Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Boldog Zoltán: Arany János rejtett politikai és poétikai programja (Történelmi balladákká tördelt nemzeti eposz)
84 Politika és poétika kézen fogva jár A fentiek alapján látható, hogy Arany János a korábbi költői hagyományra támaszkodva nemcsak költőivé tette a történelmet, hanem jó érzékkel nyúlt ahhoz a témához, amely poétikailag és politikailag is játékba hozott egy-egy balladát. Vajon megállja-e a helyét a fenti megközelítés más történelmi balladák esetében is? Programszerűnek vagy legalább tendenciózusnak mondható-e Arany korai, 1850-es években keletkezett balladáiban a fenti gesztus, az eposz balladával pótlása, a poétikai és politikai tett összefonódása? A kérdés megválaszolásához érdemes segítségül hívni egy kevésbé ismert balladát, a Rozgonyinét. A történet a 15. századba, Zsigmond király idejébe ad bepillantást. Az 1852-es mű elején, a cím alatt ott szerepel a műfajmegjelölés (ballada). Arany nem bízta a véletlenre a besorolást, szükségét érezte a ma már elég didaktikusnak tűnő megjegyzésnek. Ügyelt arra is, hogy hivatkozási alapja ne feltétlenül a történetírók munkája legyen, hanem a szájhagyomány. A Rozgonyiné ugyanis a folklórral hitelesíti saját történetét: „Híre futott a csatának / széjjel az országban. / Egy árva szó sem beszéli / Zsigmond győzedelmét; / Mind a világ, széles világ / Rozgonyi Cicellét.” Tehát azért is gondolja fontosnak újramesélni az eseményt, mert saját korában, a 15. században „híre futott”. Ez elsősorban az oralitás útján történ hetett, hiszen az alfabetizmus alacsony szintje és a tömegtájékoztatás hiánya egyedül ezt tehette lehetővé. Arany tehát egy olyan szóbeli hagyománnyal kerül fiktív párbeszédbe, amelyet Anonymus a Gesta Hungarorum előszavában mélyen megvetett, amikor a „parasz tok csacsogó énekeiről” mesél. A névtelen történetíró ezen attitűdjét Arany erőteljesen kritizálja a Naiv eposzunk ban, hiszen éppen ezekből a töredékekből lehetett volna összeál lítani a magyar őseposzt, ahogy azt Elias Lönnrot tette a Kalevalá val. A Rozgonyiné annak példázataként is olvasható, hogy nem szabad elkövetni az Anonymus-féle hibát, azaz meg kell írni a műköltészet segítségével a népköltészetben lappangó „csacsogó énekeket”. Aranynak a Rozgonyiné ban tapasztalható, a múlt „híreinek” megmentésére irányuló szándéka másként is megközelíthető. A ballada elbeszélője eljátssza azt, mintha hozzáférne az egykori történethez, és ő is a korabeli hír egyik közvetítője lenne. A Rozgonyiné keretei között elhiteti velünk az egykori naiv (népi, orális) történetek hozzáférhetőségét. Ezzel pedig saját tevékenységének balladába bújtatott teoretikusává válik. Így az említett alkotás azért is válhat az Arany-balladák kitüntetett darabjává, mert egyszerre elméleti és gyakorlati darab. Elméleti, hiszen érzékelteti , hogyan kell költői szintre emelni a régi történeteket. Gyakorlati, hiszen megvalósítja azt. Hogyan válhat ez az esztétikai tett az 1850-es években konkrét politikai utalássá? A törökkel szembeni ellenállásról szóló történet híre éppen azért lehetett népszerű, mert egy nő a főszereplője, aki megmenti a szorult helyzetbe került férjét és magát Zsigmond királyt. A címben még Rozgonyinéként emlegetett nő hőssé válik, és így már nem csak egyszerűen Rozgonyi felesége lesz, hanem „Cicelle, Szentgyörgyi leánya”. A hős saját nőiségének is nevet szerez, ezzel pedig az ellenállás új aspektusára hívja fel a figyelmet: a férjét csatába kísérő, a férfit megmentő nő szerepére. A Rozgonyiné ebből adódóan akár úgy is olvasható, mint tisztelgés azon nők előtt, akik az 1848–49-es szabadságharcban a legkülönbözőbb módon támogatták férjüket. A történet politikai értelmezése tovább szűkíthető. A Jókai Mórt megmentő Laborfalvi Róza alakja párhuzamba hozható Rozgonyiné figurájával. Mindketten a harcban részt vevő férjüket mentették meg. Laborfalvi Róza menlevelet, amnesztiát szerzett férjének, Rozgonyiné egy hajót szerzett neki. Jókai felesége ezzel a gesztussal a királyt, Ferenc Józsefet is mentesítette az alól, hogy az 1848-as forradalom egyik irodalmi vezéralakját meg kelljen büntetnie, és ezzel tovább mélyítse a szakadékot a magyarság és a Habsburg-
