Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Acsai Roland: Szép Ernő alexandrinjai
48 kem.” Mit láthatunk ezekben a sorokban? Például azt, hogy az első idézet első félsorának végén nem tartotta meg az utolsó tiszta jambus-szabályát, míg a második félsor végén már érvényesíti. Illetve azt, hogy a második idézet esetében sem az első félsorban, sem a másodikban nem tartja meg ezt a szabályt. E versekben általában él az utolsó tiszta jambus szabályával, de valóban sokszor áthágja ezt. Most nézzük meg, hogy ezzel a szokásával mennyire ment szembe nyugatos kortársaival! A formavirtuóznak számító Tóth Árpád az Örök tavaszban járnék című versét így kezdi: „Örök tavaszban járnék, melyben a rügyek barna...” Ugyanúgy nem tartotta meg a félsorok utolsó tiszta jambusának törvényét, és érdekes még, hogy ez is ugyanaz a 7/7-es alexandrinus, mint Szép verseiben, de tudnék még hozni ugyanerre a licencia-esetre Babits Mihálytól is példát, sőt Aranytól is... Vagy éppen maga Tandori Dezső is így oldotta meg a hasonló metszetű alexandrinverssorát: „Tudhatott ily dolgokról, átlátta az egészet...” (A februári fények ) Érdekes, hogy ebben a Tandori-kötetben (Aztán kész , 2001) szinte sorjáznak egymás után a laza alexandrinokban írt versek (Idegen szobák, A tényleges terek, Most az ideiek stb.), a Szép Ernő-vers parafrázisaként írott Társas nappali kiakadás című viszont nem tudja, vagyis pontosabban nem akarja megtartani ezt a formát, bár mintha szándékában állna, s távolról utalna rá. Elemzésünk végeredménye tehát az, hogy ebben a tekintetben Szép Ernő nem pongyolább a pályatársainál, hiszen bár az utolsó tiszta láb eszményét néha (!) nem tartotta meg ‒ ahogy a pályatársai sem ‒, nagyot a jambikusság ellen a végződések esetében nem vétett. Viszont valamiben mégis formahagyóbb és lazább költőtársainál. Vagy mégsem? Hogy mire gondolok, arra máris rátérek. A fentebbi esetekben tehát a sorok és félsorok jambikussága nem kérdőjeleződött meg, hiszen, ha a szótagszám úgy diktálta, nő- vagy éppen hímvégű sorok keletkeztek, tehát az időmértékességük megmaradt. Ám Szép Ernő eme félsorában az időmérték már elveszik: „Hangjuk sérti a fülem...” Ahogyan ezeken a helyeken is: „Mint a kék lénia, mely...”, „Mind levetkőztek, szemök...” „Maguk alá gyűrték...” stb. Ezeket a példákat a Magányos...ból hoztam, de a Néked szól címűből is lehetne: „Mely eléd zöröghet a...”, „Szeretnék véled kezet...” Ilyen mértékelhagyások már valóban ritkák a nyugatos kortársai között. Szép ebben a tekintetben valóban „pongyolább” a többségnél, tehát talán mégis igaza van Tandori Dezsőnek... De annyira Szép azért mégse pongyola, hogy a sorvégeken is elkövesse ezeket a mértékelhagyásokat, mert azok végig nővégződésűek maradnak, ahogy a 7 szótag diktálja a jambikusság esetében. Egyébként az első félsorok mértékelhagyására is találni példát, Illyés Gyula Ronsardfordításában például („kancsókat, korsókat, a csinnal villogókat”), amire Ismerjük meg a versformákat! című könyvében Gáldi László hívja fel a figyelmet, és meg említi, hogy már Ráday Gedeonnál is található hasonló megoldás. De Szép egyik szintén formavirtuóznak számító kortársánál, Kosztolányi Dezsőnél is ilyen helyre bukkantam. A New-York, te kávéház... című versének első sora (ez a vers hasonló
