóvodákat; felállítana elelni- és felső népiskolákat; létesítene népkönyvtárakat; terjesztene hazafias iratokat a nem magyarajknak nyelvén is ; szerkesztenie becsületes magyar n é 1 a p o t; jutalmazná a magyar nyelv terjesztésében érdemeket szerzett n é p t a n í tokát; kisdedóvodákat ; tankönyvekkel, ruházattal látná el a szegény tanulókat stb. stb., — és a másik czél elérésére ipart fejlesztene, gyárak létesítésére buzdítana s felhasználna minden egyéb törvényes eszközt.

Lehet ezeknél szebb czélt képzelni?!

Ez a I) u n á n t ú 1 hivatás a, mint nemzeti feladat.

De véleményem szerint a központi Egyesület, melyet külön kormányzó- választmány igazgatna, távolról sem absorbeálná kizárólag az egyes megyék, városok erejét. Sőt ellenkezőleg a nov. 20-iki közgyűlésnek ki kellene mondania, hogy ő a dunántúli közművelődési egyesületnek megyei és városi szervezetét ügy akarja létesíteni, hogy a Dunántúl minden egyes vármegyéje,

— Ha „ebből“ nem közli, „E 1 f“-ért talán közli és letesz 11 frtot az asztalomra.

— Uram, ez sok! . . .

— Én is gondoltam, hogy sok, de üzleti e'rdekeim kívánják, hogy benn legyen becses lapjában.

— Üzleti érdek ? Ez szeget ütött a fejembe. Ennek az embernek sok adósága lehet, és a hitelezőit akarja hallgattatni a hymen hírrel. Ohó barátom — gondoltam magamban — az üzleti érdeket nem szolgáljuk ingyen.

— Sajuálom, csak a hirdetések közé vehetem fel az eljegyzést.

— Kérem, vág közbe szégyenkedve Blau Lenke kisasszony, ott nem lehet azt írni, hogy „Blau Jakab polgártársunk szép és szellemdus Lenke leányát.“

— Oh, kérem az úgyis húsz forint . . .

— Hogy hogy? — kérdi Kohn ur.

— Állandó boldogság 4 frt 30 kr; fellegtelen boldogság 9 frt 30 kr., fellegtelen boldogság a szép frigyhez 15 frt 30 kr; állandó fellegtelen boldogság a szép frigyhez : 20 frt 30 kr.

— Itt van uram még 9 frt 30 kr. — az üzleti érdek alegelső — monda Kohn ur és eltávozott.

Ez volt az utolsó hir a „Majsaháti Hiradó“-ban, mert mikor megjelent e hir, az összes előfizetők visszaküldötték a lapot, azzal az izenettel, hogy tisztelik a gusztusomat, ha Kohu Mór és Blau Lenke frigyét szépnek tartom.

Hiába nyilatkoztam, hogy nem csak egy Kohn Mór és Blau Lenke van a világon s én nem a majsaháti Kohu Mórt és Blau Lenkét értettem, nem használt semmit, a lap megbukott.

—m.

szab. kir. városa, vagy7 rendezett tanácsú városa (oly derék, hazafias városok, mint Szombathely, Kőszeg, Zala- Eg er szeg, Szegszárd, N.-Kanizsa, Keszthely, Tata, Kaposvár, Veszprém, Pápa stb. stb.) ha illetőségükhöz tartozó elegendő számú tagokkal bírnak, külön megyei, városi egyesületté alakúdnak, egyletük czime saját megyéjük (városuk) nevéről elnevezett „közművelődési egyesület“, de pecsétjük a Dunántúli K. E. pecsétje, saját megyei (városi) czímiik köríratával.

Kimondandó lenne, hogy a tagok közt nincs különbség. Minden tagja a megyei (városi) közművelődési egyletnek, egyúttal tagja a D u n á n t ú 1 i közművelődési egyletnek is. A tagság nálunk olyan lenne, mint az állampolgárság jellege. Külön megyében, sőt országban lakhatunk, de egyformán magyar állampolgárok vagyunk. így lenne egyesületünk tagságával is. A ki persze nem tartozik valamely megyei (városi) egyletbe, az tagja a központi egyletnek, de a megyei (városi) egyleteknek külön autonómiájuk lenne, a tagsági dijak mindenütt egyenlő alakban megállapítva, s a megyei (városi) egyletek tisztviselői és a dunántúli orsz. képviselők hivatalból tagjai lennének a központi kormányzó-választmánynak.

Kimondandó lenne, hogy a megyei (városi) egyletek jövedelmének egy része a központi egyletbe folyik ; — továbbá, hogy az évi rendes közgyűlések felváltva tartatnának a dunántúli városokban. Az alakuló közgyűlés most Budapesten lesz, s már ez a gyűlés határozna a felett : melyik városban tartjuk meg az 1891-ik évben a közgyűlést ? Azt hiszem, hogy amely városból legtöbben tisztelik meg az alakuló közgyűlést, a közgyűlés többsége azt a várost tiszteli meg viszont a kijelöléssel.

Ennyit tartottam szükségesnek ezúttal soraimban felemlíteni. Bizalommal nézünk a nov. 20-iki alakuló közgyűlés elé.

A magyar kultúra és a magyar társadalom várja e napra az egyik szellemben, vagyonban leggazdagabb országrészt : a Dunántúlt.

És várja rang- és osztálykülönbség nélkül !

„A Dunántúl mindig legelső sorban állott, mikor a hazát kellett megvédeni. Most sem maradhat hátra, midőn e nemzeti esz m e kultúrái győzelmét, diadalát kell kiküzdenie.“

Fel a küzdelemre Dunántúl társadalma, hazafias intelligentiája! Első találkozásunk nov. 20 ! Legyen e nap áldásthozó szép országrészünkre és vele és általa szép országunkra!

Dr. Fenyvessy Ferencz,

orsz. képviselő.

Yendrei (Äschermann) tábornok

a „Vértanuk Albuma“ ügyében a

következő nyílt levelet intézte hírlapunk irodájához.

(A „Veszprémi Függ Hirlap“ tek. szerkesztőjéhez.

Veszprém, 1890 nov. 11.

Midőn Arad sz. kir. város keblében elhatároztatott, hogy a V értanúszobor leleplezése, a nemzeti kegyelet e nagy napja, egy album kiadásával emlékezetessé tétessék, — annak az aradi „Kölcsey egyesület“ és a „Vértanú-szobor bizottság“ által megbízott szerkesztője Varga Ottó tanár ur engem is felszólított; járulnék a vértanuk egy-kettőjének, nevezetesen Kiss Ernő és Damjanich János megdicsöült nemzeti tábornokainknak életrajzával, jellemzésével, a mű létesítéséhez.

Kézséggel vállalkoztam, — örömmel kaptam az alkalmon, hogy felejthetlen néhai főnökeimet ünnepelve, és szabadságharczunk korabeli életükből egyet-mást elmondva: a hal hatlanság koszorújába, mellyel a nemzeti háládat emléküket körül fonta, egy-egy levélkét tűzhessek.

Egyedül csak jellemzésükkel éleszteni az őket környező fénysugarakat, könyebb leen- dett; — ámde a szerkesztő-tanár ur szereplési episodokat is kívánt, s azt az album jelentősége is igy igényelte.

Feladatomat ily szerkezetben úgy megoldani, hogy történeti hűség ellen ne vétsek, s a szereplési esetek fényét is minden szeplő- ponttól megóvjam: azt már nehezebbnek