Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szabóné Ronkó Erzsébet: Garmadára fel, szélbarázdába le! (A Fülöpházi-buckavidék változatos felszíne)
220 a helyiek: macskaszar. Majd megcsodáljuk az egymástól távol álló borókákat: oszlopszerűek, de vannak szétágazóak, errefelé úgy mondják, „szarkatapodta” borókák. Az egyik ilyen szép egyedet s visszafelé vezető úton fogjuk majd látni, olyan, mint egy háromárbocos hajó! Próbálom fenntartani a kisdiákok érdeklődését: a boróka enyhén szúrós levelét megdörzsöljük, és megszagoljuk jellegzetes illatát. Elcsöndesedve belehallgatunk a levegőbe, én nem is látom, csak hallom a magasból a mezei pacsirta kellemes énekét. Garmadára fel! Szélbarázdába le! Ez ismétlődik jó néhányszor. Az egyik garmada tetején felfedezzük a törpecserje naprózsát: szára fás, elterül a homok felszínén, így dacol a széllel. Levelei tűszerűek, húsosak. Sárga szirmai tegnap délelőtt nyíltak, s délutánra már le is hullottak, a homokon elhervadtak. Gyökerét nem látjuk, de nem nehéz elképzelnünk, hogy innen, a garmada tetejéről jó mélyre kell neki hatolnia, hogy vízhez juthasson. Gondolatban felidézzük az eddig megismert növényeket, s arra a következtetésre jutunk, hogy az itt élő növények levelei kicsik, szőrösek vagy húsosak. Ezek azok az előnyös tulajdonságok, melyekkel alkalmazkodni tudnak a száraz környezethez. Keveset párologtatnak, takarékoskodnak a vízzel. Az egyik kisfiú ügyesen továbbgondolja a megfigyeléseit: „végül is az egyre nagyobb szárazsághoz majd alkalmazkodnak, újabb »trükköket« találnak majd ki maguknak”. Szép is lenne, de ez sajnos nem ilyen egyszerű. Az itt élők csodás alkalmazkodása a lassan változó környezethez nagyon hosszú fejlődés, az evolúció eredménye. Az emberiség által okozott változások, mint például az éghajlatváltozás, a földtörténeti változásokhoz képest gyorsak, nagymértékűek. Az ilyen drasztikus környezeti változásokhoz az élőlények néhány évtized alatt nem tudnak alkalmazkodni. A honos élőlények kipusztulnak, eltűnnek, míg a területen ma már sok helyen megtelepedett idegen, gyorsan terjedő növények, mint például az akác, a gyalogakác, a bálványfa, a selyemkóró, az átoktüske, a parlagfű egyre nagyobb teret hódítanak meg. Már másfél órája rójuk a buckákat, igaz, keveset haladtunk, de máris sokat tapasztaltunk. A következő kanyar után megpillantjuk a csupasz, növényzetmentes garmada nyelvét, mely nagy, sárga foltként hívja fel magára a figyelmet. A szélénél megállunk, majd egy oszlopba fejlődve, mint egy óriás százlábú, felkúszunk a tetejére. A homok felszíne, mint a tenger hullámai szép fodrokba rendeződtek, ezt a rendet csak egy-két kiálló fűcsomó töri meg, amely mögött a homokszemek felhalmozódtak: ezek a szélzászlók. Az Ős-Duna által felhalmozott homok valahogy így nézhetett ki, miután a szél átrendezte, majd lassan betelepedtek a növények és állatok. De amit most látunk, már nem az eredeti, és hajdan nem is így nézhetett ki a táj. A vizesebb helyeken tölgyesek, a szárazab bon nyárasok éltek, míg a legszárazabb élőhelyeken a nyílt homoki növényzet telepedett meg. Az erdőket kivágták, a homokot a szél újra mozgásba lendítette. A homokfúvások a tanyán élők életét teljesen megkeserítették . A homokot meg kellett állítani.
