Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-05-27 / 21-22. szám

4 Független Budapest Budapest, 1936 május 27. Mennyit érneK a főváros ingatlanai ErdeKes számok a főváros új vagyonleltári kimutatásából Öt évenkint készít a főváros vagyonleltárt, me­lyet becslési munka előz meg. Öt év alatt sokat vál­tozik a vagyontárgyak értéke és épp a helyes kép érdekében van szükség minden alkalommal írj becs­lési eljárásra. Különösen az ingatlanok értékelésé­ben jelentkezik az idők folyamán eltolódás. A most megjelent vagyonleltár az új becslések folytán jelentős mértékű leértékeléssel állapítja meg a főváros ingatlanainak értékét. Amíg 1930-ban a főváros tulajdonában lévő 3308 drb ingatlan összesen 712,112.980 pengő értéket képviselt és évi bérjövedelme, illetve házbérértéke 19,981.602 pengő volt, addig az 1935 végén összeállított va­gyonleltár lényegesen kevesebbre értékeli a főváros ingatlanp.it, annak ellenére, hogy a főváros tulaj­donéiban lévő ingatlanok száma tetemesen növekedett. Az új kimutatás már 3751 darab ingatlant sorol fel, ezeknek értékét azonban csak 636,771.030 pengőre becsüli, évi jövedelme pe­dig csak 16,158.245 pengő. Annak ellenére tehát, hogy 443 darabbal szaporodott a főváros ingatlanainak száma, ezek értéke 76,861.000 pengővel csökkent, bázbérjövedelmük pedig 3,850.000 pengővel. A főváros egyes nagyobb értékű ingatlanainak értéke a követkéz,ő: (zárójelben közöljük az öt évvel ezelőtti becsértéket): Erdőrészletek la Kőér bér ok mentén 1,440.000 (1,920.000); Fehérvári út 43. számú bérház 138.000 ((170.500); Budafoki út és Andor ucca sarkán telek 692.000 (831.000); Budafoki út 46. számú telek 1,237.000 (1,031.000); Budafoki üt 50. számú telek 758.000 (631.000); Budafoki út 34. számú telek 769.000 (854.000) ; Fehérvári út 8. számú iskola 1,980.000 (2.330.000) ; Vóily út 5. számú telek 582.000 (635.000); Lenke úti bérházak 1,381.000 (1,666.000); Budaörsi úti bérházak 1,426.000 (1,513.000); Szent Imre herceg úti leány árvaház 1,080.000 (1,576.000). A Várszínház értékét 217.000 pengőre szállították le, az előző 317.000 becsértékkel szemben. A Szent Háromság téri elöljárósági épület 253.000 (804.000), az. Erdészeti Hivatal Olaszfasor S. sz. alatt' épülete 281.000 (356.000), a Budai Színkör 143.000, a Ferry Oszkár uccai iskola 740.000 (848.000), a Németvölgyi temető területe 1,646.000 (1,882.000), a régi tabáni temető 1,518.000 (1,350.000). Az Uj Szent János-kórház összértéke az új becslés szerint alig hatmillió pengő, míg a régi vagyonkimutatásban 11,386.000 pengővel szerepelt. Az Erzsébet kilátótorony értékét 125.000 pengőre szállították le, a korábbi 201.000 pengőről. A nyék- hegyi erdő 2,775.000 (3,560.000) pengő értéket képvisel. Az olaszfasori laktanya 879.000 (1,153.000), a Kelety Károly uccai park 1,330.000 (1,331.000), a margit- körúti kislakásos bérházak 1,380.000 (1,466.000), n,z új­laki rakparti telek 616.000 (855.000), a Batthyány téri vásárcsarnok 1,052.000 (1,844.000), a Budai Vigadó 1.650.000 (2,172.000), a Bécsi úiti kislakásos bérházak 3.463.000 (6,182.000), a