Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Meiszterics Adrienn: Az újrahasznosítás kontextusai (Az új emlékezete. Az újrahasznosítás poétikái, szerk. Mészáros Márton, Pataki Viktor)
153 dést, hogy „a jelenlegi oktatási körülmények között nem hárítható el az a kérdés, hogy vajon nem fog-e Szilasi fikciós elbeszélése, kitalált története az okadatolt biográfia helyére lépni bizonyos olvasóknak az emlékezetében?” (97.). A műfaj és a hagyomány újrahasznosítása a kulturális recycling kézenfekvő lehetőségét nyújtja az irodalmi elemzések számára. Ezt végzik el Górász Péter és Gorove Eszter is tanulmányaikban, amelyek közül az előbbi kifejezetten a műfajiságra koncentrál. A dolgozat az Arany János Bolond Istókjában megjelenő bolondság összefüggésében vizsgálja a verses regény helyét (visszatérését) a kortárs magyar irodalomba. A tanulmány szerzője e szokatlan fogalomnak, a „bolondság poétikai jellegzetességének” többek között a töredezett elbeszélői szólamot, a „víg-szomorkás hangnemet”, valamint az idegen szavak használatát tulajdonítja meghatározásként, és mindezen jellemzők visszatérését, „újrahasznosítását” vizsgálja meg a választott kortárs művek viszonylatában. A hagyomány felidézése mint újrahasznosítás Gorove Eszter tanulmányában is megjelenik, amelyben a 8–9. századi keletkezéshez köthető szekvencia műfaja kapcsolódik össze Borbély Szilárd két kötetének darabjaival, megteremtve e műfaj és a kortárs líra közötti kapcsolatot. A tanulmány ezenkívül rámutat arra, hogy a Borbély Szilárd költészetében fellelhető műfajok miféle „új funkciókkal” térnek vissza: a szekvencia, legenda és óda műfajainak felhasználásával és bizonyos átalakításával a tárgyalt életmű képessé válik olyan társadalmi problémák, mint a gyász, a testi erőszak és a traumák artikulálására. Az újraírás lehetősége, pontosabban a saját életművön belüli újrahasznosítás került Kollár Árpád Tolnai Ottó-műveket elemző tanulmánya középpontjába. Az elemzés megmutatja, hogy a Tolnaiéletmű korai szakaszában kidolgozott motívum(rendszerek) visszatérnek későbbi kötetekben is, ugyanakkor e motívumok újraírása, szétírása a korábban említett downcycling műveletének feleltethető meg, amely a későbbi művek értékcsökkenéséhez vezetett. „Szétzilálás, széttépés, szétszerelés” és „összeragasztás” (141.) állnak Korpa Tamás elemzésének középpontjában, amely Tőzsér Árpád-verseket elemezve hozza összefüggésbe az irodalmi újrahasznosítást a szöveg, a hang és az ekphraszisz jelentésképző működéseivel. Bartal Mária és Smid Róbert tanulmányai egyaránt a halál újrahasznosításba való bekapcsolhatóságát tárgyalják. Előbbi Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló jában vizsgálja a haldoklás elbeszélhetőségének lehetőségét, amely mindig együtt jár a halogatással és az elhallgatással is. A tanulmány kitér arra, miként alakítja át az intertextuális újrahasznosítás annak a Brodkey-szövegnek a működésmódját, amelyet a Hasnyálmirigynapló felhasznál, és amellyel ezáltal folyamatos dialógusban is áll. Mindebből az is kiderül, hogy a halál elbeszélhetősége mindig valami más által lehetséges csupán, tehát a Hasnyálmirigynapló elbeszélőjének perspektívájából a saját haldoklás megélése és elbeszélése egy korábban lejegyzett autopatográfia felhasználása és beépítése által válik lehetségessé.
