Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Horváth Ágnes: Képeskönyv - tudományosan : Bónis Ferenc : Élet-pálya. Kodály Zoltán
föl ezekben az egyszerű feljegyzésekben: a Kodály család származásától, a házaspár világhírű vendégeinek során át művek, események, boldog nyaralások és keserű bujkálások, mentések és menekülések, vidám együttlétek és drámai megpróbáltatások. A naplók nyomán feltárt történetben ott sejlik az élet teljességre törekvő szeretete, a tenniakarás, a segítőkészség, a magyar nép, a magyar dal és a magyar gyermek sorsa iránti feltétlen elkötelezettség. Nehéz példákat kiragadni az információkat halmozó és egyedi módon rendszerbe foglaló szövegek közül. Hisz megemlíthetnénk a jelképesen a 17. oldalon fellelhető névsort az 1905/6- os évtől fennmaradt háztartási naplókból azokkal a nevekkel, akik akkortájt megfordultak Gruberék házában: Bartók Béla, Balázs Béla, Bródy Sándor, Dohnányi Ernő és felesége, Doráti Antal szülei, Fényes Adolf, Kodály Zoltán, Mihalovich Ödön, Popper Dávid, Popper Leo, Székely Arnold, Thomán István - és máris találkozhatunk az elmúlt századelő zenei és művészeti életének kiválóságaival. Azt is tudhatjuk, hogy 1905. március 18-án zenetörténeti találkozó színhelye volt a ház: ekkor ismerkedett meg egymással a két zeneszerző: Bartók Béla és Kodály Zoltán. A 17-es szám Emma március 17-ei születésnapjára utalhat: az 1910-es szerzői esttel (I. vonósnégyes, Kilenc zongoradarab, Gondonka-zongoraszonáta Bartók közreműködésével) kezdődően több nevezetes bemutató fűződik majd ehhez a dátumhoz későbbi házasságuk évtizedeiben. Ekkor a korábbi vendégkör némileg módosul: kevesebben fordulnak meg náluk, de a kör kiegészül a családtagokkal és a tanítványokkal. A következő oldalak a zeneszerzői pálya kiteljesedését mutatják be, párhuzamosan a népzenei kutatómunka és feldolgozás előrehaladásával. A korszakos kamaraművek (Duó hegedűre és gordonkára, Szólószonáta gordonkára) és dalok mellett a tudományos publikációk sora is folyamatosan gyarapodik ezekben a termékeny esztendőkben. Pedig a háború, a forradalom, a tanácsköztársaság bukása utáni méltatlan fegyelmi tortúra, a trianoni trauma visszaszoríthatta volna az alkotói vénát, amely újabb és újabb remekművekkel és tanulmányokkal felelt a megpróbáltatásokra, hogy végül a Psalmus Hungaricus bemutatóján jelölje ki helyét a magyar és az egyetemes zenekultúrában. Kodály zeneszerzői, zeneakadémiai tanári és a tudományos kutatói munkája mellé fokozatosan felzárkózik a zenei nevelés, a kórusmuzsika iránti elkötelezettség, miközben műveinek külföldi előadásai egyre többször szólítják karmesterként is a pódiumra. A háztartási napló tanúsága szerint a Psalmus 1926 és 28 között huszonnyolc alkalommal csendült fel a világban, a magyarországi előadásokat nem számítva! S ahogy bővül a kör a következő évtized kiemelkedő kompozícióival (Háry János, Marosszéki táncok, Galántai táncok, Budavári te Deum, Magyar népzene sorozat, Fölszállott a páva, és persze a kórusművek), úgy bővül a Kodályékat látogató hazai és külföldi hírességek tábora. Recenzióban lehetetlen a felsorolás, de a zenei élet kiválóságain (Tóth Aladár, Szabolcsi Bence, Nádasdy Kálmán, Kerényi György, Molnár Antal) kívül feltűnik Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Szekfű Gyula, Harsányi Zsolt, Keresztury Dezső neve, valamint a világnagyságok közül Arturo Toscanini, Paul Hindemith, Bruno Walter, Ernest Ansermet, akik meglátogatták őket vagy találkoztak velük. Bónis Ferenc ezt az időszakot tekinti a szintézis megteremtésének: „Kodályt mindenkor az az erős hit éltette és késztette cselekvésre, hogy a zene tudása-birtoklása, a zenekultúra általános elterjedése jobbá teszi az emberiséget. Nemesíti lelkét és szélesbíti látókörét. Fegyelmez, erősíti a logikát, fogékonyabbá tesz a bennünket körülvevő világ - természet, művészet, tudomány, társadalom - megértésére. Ha tehát hármas tevékenységét pusztán szociális oldaláról szemléljük: kétségkívül itt, a végső periódusában jutott el a teljes szintézisig." Példaként említi a Bicinia Hungarica 1937-es előszavát, ahol a mind nagyobb tömegek „összedalolásából" vezeti le a vágyott nagy Harmóniát. Nem véletlen, hogy az életmű kiteljesedését tárgyaló fejezet címe is innen származik: „Örvendjen az egész világ!" A háború ismét cezúrát teremt: Bartók 1939-ben elhagyja az országot, Kodály a hazai kórusmozgalom, a magyarság iránti elkötelezettsége okán itthon marad, de 1944-ben már maga is visszavonulásra kényszerül. A nehéz időkben megmutatkozik a széles baráti, tanítványi kör segítőkészsége, szolidaritása: a Próféta utcai zárda és az Operaház óvóhelye biztos menedék lett a Kodály házaspár számára. Emlékét őrzi az itt befejezett és bemutatott Missa brevis... 134