Margit kórház 664.000 |(806.000), aquincumi múzeum 594.000 (1,114.000). A pesti oldalon a következő nagyértékű ingatlanai vannak a fő­városnak, melyeknek becsértékét most lalaposan le­szállították. pesti Vigadó 6,348.000 (13,570.000), Szemere uccai is­kola 1,036.000 (1,281.000), Honvéd uccai elöljáróság 636.000 (771.000), Csáky uccai bérházak 1,045.000 (1.907.000) , Váci úti bérházak '1,389.000 (2,652.000), Fertőtlenítő Intézet 1,054.000 (960.000), Népszálló 1.254.000 (1,475.000), angyalföldi hajléktalanok men­helye 394.000 '(536.000), Aradi uccai elöljáróság 526.000 (663.000) , a Hunyadi téri vásárcsarnok 1,078.000 (1.750.000) . A Városliget értékét 38.04 millió pengőre becsüli a főváros, az előző becslés 33.8 milliójával szemben. Ez azt mutatja, hogy a terület értéke emelkedett, A Műcsarnok 1,515.000 (2,020.000). Bosnyák téri telek 2,'366.000 (3,505.000). Kerepesi út 76. számú telek 976.000 (1,220.000), Régi lóversenytér 5,488.000 (7,934.000), Aréna út és Kerepesi út közötti tele k k o mp l ex a m 2.517.000 (4,196.000), Rottenbiller uccai szegényház 595.000 (781.000), Akácfa uccai vásárcsarnok 1,069.000 (1.931.000) . A Városi Színház értékét 1.5 millióra emelték az előző 900.000 pengős becsléssel szemben. A Rákóczi féri vásárcsarnok 181.000 (2,438.000), a Baross uccai elöljáróság 609.000 (1,231.000), a Pedagógiai Szeminá­rium 1,130.000 (1,681.000), a Rókus kórház mai értéke 3.841.000 pengő. A Kis Rókus 979.000 (1,932.000). A régi képviselőház szenvedte a legnagyobb ér- | tékcsökkenést. Mai értékét 852.000 pengőre becsülik, j Megírtuk már, hogy szeptemberben, az új tanév­ben laz összes fővárosi iskolákban megindul az ál­talános filmoktatás. A napokban döntenek a nemrég lejárt filmszcenárium-pályázatra beérkezett pálya­müvekről, hogy a nyári hónapokban hozzákezdhes­senek az oktatófilmek felvételeihez. A szcenárium- bíráló bizottságának nagy feladattal kell megküz­denie, mert 209 filmszöveget nyújtottak be a pályázók. A zsűri azonban már befejezte munkáját éis június első napjaiban a pályázat eredményét, illetve dön­tését kihirdetik. Körülbelül 50 szcenáriumot fognak megfilmesíteni és ezeknek felét még ez évben el­készítik. Az új tanévben megkezdődő általános film- oktatási szükségessé teszi a fővárosi iskolák vetítőgép- felszerelésének kibővítését. Ezldőszerint csak kevés iskolának vlan vetítőgépe, úgyhogy az iskolák egymásnak kölcsönzik a gépe­ket, ami nemcsak a tanítás szempontjából hátrányos, hanem a gépekért való felelősség szempontjából isi, mert az ide-oda hurcolt gépeken sokszor esik kár és' ilyenkor nem akad, aki a károkért a felelősséget vállalná. A polgármester most elhatározta, hogy a nagyobb iskolákat önálló, saját, filmgéppel látja, cí­mig az előző vagyonleltárban még 6,825.000 pengővel szerepelt. A Wenckheim palota 2,285.000 pengős érté­kelése mintegy 200.000 pengővel több, mint azelőtt, Ugyancsak óriási módon csökkent a’ Központi Vásárcsarnok értéke, amely most 2,766.000 pengőt reprezentál a korábbi 7.156.000 pengővel szemben. A Mária Terézia laktanya 4.441.000 (5,280.000), a. Mester