Fradi újság (1995)
1995 tavasz / 3. szám
8 FRADI ÚJSÁG Antos László a Fradi ifi II csapatának intézője. Régóta ott él a Fradi futballpalánták között.- Hogyan lesz valakiből intéző?- Engem 1978-ban Perlaky István barátom hívott a serdülő- csapathoz. Csak úgy, társadalmi munkában - fizettség nélkül. Később azután Pósch Péter és Horváth László edzőkkel is dolgoztam. Jelenleg ismét Horváth Lacihoz - ehhez a végtelenül emberséges és nyíltszívű edzőhöz és az ifi II gárdához tartozom. „Apinak” nem volt intézője és baráti alapon elvállaltam. Helyesebben visszajöttem, mert már korábban „nyugdíjba" küldtem magam. Hogy miért? Mert egy időben nem láttam az edzők között azt az összetartást, kollega- litást, amit én elképzelek egy ilyen utánpótlás közösségben.- Most milyen a szellem a csapatnál?- Nagyon-nagyon egészséges szellemű társasággal találkoztam az öltözőben. Több éves tapasztalat alapján mondhatom, hogy ez nagyon jó gárda, szeretek velük lenni. Még az edzői eligazítást is végighallgatom, így a látottakat jobban nyomon követhetem. A szakmai dolgokba ha valami meglátásom van, az edzőnek külön elmondom, aztán úgy értékeli ahogy akarja.- Milyen összehasonlítást tud tenni - a tíz évvel ezelőtti gárda és a mostaniak között?-Ez az ifi gárda, amint mondtam, jó emberanyag, de mégis sok szembetűnő dolog létezik. A fiatalok már nem úgy viszonyulnak egymáshoz sem, a felnőttekhez sem, mint mondjuk 15 éve. Mivel ezt átéltem, látom a különbséget. Edzés, mérkőzés után szétrajzanak, mindenki megy a dolga után, nem igényelnek összejöveteleket, nagy közös beszélgetéseket. Ami még szembetűnő, hogy például a szerelést is „úgy hagyják ott" az öltözőben - ami azelőtt egy Ferencvárosnál nem így volt...- A régiek közül kikben látott fantáziát? Befutottak, vagy eltűntek?- Mindkettőre volt példa. Egyébként nem mindig azok futnak be, akikben eredendően benne van a tehetség. A szülői háttér és viselkedés is döntő lehet. Garas Zoli sokra vihette volna, de olyan anyagi háttér volt mögötte, ami nem késztette nagyobb erőbedobásra... Volt a régi csapatban egy Berki Feri nevű játékos - mindent tudott a középpályás poszton. Amikor egyszer Perlaky lecserélte nagyon durcás volt. Ahogy mentünk a villamosmegállóhoz az apja így beszélt hozzá: „Nem baj fiam, holnap elmész a Honvédhoz - ott fogsz játszani." Ez az, amikor a szülő nem tudja azt, hogy mi a teendő. Mert ugye a szülőknek illene megkérdezni az edzőt, hogy miben kell a srácnak változtatni, mit lehet a gyerek érdekében tenni. Ez a tehetséges fiú is eltűnt - Üllői úti játékos helyett, Üllői úti zöldséges vált belőle... A hajdani fiatalok csapatából van egy olyan, aki be is futott, meg le is futott - a Gregor Józsi. Abban a serdülőcsapatban ő volt a törpe. Nem is mindig állították be - sokszor csak csereként. Perlaky nem is nagyon kedvelte, alkata miatt nem volt nála a kezdőcsapatban. Technikailag viszont mindent tudott - így sokszor „súgtam” az érdekében. Mondtam az edzőnek „Tedd be azt a picit’’... A „Pici" aztán majdnem mindig megfordította a mérkőzést...- A régi „legendás intézőkre” hogyan emlékezik?