Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 4. szám - Fried István:Előszó (egy elképzelt Jókai-monográfiához)

40

amit esetleg nem kíván újra megkapni egy ismeretlen irodalom alig ismert szerzőjétől. De az ilyen olvasói beállítódás kedvező is lehetett: az olvasónak nem kellett kimozdulnia szokásaiból, megerősíthette „irodalmi” meggyőződésében, íme, mások is arrafelé haladnak, ahol ő megszokta a haladást, az irodalom mégis az, amit irodalomként elismer(t).6

Nem kívánom tagadni, hogy a nem magyar Jókai-befogadást a följebb (leegyszerűsítve) vázolt összefüggések közé is lehet helyezni. Ennél minden bizonnyal bonyolultabb, ha kissé elvonatkoztatunk európai sikertörténetétől, kevésbé a konkrét egybevetések, kortársi hasonlóságok és eltérések kifürkészésére törekednénk, hanem (legalábbis az első lépésben) a Jókai-regényekből, kevésbé szűkebb és tágabb kontextusukból kiindulva, töprengenénk el azon, amit harmadszor is kérdezünk: modern szerző-e Jókai? S ha a felelet „igen”, akkor milyen értelemben, – kikhez, mihez képest – és természetesen: miféle modernség az, amivel (bár korántsem az életmű egészét, de legalább egy nem jelentéktelen részét) leírhatjuk a Jókai-pályaemlékezetet. Hozzá kell tennem, hogy a modern nem értékkategória, A párizsi Notre Dame-ról nem tudom, hogy modern-e, a Nyomorultakról még kevésbé tudom, ennek ellenére állítom, hogy e két regény nélkül meglehetősen hézagos lenne az európai regénytörténet, hatástörténetük a XX. századra nyúlik át. Nem emlegetnék olyan, a maga korában modernnek mondott műveket, amelyek nélkül bízvást összeállítható a „hétköznapok és csodák” közé helyezett regényhistória. Azaz: Jókait nem éri kár, ha nem találtatik elég „modern”-nek, és önmagában nem feltétlenül biztosít számára kiemelkedő helyet a történetben, ha valamely modernségben (ki tudja, mennyire vitathatatlan?) helye már elő lenne készítve.

Először nézzünk bele egy alig emlegetett elbeszélésbe, amely nemcsak elbeszélés, hanem ellenszövege egy egész világon hírnévre szert tett, színházakban sokat játszott műnek: A kaméliás hölgy igaz története.7

Az elbeszélő egyáltalában nem titkolja, hogy nem akar megfelelni az „ifjabb Dumas Sándor” ▼

6 A Jókai-fordításoknak meg kellett küzdeniük el- és befogadtatásukért, erős riválisokkal kellett felvenniük a versenyt, különös tekintettel arra, hogy (például) az általam átnézett német nyelvű fordítások hagytak maguk után kívánnivalót: kiváltképpen az előbb tárcaregényként publikált hírlapi közlésekkel szemben emelhető kifogás. A recepcióban a Petőfifordítások általános népszerűsége segíthette a Jókai-művek terjesztését. Hogy miféle tényezők mozdíthatják elő (vagy gátolhatják) az idegen kulturális térben a befogadást, igen tanulságosan: Ewald Mengel, Drama und Kulturtransfer: Wiener Stücke in London, Londoner Stücke in Wien = Literatur im Kontext: ein gegenseitiges Entbergen, hg. Herbert von Uffelen, Wynfried Kriegleder, Ewald Mengel, Alois Woldan, Wien, Praesens, 2010, 163–190.

7 A szöveget az alábbi kötetből idézem: Jókai Mór, A Balaton vőlegényei. Válogatott elbeszélések, szerk. Hansági Ágnes, Hermann Zoltán. Tempevölgy könyvek 22, Balatonfüred, 2016, 463–467. A továbbiakban az innen származó idézeteket külön nem hivatkozom. Az elbeszélést több más novellával együtt magam ajánlottam közlésre a Túl a láthatáron kötetből, amely a Hátrahagyott művek sorozat második darabja. A 4. sz. jegyzetben idézett mű számára készítettem elemzést Jókai novellatípusairól. A jelen elbeszélés értelmezése terjedelmi okokból elmaradt, összevonva és átdolgozva közlöm itt.