Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Kriskó János: Petőfi Sándor kultusza Kiskőrösön (Beszélgetés dr. Lucza Ilonával és dr. Filus Erikával)
133 Lucza Ilona: – A szülők bizony súlyos anyagi gondokkal küszködtek 1838 után. Az ezt követő években több, Solt megyei településen próbálkoztak újra talpra állni, és több olyan hely is volt, ahol tetemes adósságot hagytak volna maguk után, ha szó nélkül odébbállnak. Az idős Petrovics viszont nagyon tisztességes, becsületes ember volt – valószínűleg Sándor is tőle örökölte a gerincét –, aki nem akart adóssággal a háta mögött távozni. Az adósságok fejében számos helyszínen otthagyták a személyes tárgyaikat, bútoraikat. Így történt ez Szalkszentmártonban és Dömsödön is. Kéri Gyula: „Friss nyomon” című művében feldolgozza azokat a Petőfi relikviákat, amelyekről kimutatható volt, hogy hol gyűjtötték őket. Ezeket az adatokat elfogadja hitelesnek a szakirodalom. Kimondható, hogy a bemutatott tárgyak és bútorok ténylegesen a család tulajdonai voltak. Ami konkrétan Petőfi tárgyait illeti: nagy pipatóriuma volt, nagyon sok pipáról azt őrizte meg az emlékezet, hogy a költő tulajdona volt. Ha ezek egy része tévedés, és valójában nem Petőfihez, hanem a családhoz tartoztak, akkor is relikviának számítanak. Ennyi idő elteltével ezeket nagy biztonsággal szétválogatni már nem lehet. Aztán volt egy csomó olyan tárgy, amiből sok mindenkinek lehetett, ugyanúgy, ahogyan Petőfinek is. De szerintem nem is ez a lényeg. A lényeges az, hogy az adott tárgy úgy hasson ránk, hogy képes legyen Petőfi személyét megidézni. Itt van a szülőházban például Petrovics István szekrénye, a ládája, itt van az ágyuk, amelyekről az előbb említett kézikönyv alapján igazolhatóan állíthatjuk, hogy az egykoron a családé volt. Ki van állítva például Petőfi apjának a pipája, amiről még Petrovics István állította, hogy az apjáé volt. De valójában mindegy is, hogy a családhoz tartozott-e, az emlékezet úgy őrizte meg, hogy az a bizonyos pipa Petrovics István apjáé volt. Ezeknél a tárgyaknál ne azt keressük, hogy tényleges relikvia-e vagy csak egy korhű, autentikus tárgy. Magam a Petőfi-kultusz tárgyairól így gondolkodom. Amit nem bolygattak 150 évig, azt most felesleges ilyen-olyan, tudományosnak kikiáltott szempontok alapján bizonygatni, hogy mégsem eredeti Petőfi-tárgy, hanem Jókaié volt, csak Petőfi kölcsönvette. Ennek sok értelme nincs. Az egyes tárgyak valóban képesek hozzánőni a látogatókhoz, növelik a hely presztízsét, erősíthetik a kötődést Petőfihez meg a szülőkhöz. Mi Kéri Gyula gyűjtése alapján elfogadjuk a kiállított tárgyakat eredetinek. Számos esetben más, igaznak ítélt információ is megerősít bennünket ebben. Ilyen például a Kalla Zsuzsa és Ratzky Rita szerkesztésében 1997-ben megjelent Beszélő tárgyak – a Petőfi család relikviái című kötet. Mindazt, ami abban a kötetben található, el kellene fogadni hitelesnek, hiszen annak az alapja is a Kéri-könyv. – A kultusz gyökerei visszanyúlnak az 1860-as évekre. Voltak-e csúcsidőszakai, és voltak-e pangásos időszakok? Filus Erika: – A kultusz intenzitásában is van hullámzás. Nem lehet mindig csúcsra járatni ezt sem, kellenek olyan időszakok, amikor egy adott szinten műkö-
