Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - SZÁZÉVES A KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEP - Füzi László: Izgalmasabb, mint egy regény... (Sümegi György: A Kecskeméti Művésztelep dokumentumai 1909–1919)
Fűzi László Izgalmasabb, mint egy regény... Sümegi György: A Kecskeméti Művésztelep dokumentumai (1909-1919) Még a múlt év végén kért meg Sümegi György, hogy beszélgessek vele a száz éve alakult Kecskeméti Művésztelep dokumentumait tartalmazó, általa szerkesztett kötetről. Sok időm nem volt a felkészülésre, talán egy nap, ráadásul csupán a kötet anyagának kiprintelt változatát kaphattam meg, mert a könyv az utolsó pillanatban készült el, mégis izgalmas, ezer irányba elágazó beszélgetés alakult ki közöttünk, ráadásul az érintett témákat izgalmasnak, szinte a mai életünkig vezetőnek gondolom, ezért is térek vissza ehhez a számomra roppant izgalmas könyvhöz. Először is le kell szögeznem, hogy Sümegi György nem monográfiát irt (megtette ezt már korábban, s a mostani könyv előszavában is összefoglalja mindazt, amit a Művésztelepről tudni kell), hanem a Művésztelephez kapcsolódó szövegeket gyűjtötte össze. Levéltári forrás, magánlevél, napló, szépirodalmi mű részlete egyaránt szerepel ebben a kötetben, a legfőbb szereplőktől, így mindenekelőtt Kada Elektől, a város joggal legendás hírű polgármesterétől, s a Művésztelep fontos szereplőitől, így az építészektől, festőművészektől, iparművészektől, íróktól, miközben számos korabeli híradással, újságcikkel is találkozhatunk. Kada mellett ennek a könyvnek fontos szereplői a Művésztelep kulcsalakjai, így Iványi Grünwald Béla, Perlrott Csaba Vilmos és az iparművész Falus Elek, aztán a korabeli kecskeméti közélet fontos szereplői, a korabeli sajtó szereplői, az építészek, köztük például Kós Károly, akkor még neves építész, később ugyancsak neves író, Györgyi Dénes, ugyancsak neves építész, aztán Jánszky Béla, s a műgyűjtő Nemes Marcell, s a Művésztelep alkotói, köztük például Kassák Lajos, s az őket meglátogatók, köztük például Szép Ernő. A Művésztelep sok vonatkozásban valóban művészek egy- másmellettiségét, emberek és művek kapcsolatát jelentette. Jól példázza ezt Hermann Lipót Naplójának kiragadott részlete: „Pezsgő élet van itt. Szép Ernő hívására ma lejöttek automobilon Miklós Andor, Kéry Pali, Kemény Simon, Heltai Jenő, Seress. Marikával szobámban éppen a nálam pamlagon alvó Szép Ernőt rajzoltuk, mikor automobil-pöfógést hallok. (...) A Beretvás kávéház előtt gyűltünk össze, miután az automobil érthető feltűnést okozott, megvadítván az útközben talált lovakat. A társaság még megnézte a Kaszinó dísztermét, a legmagasabb fokban főzve volt Falustól, aztán Pestre visszaszáguldtak". Mindez 1912-ben történt. Hasonló hangvétele miatt idézhetem Szép Ernő írását is a Nyugat 1912-es évfolyamából: „Sokkal jobban szeretem a képeket, semhogy értsek hozzájuk, csak csendesen álldogáltam a szabadban, s üldögéltem a kávéház-ablakú műtermekben a dolgozó festők mögött, s elunhatatlan szeretettel és gyönyörűséggel nézegettem, ahogy a hosszú, finom pemzli a palettán ide-oda kapkod a színek közt, szedegeti, minta fecske az ennivalóját s összegyűjtve, keverve a paletta nagy ellipszisének csodálatos tarka kincstárából kéket, zöldet, pirosat, narancsot, fehéret, sárgát, feketét, lilát, barnát, szürkét, 112
