Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Acsai Roland: Szép Ernő alexandrinjai
51 az például az alkaioszi strófát is csak szabadversnek hallaná, és ugyanez áll sajnos néha a jambikus sorokra is. Pedig Szép Ernő fent említett versei számomra nagyon szépen skandálhatók, dallamosak, ritmusosak, és a metszett is nagyon érzékelhető. E fenti passzusra azért is tértem ki, mert ez átvezetett bennünket az esszémben utoljára taglalt vershez, a Margitszigethez. Ez a mű azért érdekes, mert bár első pil lantásra nem látszik, ugyanabban, vagy majdnem ugyanabban a formában íródott, mint a Magányos... vagy a Néked szól , tehát Szép Ernő kedvenc alexandrinusában, csak itt a félsorok nem egymás mellé, hanem egymás alá kerültek: „Ma délután magamban / A hotel előtt ültem / Regénnyel az ölemben...” De az egymás alá írt jambikus 7-es félsorok már külön versformát is alkotnak, ahogy erről már fentebb is szó esett, az anakreóni hetest. Ennek nagy művelője – többek között – Csokonai Vitéz Mihály volt, akinek költészetével ez a vers erős kapcsolatot tart, érzésem szerint (Szép írt Csokonai címmel egy verset is). Egyébként Csokonairól még azt tudnám elmondani, hogy nála ért a magyar verstani tudatosság és profizmus, a magyar verstani formakultúra irodalmunkban a csúcspontjára. Utána némi túlzással már csak ennek a fellazulása zajlik, még a nyugatos formavirtuózok esetében is. A nem csupán 7-es, hanem a 7-es, 6-os jambikus félsorok egymás alá írására még jó példa szép Ernő másik híres verse is, a Járok-kelek, megállok . Már csak azért is lehet némileg híresebbnek nevezni a többinél, mert Tandori Dezső ezt a címet adta az általa válogatott Szép Ernő-kötetnek: „Járok-kelek, megállok, / Nézem a házakat, / Nézem a kocsikat ... S megnézek minden embert”. Láthatjuk, hogy a nő- és hímvégek teljesen pontosak. Végezetül vessünk egy pillantást arra, hogyan látta ezt a költészetet a kortárs, aki ráadásul nagyon jó költő is volt: Tóth Árpád. 1918-ban, az Emlék című kötet ‒ Szép Ernő második verseskötetéről van szó, ami 1917-ben látott napvilágot ‒ megjelenésekor alapos elemzéssel üdvözli: „Szép Ernő költészete kétségkívül egyik legjelentősebb eredménye új líránk fejlődésének, s rászolgál a részletesebb elemzésre.” Míg Adyt és Babitsot Tóth egyáltalán nem látja dekadensnek, Szép Ernő költészetének minden vonását efelől elemzi: „Az új magyar költészet legtökéletesebb dekadense Szép Ernő.” Tóth a dekadencia jelének veszi a túlzott érzékenységét és a folyamatos rácsodálkozást is, amit egy másik korszak, Tandorié, már inkább az egzisztencializmus felől értelmezett. Tóth Árpád dicséri Szép Ernő modern szóválasztásait („Sóhajom zónázik előre”, „Téged tudósítlak ...”, „ Semleges voltam én...”), és észrevételezi a fogalmazásmód különösségeit: „Olykor teljes primitívséggel illeszt egymáshoz egyszerű mondatokat.” Tandori Dezső éppen e fogalmazásmód újszerűségének örvendett jó pár évtized múlva. A versformáiról Tóth Árpád így vall: „Versformái keresetten pongyolák, hanyag rímekkel.” És ezzel már megint visszaérkeztünk a témánkhoz, ahhoz, hogy Szép Ernő verstanilag pongyola volt-e, avagy sem. Most úgy láthatjuk, hogy mégis élt benne ez a tulajdonság, de nem is annyira verstani téren (hiszen Tóth direkt pongyolaságot emleget, ami teljesen
