Forrás, 2015 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2015 / 9. szám - "… szeretet meg egy látcső": Gerold Lászlóval beszélget Ménesi Gábor

a Dramaturgia nevű választható tárgy oktatójaként, olykor, ha a körülmények úgy kívánták, tanítottam vajdasági magyar és világirodalmat is, miközben nyolc évig tanszékvezető voltam, és több éven át szerkesztettem a Hungarológiai Közlemények című tudományos folyóiratot. Bár én is, mint mindenki, elsősorban 20. századi irodalmat szerettem volna tanítani, de sohasem bántam meg, hogy 19. százados lettem. Bessenyeitől indulva és Mikszáthtal bezáróan csodálatos világ ez, aminek megismertetése szép és fontos tanári munka. Amit, ahogy két tanulmány- és esszékötetem (Meglelt örökség, „Itt állok a rónaközépen. ..") is tanúsítja, talán nem is sikertelenül folytattam. Hogy a 20. századi irodalommal is szorosabb kapcsolatba kerülhettem, azt elsősorban a tanszék és az MTA Irodalomtudományi Intézete közös szervezésében, 1974 óta évi rendszerességgel tartott tudományos konferenciákon való részvételemnek köszönhetem. Egyetlen vagyok, aki eddig minden konferenciára írtam dolgozatot, ezek java megjelent a Legendák és konfliktusok, valamint az Igylétünk című köteteimben. Ezekre a tanácskozásokra zömmel, de nem kizárólag a magyar irodalmi avantgárd (Déry Tibor) vagy a harmincas évek (Molnár Ferenc, Németh László), illetve kortárs írók (Mándy Iván, Mészöly Miklós, Esterházy Péter, Nádas Péter, Tandori Dezső, Eörsi István, Spiró György, Háy János s mások) drámáiról írtam dolgozataimat. így ügyeskedtem ki, hogy azzal foglalkozhassak, ami az irodalomból legjobban érdekelt, drámával, színházzal, színikritikával. Ennek az érdeklődésemnek eredményeként születtek meg régi drámák mai átírásairól készült, később kötetbe is foglalt, dramaturgiai esszéim, tanulmányaim. Nagyon kedvemre volt ez a sok utánajárást igénylő, elemző jellegű munka, amely során az ismeretlen szerző Balassi Menyhárt árultatásáról írt komédiájának Hubay Miklós és Spiró György által történt átírásától Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, Nagy Ignác, Szigligeti Ede, Katona József, Vörösmarty Mihály, Madách Imre és Jókai Mór drámáinak mai olvasataival foglalkoztam, így kapcsoltam össze a múltat a jelennel, a 19. századi irodalmat napjaink színházával. Ha már Madáchot említettem, nem hagyhatom ki, hogy régi, talán sohasem beteljesülő vágyam megírni - mintegy Németh Antalt és Koltai Tamást folytatva - a Tragédia színházi értelmezéseinek történetét 1969-től napjainkig, amihez egy ládányi anyagot gyűjtöttem, de koromnál fogva nem hiszem, hogy erre időm és erőm lesz. Hasonló vágyam a magyar színikritika történetének megírása, pontosabban befejezése, mivel egy színháztörténeti könyv egyik fejezeteként megjelent a Gyulai Páltól Kosztolányiig terjedő rész, illetve megírtam Schöpflin Aladár és Németh László kritikusi portréját. De vár még rám a szabadkai Népszínház működését bemutató nagydolgozat megírása, és számos napi aprómunka, színházi és irodalmi kritika, illetve kulturális tárgyú cikkek írása. Szép dolog nyugdíjasnak lenni, csak az a baj, hogy későn kezdődik.

74