Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
23 A polchoz lépett, némi keresgélés után leemelt onnan egy könyvet, az asztalához vitte. Megmártotta a tollát, és a könyv előzékébe beleírt valamit. Utána itatóval fölitatta, még rá is fújt kicsit, végül átnyújtotta Marcellnek. – Fogja, barátom, tőlem ezt emlékül. Mert maga ennek a huszadik századnak a gyermeke. Modern ember, aki még megérheti mindazt, ami ebben a könyvben benne van! Már a kocsin ültek, és visszafele poroszkált velük a ló a városba, amikor Amália megszólalt: – Meg sem nézi, mit írt bele a könyvbe? Csak tartja a kezében… – Maga becsapott engem. Azt hittem, maga akar találkozni az író úrral. – Jól hitte. De ő is kíváncsi volt az én detektív uramra. Felkeltettem az érdeklődését maga iránt. Ha elárulom, mennyire akarta magát látni, hat lóval sem húzom el ide magammal. Ismerem. – Elárulta neki a titkomat. A titkunkat. Marcell igyekezett nem éreztetni Amáliával, mennyire szíven ütötte a dolog. – Ő egy író, Marcell! Neki tudnia kell ezeket a dolgokat, ha meg akarja írni a maga történetét. Olyan ő, mint az orvos, aki csak akkor tudja felállítani a pontos diagnózist, ha a páciens őszinte hozzá. Na, nyissa már ki azt a könyvet! Marcell szót fogadott, Amália odahajolt, és hangosan felolvasta: – Korunk hősének, Fábián Marcell detektívnek, és bájos nejének, őszinte rajongással – Jókai Mór. Aztán lapozott egyet a könyv címéhez: – A jövő század regénye. Na, ez tényleg magának való olvasmány, édes uram! Ígérje meg, hogy elolvassa! – Én meg a könyvek. – De ezt el kell olvasnia! Tetszeni fog. – Jó, télen, talán. – Télen, talán. Hiszem, ha látom. Hát nem rendkívüli ember? – Az, mindenképpen. Lenne mit megtanulnom tőle. – Vajon mit? – Hogy milyen ügyesen megszabadult a nejétől. Amália egy röppenő kis nevetéssel válaszolt: – Az én uram regényhős lesz! – azzal kikapta kezéből a könyvet, és úgy szorította magához, mint egy drága kincset. Négy óra is elmúlt, amikor az Albatro befutott Fiume kikötőjébe. A hajó késve indult, nagy volt a forgalom a mólón, úgy terelték fel őket a fedélzetre, mint a baromfikat. A kapitány minden igyekezetével azon volt, hogy behozza a késést, de csak részben sikerült neki. Marcell azzal vigasztalta magát, hogy legalább az uzsonnáról lekésnek. Útközben a fiatal Rinaldi többször is a közelükben sündörgött, mintha kereste volna az alkalmat, hogy újra szóba álljon velük, de nyilván nem találta eléggé diszkrétnek a környezetet, amit Marcell nem is bánt. Szó mi szó, eléggé össze voltak zsúfolva a fedélzeten, egy kupacban mindannyian, alig várták, hogy kiszabaduljanak végre a szárazföldre. Valamivel öt óra előtt érkeztek vissza Emíliáék házába. Azok, akik nem vettek részt az abbáziai kiránduláson, már túl voltak az uzsonnán, s a teraszon üldö-
