Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 12. szám - Beke József: Szólások a Bánk bán nyelvében
63 a legtöbb olyan írás, amely a dráma egyéni, igen sajátos nyelvezetével foglalkozott, mindig nagy elismeréssel emelt ki néhányat közülük. 2 A szólások olyan állandósult szókapcsolatok, amelyekben a szavak egyenkénti és elsődleges jelentésén túl megjelenik valamilyen többletjelentés, így tehát bennük az egyes szavak már nem külön-külön, hanem együttesen, és nem eredeti értelmükben, hanem új, sajátságos jelentésben vannak jelen. Amikor azt tapasztaljuk, hogy valakinek az igyekezete vagy cselekedete sikertelen maradt, esetleg a várthoz képest éppen ellenkező eredményt hozott, erre azt mondjuk: bakot lőtt . Ha egy idegen anyanyelvű kikeresi a magyar szótárban ezt a két szót, akkor egy hím állatot: bak és egy cselekvést: lő talál. Nyelvünkben viszont ez a két szó együtt, szókapcsolatban, szólásként már új, más jelentést hordoz: aki tud magyarul, az megérti, hogy az illető sikertelenségéről, melléfogásáról van szó, nincs semmiféle vadászat, sem vadállat, sem valóságos lövés. Rendszerint sajátos, egyedi, többé-kevésbé bizalmas, és semmiképpen sem hivatalos hangulatot hordoznak a szólásszerűségek, sőt csak bizonyos fogalomkörben érvényesek. Kétségtelen, hogy egy bírósági ügyiratban aligha lenne helyénvaló valakinek a tévedését a bakot lő kifejezéssel meghatározni. Sőt ez a kifejezés egyáltalán nem illik mindenféle tévedés kifejezésére: sem akkor, ha egy pénztáros téved a számolásban, sem akkor, ha egy autós téved a közlekedési tábla felismerésében, ez a bakot lő nem használható. Ebben a szólásban – talán a gyökerében lévő vadászati esemény alapján – benne van az is, hogy az elkövető sikertelen cselekedete nem véletlen, hanem tudatos indítékú volt, csak éppen nem az eredeti szándék szerint valósult meg, s mondhatjuk egy másik, szintén a vadászattal összefüggő szólással: rosszul sült el . Néha érződhet a kifejezésben a megszólaló némi kárörvendő érzelme is. (Egyébként ez a szólás is német eredetű, erről O. Nagy Gábor említett könyvében olvashatunk.) A szólásokat gyakran a nyelv virágainak, ékességeinek nevezik. Stilisztikai jelentőségük abban áll, hogy képszerűségük révén hozzájárulnak az előadásmód élénkítéséhez, hiszen a kifejezendő gondolatot szemléletesen jelenítik meg. Használatuk kitűnően bizonyítja az illető beszélő vagy író nyelvi készségének bőségét, gondolatvilágának tágasságát, kifejezőképességének magas szintjét, hiszen a legegyszerűbb, leghétköznapibb kifejezésmód (pl. „tévedett”) helyett valami olyat mond, aminek felfogásához, megértéséhez társítani kell egy elképzelt eseményt, helyzetet („bakot lőtt”), ugyanakkor persze tudni kell ennek lecsupaszított jelentését is: a sikertelenséget, a melléfogást. A különböző szólásféleségek alkalmazása természetesen jellemző lehet egy-egy megszólaló személy egyéni kifejezésmódjára is, és leginkább élnek is vele mind a hétköznapi, mind az irodalmi élet kiemelkedő szereplői. A szólások használata által válhat egy beszélő vagy irodalmi alkotó stílusa elevenebbé, kifejezőbbé, szemléletesebbé. 3 Külön hangsúlyozni kényszerülök itt azt, hogy írásom e részében a Katona József által megírt formában, tehát a Bánk bán eredeti szövegét pontosan követve (néhol a régies helyesírást a jelenlegihez igazítva) idézem a szólásszerűségeket, ugyanis Katona drámájának néhány átírt szövegével is találkozhat az olvasó és a néző, ezek-