uccai bérház 1,064.000 (1.332.000) , Jelentősen emelkedett az új lóversenytér ér­tékelése, melynek telkeit közel 10.5 millióra becsülik a korábbi 4.3 millióval szemben. A Gubacsi dűlő mentén fekvő telkek is 4,580.000 pengő értékre emelkedtek a korábbi 1.830.000 pengővel szemben. Jelentősen mérsékelték a Szent István kórház értékét, mely a mostani becslés szerint 4,613.000 (6.200.000) pengő. Az Üllői úti gya­logsági laktanya 1,063.000 (1,276.000), a Kuttó-dűlő mentén fekvő városi telkek értéke 6,040.000 (7,550.000), a Balkán és Ceglédi ' út közötti telekkomplexum 5.758.000 (7,210.000), a Száva uccai telek 969.000 (1.292.000) , a Népliget 11.03 millió, a Simor uccai bér­ház 1.125.000 (2,305.000). A Kerepesi temető 21,370.000 pengőt reprezentál. A Tattersall értéke 3,600.000 pen­gőre emelkedett. A Százados úti. lakótelep 2,260.000 (2.727.000) . A Ferenc József lovassági laktanya értékelését is leszállították 4.9 millióra, az előző 6,574.000 pengő­ről. A Gróf And rá ss y laktanya 3,915.000 (4,346.000), a Kerepesi út 55. szánni telek 6,738.000 (8,140.000), az új köztemető több mint 4 millió pengő értékkel sze­repel, a Dunapartók területének értéke 4.2 millió pfengöt lesz ki. Fokozatosan minden iskolának meglesz a sa­ját vetítőgépe. E héten ki is írták a versenytárgyalást a nagy- mennyiségű iskolai filmvetítőgép szállítására. A fő­város olyan gépeket fog beszerezni, melyek keskeny és rendes méretű filmek vetítésére alkalmasak, azon­kívül liangos-film vetítőberendezéssel is kiegészít­hetek. A legmodernebb típust fogják beszerezni. Előreláthatólag 6—7000 pengőbe kerül egy gép. A pályázat június 30-án jár le és tekintve, hogy a magyar gyárak már berendezkedtek film- vetítőgépek gyártására, — ha a nyári vakáció elején a pályázatot eldöntik és a rendelést kiadják — úgy az új tanév elején a ■megrendelt vetítőgépek egy részét már üzembe is helyezhetik. A főváros ez évben mintegy 70.000 pen­gőt fordít a filmoktatás kiterjesztésére. Az iskolák taneszközeinek kiegészítésére és mo­dernizálására egyéb beszerzéseket is teljesítenek. A tanszerjavító műhely közbenjöttével az összes iskolák részére nagymennyiségű fizikai és kémiai eszközö­ket, földrajzi segédeszközöket, kísérleti vegyszereket, bonctani taneszközöket és egyéb tanszereket szerez­nek be. A főváros nagy anyagi áldozatokkal igyek­szik az iskolák nívóját még magasabbra emelni és minden felszereléssel ellátni. Minden fővárosi iskolának meglesz a maga filmvetítő gépe Döntés elölt a ftlmszcenáriuni pályázat Váci uccai leány gimnázium 662.000 (808.000), Váci uccai új városháza 1,715.000 (2,450.000), Cukor uccai is­kola 2,362.000 (2,897.000), Eskü téri park 1,584.000 (1,858.000), Központi városháza 15,790.000 (21,087.000), Magyar Hőszigetelő Vállalat Budapest, Vili,, Szilágyi ucca 5. sz. Telefon : 31-0-15 Székesfővárosi Pavillon WEIN GRUBER Városi igét —_____________ _________ Ve rsenytárgyalási hirdetmény Budapest Székesfőváros Gázmüvei, utalással a »Fővárosi Közlöny« hivatalos hirdetések rovatának élén jelenleg kö­zölt általános ajánlati feltételekre, a