Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
14 – Dűtsön nekem egy felest. Mehet teli most má, fene vigye a mai napot. És berendelni az első számú vezetőket! Mindet. Sürgős! Azonnal! Sürgős! Összetartás van. Hát ez a közigazgatás. Nem egyszerű, kortyolja Sódar elvtárs, a Jövő Daráló Hivatal első vezetője a pálinkáját. Megígérte. De nem hiszek én ennek a csuhásnak. Egy szavát se hiszem el. Ezek a papok minden boszorkányságra képesek. De mink is ott leszünk! Mindez nem számít ma már. Az legyen jó, amit le fogok írni. Azt tudjam, amit nem tudok. Ami most, a következő percben fog megtörténni. Hogy a barátom húga élve kerüljön a történetbe. Ezen a februári napon. És az első tavaszi napon is éljen majd. És tovább. Sok február. Sok tavasz. A világban. Ahol már leugrott a viaduktról, amikor itt még csak elindul, hogy leugorjon. Depresszió. Beleesik, belecsúszik, belezuhan egy gödörbe. Nem esik bele, nem csúszik bele, nem zuhan bele. Fölnéz. És már benne létezik. Megpróbál kimászni. Nem sikerül. Fekete, csúszós sár a gödör oldala. Mind mélyebbre csúszik benne, mind mélyebbre, mélyebbre. Egyre sárosabb és sárosabb. Ő maga a fekete sár. Hogyan csináljam? És mit? Még el se kezdem a mondatot, már le is ugrik. Itt az ablakok előtt zuhan. Anya a kövön. A fonódó villamos vágányai mellett. Néztük, csak nem láttunk oda. Most már odalátunk, de már nincs ott a test. Két gyerek meg a beszédképtelenség van ott. És a volt férj. Aki a reggel kifizetett gyerektartást este visszalopja. A jövő. * A dögkút fedelén barkaág, virág. Mukis tartalékos százados, téeszbrigádos fehér, egészségügyi gumicsizmában, kirojtosodott cejgnadrágban, kabátját katonai derékszíjjal összefogva, zöld kalapban, hetek óta őrségben áll a településtáblánál a kövesút közepén. Egy nagy, kék lavórt őriz. – A csizmák aztán, ha letelt, az enyimék? – kérdezi dr. Gristyuk Gizikét, a Virágzó Tsz állatorvosát, amikor a fekete kályhasalakkal leterített gyalogjárón ellenőrizni jön. – Majd a lavór is, Pista. Mukis százados a gumicsizmában összecsapja bokáját, mosolyog, tiszteleg: – Gizikének jelentem, különleges esemény nem történt. – Jól van, Pista. Kikirics Tsz-nek is hívják a Virágzót. Hivatalosan Malinovszkij. Tavasztól őszig virítanak benne a gyomnövények. Kutyadöglesztőtől sárga a határ, hatalmas pipacsszigetek piroslanak. Virágzó mezőgazdaság. Menekülnek az emberek. Végtelen ingázóvonat indul vasárnap este és jön vissza szombat este. Csepel, Ózd, Salgótarján, Lábatlan, Balatonfűzfő, Dunaújváros. Sose látott városok, sose látott ipartelepek élménye. Mint a háborúban. A szomszéd özvegy Báthoriné két fia Csepelen tűnik el: – Ezek a csirkefogók azért se fognak majd hazagyünni, hogy az anyjukat eltemessék! – kiabál az udvarán özvegy Báthoriné. Nincs ott senki, akihez beszélne. – Nyomas – azt mondják róla.
