Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 78. szám

A mi szurkolóink ,,A közönséget tisztelni kell! vallja Palócz László A pesti Broadway egyik harmadik emeleti lakásának falán seregnyi fénykép a zongora fölött. Otelló, Jágó, Simon Boccanegra, Lima grófja, Háry János, Igor herceg néz farkasszemet a kiváncsisko- dóval. Egy sikerekben gazdag ope­raénekesi pályafutás jelentősebb állomásairól tanúskodnak a felvé­telek. No, és köztük szerényen húzódik meg a fenti alakításokért kapott elismerés jeleként a Liszt­díj, valamint az Érdemes művészi kitüntetés. Gazdájuk, Palócz László, az Operaház nyugalmazott magánénekese azonban egy egé­szen másfajta emléket tesz moso­lyogva elém. Már nyitja is ki a kis díszdoboz fedelét, benne az ízlé­ses kivitelű emlékplakett, rajta az FTC címere, alatta pedig a szöveg: „Baráti szeretettel Palócz László­nak, az FTC Sporttörténeti stú­diójának nevében." — Nagyon jólesett, amikor nemrég a stúdió egyik összejöve­telén — ahol mellesleg énekeltem is kedves barátaimnak — ezzel a kis emléktárggyal megajándékoz­tak. Nem tudja elképzelni, mit jelent ez egy olyan ember számá­ra, aki több, mint ötven éve él-hal a Fradiért. .. Alattunk a földszinten már zajlik az élet az Operett presszó­ban, ahol labdarúgásunk minden gondja-baja rendszeresen terítékre kerül . . . Ezeknek a „szakmai" elmélkedéseknek természetesen Palócz László is rendszerint aktív résztvevője, de saját bevallása sze­rint még ők sem találták meg a villámgyors felemelkedés kul­csát. . . — Egykori kollégám az Ope­rett színházból, Benkő Sándor ott a kétségtelenül legnagyobb szak­értő, az 6 vezetésével folynak a vi­táink a futballról. Ő alighanem még rajtam is túltesz a zöld-fehér színek szeretetében. . . De talán még ma sem jött rá, miért bosz- szantottam tavaly azzal, hogy a Fradi meccsek előtt mindig a csa­pat — ellen fogadtam vele. . . Rá­jöttem ugyanis, ha a vereségünk­re tippelek, akkor mindig győ­zünk! Én persze boldogan fizet­tem, mert közben bajnok lett a Ferencváros. Ősszel viszont már egyszer sem fogadtunk, miután én rengeteget turnéztam vidéken — meg is lett az eredménye.., Palócz László tősgyökeres ta­báni, ahol ugyebár többek között Toldi Géza is nevelkedett. . . Cso­da, ha annak idején — miközben nyolc éves korától kezdve a tabáni templom gyermekkórusában éne­kelt - egyik legjobb barátja, Sáro- si Béla unszolására a futballal is megpróbálkozott, mint jobbhát­véd? De útjaik hamar kettéváltak, mert gyorsan kiderült, hogy Palócz László összehasonlíthatat­lanul jobban bánik a hangjával, mint a labdával. . . De ma is jól­eső érzéssel eleveníti fel a három évtizedes emléket, amikor a Ru­das fürdőben egy délelőtt a fe­rencvárosi labdarúgók közül Om- bódi Imre torkából Palóczot kö­szöntve kristálytisztán csendült fel Valentin imája a civil fürdőzők legnagyobb megdöbbenésére. Ők nem tudhatták, hogy előző este a Ferencváros együttese megtekin­tette az Operában a Faustot, amelyben Valentin figuráját Pa­lócz László keltette életre. .. — A régebbiekkel valahogy közelebbi kapcsolatban voltam, mint a mostani fiatalokkal, de hát ez nyilván így van rendjén. Na­gyon jó barátom volt és ma is az Dalnoki Jenő, Dékány Feri, aztán Albert Ftóri, no és Novák Dezső. Meg hát, annak idején még inkább megengedhettem magamnak, hogy