Vili., Tisza Kálmán tér 20. sz. a. telepén levő műszaki igazgatósági földszintes épület emeletráépítésének és egyemeletes toldalék építésé­nek 1. ács-, 2. tetőfedő- és 3. bádogosmunkái külön-kiilön való vállalatba adására egységáras nyilvános írásbeli ver­senytárgyalást hirdet. A szabályszerűen kiállított, pecséttel lezárt sértetlen bo­rítékban elhelyezett ajánlatok Budapest Székesfőváros Gáz­müveinél (VIII-, Tisza Kálmán tér 20., Anyagbeszerző osz­tály) legkésőbb 1936 június 8-án délelőtt 10 óráig az ácsmunkánál az »A/312D«, a tetöfedömunlcánál »A/3121« és a bádogosmunkánál az A»/3122« számra való hivatkozás­sal közvetlenül nyújtandók be. Az ajánlatok bélyegkötelesek. A pályázatra vonatkozó »Általános feltételek«, Részletes feltételek«, ^Különleges feltételek* és > Költségvetés« a Gázmüvek Igazgatóságánál (Vili., Tisza Kálmán tér 20., Anyagbeszerző osztály) ívenként P —.30 lefizetése ellenében szerezhetők be. Az igazolt kisiparosok az ajánlathoz szük­séges nyomtatványokat díjtalanul kapják. A kiírt batáridőre beérkezett összes ajánlatok ugyan­azon napon délelőtt 11 órakor Budapest Székesfőváros Gáz­müvei Igazgatóságánál (Vili., Tisza Kálmán tér 20.) fog­nak hivatalosan felbontatni, amely eljárásnál az ajánlatte­vők, vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Az ajánlattevőnek az ajánlati végösszeg 2%-ának meg­felelő bánatpénzt Íveli a versenytárgyalási hirdetmény ügy- számára hivatkozva >a Gázmüvek főpénztáránál (Vili., Tiszia Kálmán tér 20.) letenni. Bánatpénzt nem köteles letenni a saját szakmájában vállalkozó kisiparos, ha az ajánlatában foglalt végösszeg a 15.000 P-t meg nem haladja. Az ajánlattevő ajánlatát vissza nem vonhatja és az ajánlat az ajánlattevőt 43 (negyvenöt) napig a Gázmüvek­kel szemben feltétlenül kötelezi. A Gázmüvek Igazgatósága fenntartja jogát arra, hogy az ajánlatok közül iaa ajánlati árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a munkát esetleg több vállalkozó közi: megoszthassa, vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégítőnek nem találná, az összes ajánlatokat v is s z au t a s í thiass a. Budapest, 1936 május 19. Budapest Székesfőváros Gázmüvei. Sziller I. Károly rendezési Vállalat Iroda: Budapest, IV, Párisi u. 2. ,1/, e. 4- Tel. 1S-8-86 Telep: Kispest, Zrínyi ucca 31. Telefon: 47-0-88 Géptisztító anyagipar KFT. I Budapest, V., Révész ucca 11 Telelőn. 99-3-45 Gyártok: j.. s z /„ POffF tiszti tógyapotot színes és fehérben a legjobb minőségben * Alapítva : 1892. I Tomi Lajos I Budapest, IX., Üllői út 101. sz. Telefon: 32-4-26 festő és mázoló Nagy Zoltán Sírkőraktár: VIII, Légszesz u. 1 kőszobrász és kőfaragó Telep: X,, Kerepesi út 31 C lí U <1 a 1) e S 1 Telefon, 33-9.10 Teniszpályákhoz wnrne cjalal/nt legjutányosabban, és kerti utakhoz oalCJIWl úgy vágón-, mint fuvartételek- flnUa II-*!•># vezérkép­ben szállít waimiűl viseleté; ft. ■ .At. Iimha Budapest, V, Nádor u. 15 (JDiatffl Imre Telefon:258-70 Dr, Szász Zoltán tárnoki kő-, kavics­bányáinak vezérképviselete. és homok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom