Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 4. szám - Owaimer Oliver: Petőfi, a regényhős (Az első Petőfi-regény II.)
68 Menyhért azonban nem varázserővel bíró gonosz varázsló, s nem is komoly, tudományokhoz értő tudós, hanem egy kicsinyes és fösvény sarlatán, aki kiszolgáltatott környezetét téveszti meg félműveltségével, áltudományos teóriáival s anyagi értékeivel: felhalmozott egzotikus állataival, növényeivel, tudományos eszközeivel. Beszédes, hogy a regényben éppen időjóslás céljából keresi meg őt két kihasznált tanyasi parasztember. (125–126) A betéttörténetben elbeszélt kudarcos kincskereső történethez is hasonló a viszonya az elbeszélőnek: a több évtizednyi távlatra tekintettel egészen megengedően, felvilágosult leereszkedéssel mesél a régi idők (az 1820–30-as évek) kincskereső babonáiról, azonban a mögöttük húzódó irracionális dologkerülő mentalitást kritikával illeti: Minthogy azonban a mi Mihály gazdánknak a részvényekről legkisebb fogalma sem volt, de meggazdagodáshoz munka nélkül szeretett volna jutni, arra az útra lépett, melyet már előtte annyian követtek; azt hiszem, arra is rávetette volna fejét, hogy a cigány imádsággal előidézze az ördögöt [...]. (103) Mindez persze a legkevésbé sem egyedülálló vagy újdonságértékű. A kincskereső történetek már eleve a leleplezés és az ironikus kifordítás szándékával honosodtak meg a magyar szépirodalmi prózahagyományban (s nagyon hamar folytathatatlannak bizonyultak).59 A líra és a drámairodalom terén azonban vannak figyelemre méltó darabok, melyek gyakran létmetaforává alakítják a kincskeresés motívumát. Példaként Vörösmarty Mihály Kincskeresők (1832) című drámája vagy Tompa Mihály A harangszó (1847) A kincsásó (1849), A kincskeresők (1854) vagy Arany János befejezetlen, A kincstalálók (1854 körül) című költeménye említhető. Visszatérve a Petőfi-ábrázoláshoz: Szokoly regénye – a nagy ütemben fejlődő tömegmédia populáris termékeként – a régi időkből származó, letűnőnek vélt szóbeliségen ironizál megengedően, kisajátítva annak nyelvi-kulturális alakzatait, hogy azokból egy modern (városi) valóságtudathoz alakított vándorfigurát, a (kitörni készülő) művész típusát alkossa meg. S hogy milyen ez a művészfigura? Olykor szoros egyezést mutat a korszak más művészábrázolásaival, például Orlai Petrich Soma Petőfi Debrecenben 1844-ben című festményével, vagy az arról képkommentárt író Vas Gereben művészalakjaival. De fő vonásaiban a Gyulai Pál-féle Petőfi-képtől sem tér el. (Ezért lehetett, hogy a szigorú kritikus a főhős jellemábrázolásában pusztán a lappangó – Petőfi, Színi és Eszter közötti – szerelmi háromszöget dorongolta le, a költőhöz nem illő, méltatlan vonásként értékelve ▼ 59 Hites Sándor alapvetően a kincskereső kísértettörténetekről értekezik, megállapításai azonban minden bizonnyal a kevésbé misztikus kincskereső történetekre is érvényesek. Hites Sándor, A kincstől a tőkéig: Kísértettörténet és pénz a korai magyar novellában (Kármán, Fáy, Kölcsey), Literatúra 39(2013/2): 137–138.
