Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 1. szám - Lengyel András: A „tizedeltető” Lukács György (Egy politikai folklór-szüzsé történeti hátteréhez)
kivégzést) Lukács és Sárói Szabó közösen (mondhatnánk: azonos felelősséggel) „rendelte el", a másik verzió szerint viszont a századot Lukács „parancsára", de ténylegesen Sárói Szabó „tizedeltette meg". Nem mindegy, hogy melyiket fogadjuk el. Ha például a második verziót fogadjuk el, akkor választ kell adni arra a kérdésre, hogy volt-e, lehetett-e ilyen hatalma a nem katona („civil") Lukácsnak, s egyáltalán, hogyan lehetett képes érvényesíteni elhatározását? S a jogköröknek ugyanez az el- és összemosódó értelmezése jelenik meg abban is, hogy Váry, miközben bizonyos összefüggésekben nagyon is hangsúlyozta Sárói Szabó szerepét a történtekben, „A gyilkosok sorsa a vörös uralom után" rovatban csak Lukács (és Saskői) személyéről beszél - Sárói Szabót (és a lövéseket ténylegesen leadókat) említetlenül hagyja. Nem lehet tehát kizárni a feltételezést, hogy maga Váry Albert (s „forrásai") sem tudták, mi s hogyan történt valójában. Csak ötleteitek. 3 Váry Albert könyvének nyelve és „adatai", mint a könyv hatástörténete mutatja, elegendőek voltak a Lukács-ellenes, antikommunista politikai folklór egyik verziójának megszületéséhez, de nem adnak megnyugtató választ arra a kérdésre, valójában mi történt s hogyan. A kérdés tisztázásához vissza kell nyúlni az elsődleges forrásokhoz, s meg kell próbálni rekonstruálni a történteket. Az egyik szál, amelyen elindulhatunk, a hadi helyzet legalább futólagos fölvázolása. 1919. május 1. a tiszai román offenzíva egyik fontos pillanata, Tiszafüred föladása és a Poroszlóra való visszavonulás. A térségben tartózkodó „vörös" egységek parancsnoka Sárói Szabó Tibor volt, a parancsnoksága alá tartozó egységek státusa azonban nehezen meghatározható - hol hadosztályként, hol dandárként emlegetik. Bizonyos iratokban pedig nemes egyszerűséggel csak „Sárói Szabó-különítmény"-ként. Ez utóbbi megnevezés persze hadrendi szempontból aligha szabatos, de tagadhatatlanul praktikus, s jól kifejezi azt a körülményt, hogy a parancsnoksága alá tartozó erők szervezeti szempontból meglehetősen ad hoc formációt alkottak, s összetételük is heterogén volt. A budapesti I. vörösőrezred egyik zászlóalja (Lipkau Károly vezetésével), az úgynevezett „székely zászlóalj" (Verbőczy Kálmán vezetésével) vagy a debreceni vörös terrorcsapat (Nagy József vezetésével) például egyaránt ide tartozott, s alkotott igen kevéssé kompatibilis „egységet". Azaz rendőrökből katonákká átminősített álkatonák, románellenes, kemény székely nacionalisták és forradalmi küldetéstudatú, erőszak alkalmazására összeálló, öntörvényű szabadcsapat laza konglomerátuma vegyült „valódi" vöröskato- nákkal. Ami közös volt bennük, az alighanem csak az volt, hogy valamennyien átmentek a világháború személyiségalakító véres tapasztalatain. A „Sárói Szabó-különítmény" május 2-án, délután 1 óra 30 perckor a következőt jelentette: „Délen Tiszaszőllős, északon Csege-Egyek ellen egész éjjel támadtak a románok. Ezen támadások Csege-Egyek-Tiszafüredi vonal ellen reggel megismétlődtek." „Erős ellentámadásokat csak az északi csoport, székely törzsszázad és 39/1. zászlóalj intézett és kitartott, viszont a budapesti 1. vörösőr ezred 3. zászlóalja minden küzdelem nélkül otthagyta helyét. Ennek következtében az északi csoportot a teljes bekerítés és a visszavonulás elzárása fenyegette, miért is a Sárói-Szabó különítmény parancsnoksága a lehetetlen helyzet következtében elrendelte állandó utóvéd és nehéz utcai harc mellett a tiszai hídfő kiürítését." (Közölve: Bánlaky, online.) Ezt a helyzetképet délután 4 órakor újabb jelentés egészítette ki: „Csoportparancsnokság Dormándon; vörös őrzászlóalj Tiszavalk[on], tiszafüredi nemzetőrök Sarudon. Verbőczy csoport (400fő) egy üteg (3 löveg) Poroszlón; 39/1. zászlóalj és egy üteg töredékei (150 fő) Tiszanánán. Tisza megfi78