- Az intézők között a Logodi Laci bácsi volt a legnagyobb. Ó szó szerint szolgálta a serdülőket, a Ferencvárost. A Tóth Zoli, a Szűcs Lajos bácsi - mindmind szolgák voltak, de kollektíván úgy csinálták a dolgokat, hogy munkájuk csendben mindenki közmegelégedésére történt. Az elmúlt években néhány intéző úgy járt-kelt a pályák mentén, mintha sztárok bevonulása történne.- Külföldre is eljut egy serdülő vagy ifi csapat mellett dolgozó intéző? Ön hol járt, melyik csapattal?- Egy olaszországi torna emlékezetes - az „Api” csapatával jártam ott. Csodálatos volt - persze siker is született. Ezek a külföldi tornák azért is jók, mert egy kicsit összehozzák a csapatot. Jobban akarják a sikert, mint idehaza bajnoki meccseken. Egyébként régen nem volt ennyi külföldi út - de most az utánpótlás vonal szuper nemzetközi programokkal rendelkezik. És általában az intézők is utaznak.- Antol Lászlónak a régiek közül ki volt a kedvence?- A Fradi első csapatába jutottak közül a Balogh Tamást, a Flórit és a Nagy Zsoltot nagyon kedveltem. Én vidékről kerültem a Franzstadtba, így a szintén onnan igazolt Nagy Zsolt különösen a kedvencem volt. Már a Fradi ifiben is sokat mutatott, de már sajnos ott is nagyon sérülékeny volt.- Említette vidéki származását - honnan került a fővárosba?-Orosziból-egy kis községből, a Somlóhegy lábánál van. Hiába jelölik ponttal a térképen - csak híres hely. Ez volt Antall Józsefnek a sokat emlegetett szülőföldje. Abban a házban nevelkedtem, ahol az Antall József nagyapja lakott. Azt a házat vették meg a szüleim...- Ha már az ifjú kornál tartunk - sportolt hajdanán?- Amikor kollégista voltam Pápán, próbajátékra hívtak a Pe- rutzba. Mindössze egy pár cipőm volt és abban kellett játszanom. Bizony én a cipőmre figyeltem - nehogy tönkremenjen... Maradtam amatőr, de a mozgás mindenkor a lételemem volt. Azt hiszem intézőként is mozgékony voltam.- A régi játékosaival milyen mostanság a kapcsolata?- Sok olyan „játékosom" van, akik a különféle osztályokban szerepelnek. A Fradin kívül pl. a Puglits, Nagy Sanyi, Hudák - úgy hirtelenjében. Jó velük találkozni, de ahogy öregszünk játékosainkkal együtt változunk. Egy Telek Andris azonban soha nem fog megváltozni. Csak rövid ideig volt a játékosom, de amikor találkozunk, lehet rajta látni a köszönésen túl is azt a ragyogást a szemében, hogy tényleg örül a találkozásnak. En sok ilyen nyílt tekintetű és szívű embert kívánok a Ferencvárosnak és minden idők, minden ferencvárosi edzőjének és intézőjének. GREGOR ITT MÁR NEM „PICI” - VÁLOGATOTT LABDARÚGÓ... Első sor balról: Nagy I., Gyimesi, Bognár, Kiprich, Róth, Sándor Imre gyúró, Mészöly, Cseh, Vincze, Hajszán, Sallai. Középső sor: Both József pályaedző, Gregor, Kozma, Dajka, Détári, Mezey György szövetségi kapitány, Csucsánszky, Sass, Garaba, Kovács E., Tajti József pályaedző. Harmadik sor: Dr. Mecseki Sándor orvos, Pálinkás András kapusedző, Dr. Páncsics Miklós MLSZ főtitkár, Nagy A., Disztl P., Gáspár, Petry, Pintér, Havasi Mihály MLSZ titkár, Egerváry Sándor pályaedző, Dr. Mohácsi János orvos ÍGY LÁTJA AZ INTÉZŐ