Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Fried István: Bolyongás egy/a labirintusban

szlávizmusba, másfelől milyen összehasonlítási eljárás keretében vethető egybe a magyar barokk műveltséggel), és megfordítva a kutatási irányt, egy európai vagy regionális iro- dalmi/irodalomtörténeti periódus felől haladva az egyes „nemzeti" irodalmak irányába, hogyan valósul meg az önmeghatározás, milyen jelentőséghez jut a saját meg az idegen?... A barokk példánál maradva, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme tágabb világirodalmi környezetéről, az antik és a barokk hagyomány összejátszásáról Arany János értekezett akadémiai székfoglalójában (Zrínyi és Tasso); viszont Zrínyi horvát forrásai, párhuzamai, hatástörténete nem egyszerűen kiegészítik Arany János máig érvényes megállapításait és hasonlításait, hanem a nagyvonalúan világirodalminak nevezett elhelyeződést a regionálissal árnyalják, és nem feledkeznek meg az értelmezésben létrejövő kölcsönhatás tényezőjéről sem (nemcsak Tasso felől lehet olvasni Zrínyit, hanem Zrínyi felől is Tassot, mindkettőt az európai latin, illetve vulgáris nyelvű barokk eposzok felől úgyszintén, a horvát-magyar összefüggések a „saját"-ot hangsúlyozzák, a benne rejlő, megértett „idegen"-nel együtt).

Az újabb korokban sem elképzelhetetlen az efféle vizsgálat. Jókainak „személyes" kontaktusai során a nemzetiségi kérdéshez fűződő elgondolása sokféleképpen változik, másképpen az országgyűlés költségvetési vitáinak visszhangjában21, másképpen a nevezetes írói jubileum alkalmából, másképpen az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben szerkesztésekor. Mindezek részeivé válhatnak egy nem elsősorban magyar, hanem ezzel együtt magyarországi művelődéstörténetnek. A következő kérdés Jókai cseh, lengyel, szerb és román utóéletére vonatkozhat: a Jókai-művek sikere azonos vagy hasonló forrásokból táplálkozik-e, mint a német siker? A németek által többnyire szórakoztató vagy kalandregényként, mindenesetre átromantizált történéssorozatként olvasott Jókai-művek talán tematikájukkal, román, szerb, horvát, szlovák, lengyel vonatkozásaikkal keltették volna föl a regionális érdeklődést? Ez semmiképpen nem magyarázza például a cseh (Jan Neruda!) és a lengyel sikert; talán a regény regionális alakulástörténete következtében ismerhetett rá - többek között a cseh és a lengyel olvasó - olyan „idegen"-re, amely rokonítható a sajátnak érzett művekkel, illetőleg, amely idegenben valójában a saját számos vonása fedezhető föl. A másik kérdés úgy fogalmazható meg: a Jókai által népszerűsített prózai alakzatok hozzásegítették-e az említett irodalmakat a saját változat elfogadtatásához, népszerűsítéséhez? Valahogy olyan módon, ahogy Jókai átvette, módosította, integrálta és sajáttá hasonította a francia regényírás nem egy eljárását, témáját és szereplői megjelenítését. Természetesen egészen más megközelítési módot igényel az olyan jellegű problémafelvetés, amely egy egész korszak (stílus- és/vagy történelmi korszak) lényegét törekszik körvonalazni, netán a följebb említett áttekintő irodalom/kultúratörténetekhez hasonló műveket megszerkeszteni. Aligha vitatható, hogy bármely (nemzeti irodalmi vagy regionális) szintézist meg kell előznie fogalmak tisztázásának: mi a nemzeti irodalom? miért jogosult és milyen alapra helyezhető az adott regionális szintézis? Ezt viszont előtanulmányok, viták sokaságának kell(ene) megelőznie, a kétoldalú konferenciákból is származhat tetemes haszon, míg a regionális szintézist célzó szimpóziumokban is lehet

21 Talán nem fölösleges Hulicius Fr. Szaniszló Jókainak 1885. január 31-éről kelt leveléből idézni. A magyarul író cseh(országi) lakos Jókainak 1885. január 22-i parlamenti beszédére hivatkozik: „Nem tartom pánszláv üzelemnek, ha valaki a magyar kulturális törekvéssel parallel a maga nemzetiségének kulturális törekvését állítja oda mellénk. Mi nekünk Magyarországot még egyszer meg kell hódítanunk s ezt csak a szellem eszközeivel tehetjük s az érdekek kiegyenlítésével, hogy ezen országban minden ajkú fia érezze magát idehaza. A nagy hadjáratban többé a mi ócska fegyvereink bennünket meg nem segítenek. Le kell vetnünk a farkasbőr kaczagánytésfel kell vennünk a bőrkötényt." Jókai Mór levelezése (1876-1885). Összegyűjt, éss. a. r. Győrffy Miklós. Budapest 1997, 270. (A helyesírást korszerűsítettem.)

83