Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-4. szám)

2024 / 3. szám - Villányi László: Zöld villám (Kormos István emlékének)

de ott sem maradhatott el jellegzetes mozdulatsora, az asztalterítőn kezével összcgyűjtötte és tenyerébe söpörte a kenyérmorzsákat, ahogyan tette azt a Hungária - a korábbi és a mai New York - Kávéház „mélyvizében”, miközben Vas István lépdelt el mellettünk, s odaszólt: „Kormost már megint körülrajongják a fiatal költők.” 1976-ban, a Kassák Kollégiumban, Borbély Jánossal és Párkai Tivadarral kigondoltuk, mi bizony „odaítéljük” neki a Kossuth-díjat. Szüleimtől elkértem egy régi, díszes keretet, abba illesztettük a százforintost, Kossuth Lajos képével. Utóbb nyilvánvaló, ifjúi bohóság volt ez részünkről, de Kormos megőrizte, és őrzi Luca lánya. Az utolsó találkozásunk Sopronban történt, ahova elkísértük költői estjére. Kérdezte tőlünk, felolvassa-e a Pásztorok című versét, nem lesz-e baj belőle. Mi persze biztattuk. Kerék Imrééknél éjszakáztunk, fergeteges jókedv kerekedett, Kormos alig bírta abbahagyni a nevetést.

Mióta a Szigetközben élek, gyakran biciklizem a verseiben szereplő falvakban - bizonyára tetszene neki az ásványrárói Titán Csárda -, messziről érkező barátaimnak büszkén mutatom a lébényi templomot, a mecséri hídon átkelve felidéződik a történet, Huszárik Zoltán a Csepel-szigetnél akarta elmeséltetni Kormos Istvánnal, hogyan is volt, amikor majdnem belefulladt a Mosoni-Dunába, mire ő tiltakozott, ezt csak Mecsérnél lehet elmondani, különben hamis lenne a portréfilm. Ajándékul hetvenedik születésnapomra a fiaim elvittek Milánóba. Az Ambrosiana könyvtár udvarán fölfedezhettem Ferenczy

Béni

Petőfi-szobrát, Goethe és Shakespeare között. Kormos István Petőfi Il.-nek nevezi magát az Úttalan út című versében: „Petőfi Il-tő, nem érsz haza, / ha máién málédon mélázol”. Rengeteget gyalogolt ő is, Zámoly, Ladamér, Ásványráró, Hédervár, Lickó, Ottevény, Lébény, sorolhatom a megverselt állomásokat, és Károlymajor, ahova „egy zöld villám lecsattant”. Idősebb korában bizonyára ezért szerethetett taxiba szállni, Luca lányáért se ment másként az óvodába. A Vittorio

de

Sica rendezte „Csoda Milánóban” volt a kedvenc filmje, bizonyosan közösséget érzett a film elesettjeivel, közéjük gondolhatta a Saroltapusztán, Rigópusztán cseléd édesanyját, a gyerekkorában megélt szegénységet. Kivételes költészetet teremtett, ahogyan Nagy László mondta koporsójánál: „Páratlan versbeszéd az övé a hazában.” Nem lehet elégszer olvasni, újraolvasni, az ő hangján hallom:

„Szegény hazánk nagy rühes legelő.

Bárányunkat eszik a farkasok.

A király dinnyés homok vér nyelő.

Utat mutatni csillag nem raggogö"

Kormos István: Pásztorok - Korniss Dezső festményére (részlet)

66