kimenjek a lelátóra, és hó­dolhassak a szurkolás örömeinek. Ma már jobban kell vigyáznom a kiabálással.. . No, de még most, hatvan évesen sem jut eszembe a visszavonulással foglalkozni! Já­rom az országot a különböző mű­sorokkal, mert az éneklést nem lehet csak úgy abbahagyni, erre állt be az ember vérnyomása is. Remélem, hogy az Ollői úton is még sokszor dalolhatok a Fradi stúdió összejövetelein! Amikor arról mesél, hogy soha nem felejti el azt a bajnoki mécs­esét, amelyen a nagy Honvéd a félidőben már 4-1-re vezetett az FTC ellen, az arca egészen átszel­lemül. Emlékszik, majdnem sír­tak a lelátón ... És akkor becse­rélték a Fradiba a fiatal Borsost, a végeredmény pedig négy-négy lett. . . Hogy tudtak azok a gye­rekek küzdeni! És igen, Kispéter Mihály, akivel sajnos csak né­hányszor beszélgethetett, aki sze­rinte a világ legigazibb embere volt . . . — Egyáltalán nem vagyok hí­ve a feltétlen nosztalgiázásoknak, ami manapság annyira divatba jött. Tetszik nekem az a limbó hin- tós dolog épp úgy, mint a musical, amit magam is szívesen énekelek. A lényeg az — és szerintem a fut­ballban sincs ez másképp — hogy ott kell lenni a pályán, a színpa­don, de nem csak testben, hanem lélekben is! Köztünk is akad olyan művész, amelyik meg tudja fogni a közönséget akkor is, ha éppen nincs ott igazán a színpa­don. . . De ezt többnyire csak mi vesszük észre, a közönség ritkáb­ban. A futballban mindez sokkal hamarabb kiderül a lelátó népe előtt. . . Pedig a közönséget tisz­telni és szeretni kell, mert a mű­vész és a futballista van értük — nem pedig fordítva! Azt hiszem, olyan előadáson, ahol csak tíz néző ül, egy hang sem jönne ki a torkomon. . . És minden elisme­résem Nyilasi Tibié, aki egyedül igyekszik vezér lenni a pályán, de kérdem én: legalább a válogatott­ban miért nem próbálnak segíteni neki jobban a többiek is?. .. Saját fényképei között a fő helyről Lamberto Gardelli, a vi­lághírű olasz karmester mosolyog ránk. Úgy is mondhatnánk, az énekesek vezető edzője. Palócz László elragadtatással beszél róla. Gardelli a próbákon olyan inten­zitású munkát követel meg tőle, amelynek teljesítése garancia volt a bemutató sikerére. . . Teli Vil­mos áriájának sokadik ismétlése­kor egyszercsak azt mondta a még mindig elégedetlen karmester Pa­lócznak, hogy amíg ő — mármint Gardelli — el nem sírja magát, ad­dig nem jó. . . És később valóban megjelent néhány könnycsepp a maistro szeme sarkában. . . — Nagyon szorítok Novák Dezsőnek, hogy sikerüljön neki önbizalmat, hitet, küzdőszellemet önteni a mai ferencvárosi futballis­tákba. Lehetetlen, hogy azoknak a vészmadaraknak legyen igazuk, akik azt mondták, kár volt mind­járt az első évben bajnokságot nyeret ni a Fradival, mert ennél most már csak rosszabb jöhet. . . Én hiszem, hogy már a tavasszal is játszik majd a Fradi olyan izgal­mas mérkőzéseket, mint annak idején. Amikor még az Operett színházban Benkő Sanyival meg­csináltuk azt, hogy a sapkájában rejtette el a kisrádióját, így a meccsközvetftést fülhallgatón ke­resztül hallgatta a színpadon, elő­adás közben. Az akkori nézők bi­zonyára i ma sem tudják, miért mutogatott nekem Sanyi az ujjai­val különböző összegeket, amikor pedig szerepe szerint éppen inte­getnie kellett volna felém. . . Zsiday István

Next

/
Oldalképek
Tartalom