Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Balázs Géza: A magyar nyelv jövője
sal járó tükörfordítások egy-egy szóeleme eltér az angol eredetitől: élethosszig tartó tanulás (lifelong learning), értékesítési pont (point of sale), köszöntő ital (welcome drink). A tükörfordítások közé sorolhatjuk a média által terjesztett új helyzetmondatokat, amelyek eleinte idegenül hangoztak a magyar „fül" számára, de lassan átmentek a hétköznapi nyelvhasználatba: Maradjanak velünk (Stay with us), Ne menjenek sehova (Don't go anywher), Legyen szép napjuk (Have a nice day). Ezek a jelenségek már a sajátos nyelvi hagyományokat veszélyeztetik. A változás sebessége A változások dokumentált módon egyre nagyobb gyorsasággal jelennek meg. A változás sebessége nyilvánvalóan még tovább gyorsulhat, de a befogadásra, megállapodásra, letisztulásra több idő kell. Ha erre nem jut idő, akkor az egyik oldalról több lesz az üres, fölösleges beszéd, a végig nem gondolt gondolat, az öncélú fecsegés, a végletekig egyszerűsödő (esetenként durvuló) beszéd, a másik oldalon pedig a félreértés, meg nem értés, s az ezzel együtt járó intolerancia. A nyelvi változások sebessége megszakíthatja a kulturális-nyelvi hagyományokhoz való kötődést. A korábbi, akár néhány évtizedes szövegek annyira archaikusnak tűnnek, hogy olvasatlanná válnak. Senki nem gondolhatja, hogy ez a távoli jövő. Míg korábban legföljebb Zrínyi Miklós volt nehezen olvasható, ma már Arany János és Jókai Mór is az, és hamarosan Mikszáth és Móricz is a nehezen olvasható művek listájára kerül. Azt még elképzelni sem tudjuk, hogy a nyelvi deficitből fakadóan milyen hatással lehet egy jelenkori vagy későbbi nemzedékre a hagyományos nemzeti és anyanyelvi értékek iránti érzéketlenség. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ezek helyén más, könnyebben befogadható, elsajátítható, megemészthető privilegizált értékek jelennek meg; és megtörténik az, amitől legjobban óvnak az ember ismerői, a kulturális antropológusok és pszichológusok: a hagyományszakadás. A nyelvi hagyományok fellazulása megszünteti a generációk közötti hagyományátadást. A hagyományait elvesztő ember közösség nélküli, a társadalomban gyökértelen, magányos, atomisztikus, az etológus szavaival „egyszemélyes csoport". Aki érzéketlen „visszafelé", az „ősei" irányába, ebből fakadóan meglehetősen közömbös a jelen korra és a jövő iránt is. Környezetkihasználó életet él, hedonista, „élvezetvallásoknak" áldoz, s mivel nem érték számára, nem törődik azzal, hogy közösségét és benne önmagát megtartó kultúráját, nyelvét ápolja, örökül hagyja. Mellékhatásként persze társadalmi és lelki bajok (tegyük hozzá: kommunikációs-nyelvi bajok) sokaságával lesz megáldva, a megoldások, a terápiák keresése fölemészti energiáinak nagy részét, alkotásra alig futja, vegetál. A felejtés kultúrája A változás és a felejtés egymást feltételezi. Felgyorsul a felejtés kultúrája. A történelemben számos példa van arra, hogy egy birodalom összeomlása után a megmaradó emberek egy-két generáció alatt elfelejtették annak kultúráját, írásit 70
