Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 7-8. szám - Egy ember három néven: Georg, György, Niszán: Hirschmann Györggyel Szabó Ildikó beszélget

reggel egy nyilas különítmény érkezett, vadul lőttek, hogy „fölkelni, fölkelni, munkára menni". November 1-jén vagy 2-án reggel közelről hallottam ágyúdörgést, amiből arra következtettem, hogy a várt orosz offenzíva megindult. És valóban, késő délután az a parancs érkezett, hogy szedelőzködjünk azonnal, és egész éjszaka vittek bennünket Budapesten keresztül. Gyálligeten vagy Csepelen történt, hogy szórólapokat dobtak le az angolok repülőről. Akkor értesültem először a haláltáborokról és arról, hogy a zsidók fizikai megsemmisítése a német hadvezetés egyik legfontosabb célkitűzése. De engem jobban foglalkoztatott, hogy mi lesz velem másnap. November 12-e vasárnap volt, megint indulási parancsot kaptunk, és a budai rakparton vittek bennünket. Elterjedt a hír, hogy most bennünket gyalogmenetben Németországba visznek. Az erőltetett menet nehéz volt, és egy hatvanéves zsidó, Krausz Simonnak hívták, bejelentette, hogy ő többet menni nem tud, és akkor egy nyilas tarkón lőtte. Olyan halálközeiben voltunk, hogy ezt inkább csak tudomásul vettem. Életemben először láttam, hogy a nyilasok egy embert megöltek. Végül is a Lánchíd után leülhettünk a Duna-partra. Akkor láttam először a felrobbantott Margit- hidat. Mi a Duna felől ültünk, míg a gyalogosokat a fal mellé terelték, amelyik az alsó rakpartot elválasztja a felsőtől. Közölték velünk, hogy aki el akarja végezni a szükségletét, az kérhet maga mellé egy őrt, aki elkíséri a falhoz. Rögtön jelentkeztem, és úgy tettem én is, mintha vizelnék, de valójában letéptem az ünneplőmről a sárga csillagot, és én is kiadtam magam vasárnapi turistának. És egészen csigalassúsággal haladtam a lánchídi feljáró felé, ami összekötötte az alsó és felső rakpartot. Minden pillanatban vártam, hogy most hátba lőnek. Nem lőttek hátba. Onnan a Szilágyi Dezső térre siettem, és mire odaértem ahhoz a helyhez, ahol lepihentünk a Duna-parton, láttam, hogy ők már szedelőzködnek.

Hella, édesapám élettársa szerzett nekem egy hamis személyi igazolványt és egy svájci befogadó nyilatkozatot is. Szerzett egy beutalást is az Újpest rakpart 7. alatti svájci védett házba. Három-négy napot iszonyatos zsúfoltság közepette ott tartózkodtam. Hella húszadika körül közölte velem, hogy a Munkácsy Mihály utca 23.-ban a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt működik egy gyerek-menekültotthon, és már elintézte, hogy engem oda befogadnak. Mivel erdélyi menekültekről volt szó, borzasztóan féltem, hogy ki fog derülni, én zsidó vagyok. De este a tusolóban kiderült mindnyájunkról, hogy zsidók vagyunk. Úgy 9-től 17 éves korig voltak ott gyerekek, én a legidősebbek közé tartoztam. Biztonságban éreztem magam. De tudtam, hogy ez csak ideiglenes, és már ki is néztem, hogyha jönnek a nyilasok, akkor az előszobán keresztül kiugróm a folyosóra, és onnan átugrom a szomszéd ház udvarába.

így is lett, mert egy szép napon jöttek elvinni bennünket. Én úgy tettem, ahogyan kiterveltem. A szomszéd ház udvarába ugrottam, és iszonyúan megütöttem magamat. Amikor a szomszéd ház udvarából kimentem, és láttam, hogy a mi házunkat körülzárták a nyilasok, hihetetlen felszabadultsági érzés vett rajtam erőt. Mindjárt Hellához mentem, aki gondoskodott rólam. És december 8. körül megkezdődött a vándorlásom. Minden éjszakát máshol kellett töltenem. Egy napra befogadtak, de ennél hosszabb időre nem nagyon. Az elemi iskolai jó barátom, Tóth Jóska is eldugott engemet a szenespincébe. Vacogott a fogam, és úgy éreztem a koromsötétségben, mintha ez a 24 óra a végtelenségig tartana. Az utcán igyekeztem elkerülni azokat a helyeket, ahol igazoltatások voltak, mert tudtam, hogy ez könnyen az életembe kerülhet. December 17-18-a körül a sógorom barátnőjének, a Faluhelyi Cecíliának a Váci utcai lakásában meghúzhattam magamat pár napra. Ott éreztem magam a legnagyobb biztonságban, mert ez a nő a nyilaskeresztes párt tagja volt.

Aztán december 22. körül megint Hellánál voltam, aki közölte, hogy a Munkácsy Mihály utcai gyerekmenhelyre visszavitték a gyerekeket a gettóból. Csatlakoztam hozzájuk, megismertek. Kinéztem magamnak, hogyha jönnek a nyilasok, akkor a fürdőszobából

90