Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - Bakonyi István: Tovább él a történelmi regény (Hász Róbert: A Vénusz vonulása)
Bakonyi István Tovább él a történelmi regény Hász Róbert: A Vénusz vonulása A történelmi regény népszerűsége vitathatatlan. Napjaink irodalmából sem hiányzik, noha az is természetes, hogy nagy változásokon esett át Kemény Zsigmond vagy Jókai Mór óta. Ám létezik, méghozzá úgy, hogy olvasása közben elmerülhetünk a múltban, ugyanakkor kérdéseket vet föl jelenkorunknak. Hász Róbert ötödik regénye, A Vénusz vonulása ilyen alkotás. Van, aki szerint a mágikus realizmus a fő jellemzője, és kétségtelenül föllelhetők benne az író egyéni stílusának jegyei. A történet alapja egy csillagászati jelenség 1769-ből: a Nap és a Vénusz akkori együttállása számos tudóst vonzott. Közéjük tartozott Sajnovics János és Hell Miksa, akik Hász regényének fő alakjai. Az ifjú jezsuita tudós és a bécsi udvari csillagász. A mű alapja Sajnovics naplója, valamint az az utazás, amely Közép-Európából a messzi északra, a jeges-tengeri szigetre, Vardőre vezetett. A konkrét esemény előtti idő pedig igencsak alkalmas arra, hogy a kor, a XVIII. század második felének mozgalmas, nagy változásokat hozó miliőjét megrajzolja az író. Többek között azt is, hogy veszély fenyegeti a jezsuita rendet, melynek egyik képviselője éppen a magyar tudós. A felvilágosodás és a közeli francia forradalom ellentmondásos világa is rányomja bélyegét a szereplők életére. Egy új korszak lehetőségeivel, várható zavaraival is számol a mű szerzője, miközben igencsak eleven képet ad a nagy utazás apropóján. Persze legalább ilyen fontos az ember belső utazása, s ebben a tekintetben egyértelműen Sajnovics alakja a legkidolgozottabb. A fiatal jezsuita sorsa, jellemének összetettsége a mű fő vizsgálatának tárgya. Logikusan fölépített, a hagyományos elbeszélést tiszteletben tartó nagyepika ez, miközben látjuk, hogy az író alaposan ismeri a történet korát, beleértve a természettudomány állapotát is. Megjegyzendő, hogy Vénusznak hívják a szerelem istennőjét is, s ez abból a szempontból érdekes, hogy a tudós és a nők viszonya a regény különböző részleteiben föl-fölvillan. Már a történet elején van kísértés, amitől persze János menekül. Mint ahogy az északi szigeten is meglegyinti egy nő jelenléte, s akkor és ott sem alakul ki semmiféle kapcsolat közöttük. Jellemző a regény első mondata: „Élt egy nő Nagyszombat főutcáján, aki Jánosban félelmet keltett." És Vilmában, a patikárius feleségében szinte boszorkányt lát hősünk... A jó keresztény férfiú persze legyőzi a kísértést, ám kétségtelen, hogy mindez az összetett jellemábrázolásnak is jelentős pillanata. 110
