Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 4. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (III. rész – közreadja Kurcz Ádám István)
53 én mindig az arcát nézem meg legelőször. Szóval az első szerelmem egy nagyon szép arcú lány volt, és szép hosszú haja volt, az arca fehér és tiszta. Annyiból állt ez a szerelem, hogy vagy kétszer moziba mentünk, és megfogtam a kezét. Egy év leforgása alatt ennyire jutottunk, és azután elment, elköltözött tőlünk. Azóta sem láttam. Ezt egy kicsit nehéz volt túlélni, de az ilyesmit is túléli az ember. Az viszont igaz, hogy amikor lányokról írok, akkor mindig egy ilyen felbukkant és elveszett kép tér vissza, és annak alapján kissé romantikusan kezdem már néha rajzolni a nőalakjaimat, mindig visszatérek a szép, fehér arcú, hosszú, szőke hajú lányhoz, aki olyan tiszta volt. A könyveimben majdnem alaptípus lett. Ez azért volt jó, mert adva volt egy típus, amiből kiindulhattam. Most már esetleg azért rossz, mert félek, hogy egyszer a könyveimben túl sok lesz az ilyen, kissé idealizált nőalak. Hát ennyit a szerelemről és a kamaszkorról. Bár lehet, hogy több szót érdemelne. Azt hiszem, akkoriban kezdtem először fontolgatni, hogy valamikor majd írással foglalkozom… J. M. 4 Szenttamáson az elemi iskolában nagyon jó magyartanárom volt: szeretettel beszélt a klasszikus magyar irodalomról, néha gitárral jött be az órára, gitározott és énekelt nekünk, elutazott Belgrádba, amikor ott a Honvéd híres labdarúgócsapata vendégszerepelt, közölte velünk, hogy a Honvédnek fog szurkolni, a Honvéd akkor elveszítette a Partizán elleni meccset, tanárunkat pedig egy nap múlva megpofozták a szenttamási rendőrségen, mert ott már tudták, hogy a Honvédnek szurkolt, de ő ezek után is gitározott és énekelt nekünk, és szeretettel beszélt a magyar irodalomról. Szépen énekelt és szépen gitározott, élvezettel hallgattuk valamennyien az osztályban, a magyar irodalomból azonban keveset olvastunk, mert akkoriban kevés magyar könyv volt mifelénk. 1956 őszén Szabadkára mentem géplakatosi [!] szakmát tanulni. Buzgón reszeltem a vasat az Ipariskola műhelyében, amikor Magyarországon kitört a felkelés. Én kollégiumban laktam, ahol természetesen nem volt rádió, egyetlen osztálytársam lakott olyan albérletben, ahol lehetett hallgatni, reggelenként ő mondta el nekünk a legújabb híreket, ragyogó arccal mesélte, hogy mindenütt a magyarok győznek. Aztán nem győztek a magyarok, naiv osztálytársam pedig sok más egykori osztálytársammal együtt az iskola befejeztével kiment dolgozni Németországba, valamennyiük közül ő vitte legkevesebbre, csak egy szőke feleséget és egy szerény lakást szerzett magának a hosszú dolgos évek során. De térjünk vissza 56-ba. Miután nem a magyarok győztek, beiratkoztam a szabadkai könyvtárba, kellemesen meglepett, hogy milyen sok magyar könyv van ott, valamennyit el akartam olvasni. Nem olvastam el valamennyit, de rengeteg könyvet elolvastam, délelőttönként vasat reszeltem, esténként meg könyveket olvastam, azokat a könyveket, amelyekről szenttamási tanárunk beszélt, Jókai Mórt szerettem legjobban, mert ő meggyőzött arról, hogy az író mindenhez ért, ismeri az egész világot, és mindenről tud írni. Minden fellelhető Jókai-könyvet 4 Gépiratból. Megjelent: Magyar Nemzet Magazin, 2017. augusztus 26.
