Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Kabdebó Lóránt: A városi társaság
rok legjobbjai közülük is kerültek. Az aradi tizenháromból kettő magyar-örmény tábornoka volt népünk kétségbeesett nagyszerű küzdelmének. Európában a XVII. században két város épült körzővel és vonalzóval: Szentpétervár és Szamosújvár. Két barokk város: a közép-európai örmény település és az európaiságra ácsingózó Orosz Birodalom újdonsült fővárosa. Most meg jöttek a Vörös Hadsereg katonái, és jöttek vissza a gyorsan hozzájuk pártolt románok. Ez elől menekültek a magyarságukhoz ragaszkodó örmény kereskedő polgárok. Egy világ szűnt meg ezáltal. Szétszórattak a világban. És emlékszem apám egyik, a visszatért Erdélyben állást vállalt kollégájára. Új helyét már elhagyta. Gyöngyösről nemigen akart tovább menekülni. Busa fejével, elkeseredett szorongásával naponta változtatta véleményét. Meneküljünk, jött egyik este, és sorolta érveit. Maradok, mondta másnap, és jöttek újabb érvek. Sokáig vergődött tehetetlenül. Aztán egyszer csak eltűnt. Eltűnt, mint a szamos- újváriak, akik magukkal vitték apám maradék ifjúságát. Epilógusként hadd idézzem a jelenetet, amikor kisebb fiunk társaságában az egyik, évtizedekkel előbbi nyáron autónkkal látogatóba vittük nővéréhez Barcsay Jenő bácsit. Megálltunk a szamosújvári nagytemplom melletti téren, ahol laktak, Erzsiké néni nagy szeretettel fogad mindnyájunkat. Látom, egy hajlott, nehezen mozgó öregasszony távozik a templomból, ősz néni, sötét ruhában. A Blomberg bárónő, mondja Barcsay Erzsiké néni. O tartja rendben a templomot, és nyelvtanításból él. Megdöbbentem. Eltűnt a tér, tűntek az utazás kellemetlenségei. Már nem gondoltam a zord határőrre, aki könyveim közt „Djúla" írásaira vadászott. Épp akkor Illyés Gyulára haragudtak Ceau§escu kopói, hiszen ő ki mert állni az elszakított magyarság védelmében minden időben. Jenő bácsi meg kellően megzavarta az őr kis agyát, magyarázta neki románul, hogy együtt volt fiatal Párizsban nagy szobrászukkal, Bráncufi-sal. Mit tudta az a katona, mit is jelent Európában ez a név. De a fanarióta-korból származó beidegzett tekintélytiszteletével tudta, ez esetben jó lesz vigyázni. Mindezt villámütésre feledtem. Csak álltam ámuldozva, és - valahai kisgyermek - a szőke, lovagló mesehőst láttam. A fényt és a pompát. A Blomberg baronesszt, aki valaha a Cegei-tó partján lovastól léptetett be nagybátyámék portájára, amint anyámnak sógornője írta levelében. És ahogy Gyöngyösön vágtázott ragyogó szőkeségében testvérével. Sic transit gloria mundi. Vagy mégsem múlik? Amíg mi élünk, akik ismertük azt a világot, addig virtuálisan továbbra is létezik. És ami érték, talán mégis csak „glóriával átallépi" a pusztulást. Párizsban, a véletlen (?) úgy hozta, hogy egy fél föld alatti modern kiállítóhelyiségben Brancusi legjobb szobraiban gyönyörködhettem. Ott jutott mindez eszembe, amiket most elbeszélek neked. Hiszen Barcsay anatómiája és mozaikjai, Brancufi szobrai felette állnak a múlandóságnak, Szamosújvár nagytemplomával ismét a magyar-örmények fővárosa, az aradi vértanúk ma is a nemzeti emlékezet erőt adó kapaszkodási pontjai. Gyöngyös pedig ünnepli felvirágoztató polgármesterét, Puky Árpádot, és a Mátra továbbra is leglátogatottabb kirándulóhelyünk. Még Párizsból nézvést is így igaz számomra mindez. Haza? Nekem ez a hazám. * * * 35
