Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Kucserka Zsófia: Regények, vég nélkül (A Különös házasság és a regénybefejezés)
„Úgy kell őt felfognunk, hogy mikor nagyobb alkotáshoz kíván fogni, mindenekelőtt gondosan fólteszi magának a kérdést: Miről szeretne most a közönség olvasni és mi szükséges ébrentartására? Előbb a miliőt dönti el. Csalhatatlan abban az érzéke."15 A szerző és olvasója közti párbeszéd, amire Csiky Etelka emlékszik vissza, itt is előkerül. Mikszáth feltételezi, hogy Jókai alkotási folyamatának, írói munkájának egyik legfontosabb része volt ez a belső párbeszéd a szerző és az (odaértett) olvasó között. Mikszáth nem kevesebbet állít, minthogy ebben rejlik Jókai sikerének titka, hogy érzékenyen rátapintott olvasójának elvárásaira, és azokat szem előtt tartva alkotta meg regényeinek meséjét. Az olvasói elvárások, az olvasásmódok ismerete, azoknak tudatos szem előtt tartása ilyen értelemben az alkotási folyamat részévé válik, és beépül az adott szövegbe. Az olvasásmódok, olvasási eljárások története az irodalomtörténettel - itt az irodalmi szöveg megírásával - szerves egységbe fonódva jelenik meg a mikszáthi gondolatmenetben. Láttuk, hogy Jókai kapcsán Mikszáth ennek a feltételezett olvasói elvárásnak a kielégítésében látja Jókai művészetének sikerét; ugyanakkor saját kései regényei éppen ezzel az olvasói elvárással vagy igénnyel szegülnek szembe. Jól megragadható a két szerző narrációs eljárásainak különbsége egy látszólag hasonló regényzárás megformálásában. Az arany emberben, ahol a két szerelmes között nem jöhet létre a házasság, szintén egy álhaláleset teszi lehetővé Tímár Mihály szökését, és a boldog idill beteljesülését a Senki szigetén. Míg a Különös házasság szövege egy mendemondára bízza a főszereplő tettetett halál általi szökését, és megbízhatatlan szereplő szájába adva kérdőjelezi meg ennek a távoli boldogságnak a lehetőségét, addig Jókai mindent elkövet, hogy hitelesítse a Senki szigeti idillt. Az arany ember Utóhangjában a regény születéséről írva az elbeszélő (aki itt szerzőként lép fel) elismeri, hogy a Senki szigetének ötletét és a regény történetét komáromi legendákból merítette, amiket ő maga sohasem hitt igazán. Egészen addig - írja -, míg természettudós barátja el nem vitte a titokzatos szigetre, ahol aztán ő maga, saját szemével győződött meg az idilli hely létéről és az ott élők életkörülményeiről. Nemcsak, hogy az elbeszélő maga látogatja meg a szigetet és tesz tanúbizonyságot léte mellett, de mindezt a sziget fikciós voltának beismerése után teszi, amivel még nagyobb hatást ér el. Ráadásul az elbeszélő/szerző egy természettudóssal utazik oda, ami szintén hitelesítő funkcióval bír. A természettudós tényszerű kutatásai a szigeten mintha a regényen belül igyekeznének tudományosan is bizonyítani a sziget létét. Jókai úgy szervezi Az arany ember zárását, hogy minden lehetséges elbeszélési stratégiát bevet annak érdekében, hogy hitelessé tegye a történetet. A két befejezés mintha egymással vitatkozna. Míg Jókai a tényszerűség érveivel erősíti a szándékérvényesítő olvasási módnak kedvező befejezést, addig Mikszáth a tényszerűség érvét arra használja, hogy a szándékérvényesítő olvasási módnak ellene ható történetet építsen. A kérdés tehát az, hogy milyen más igény, követelés vagy elv jelentkezik a kései Mikszáth-regények lezárásában? Milyen elvárás jut érvényre azon az áron, hogy a házasságot váró, szándékérvényesítő olvasásmód érvénytelen olvasásmóddá váljon és a regények befogadásának akadályozó tényezőjévé minősüljön át? A kérdés megnyugtató tisztázására ebben az írásban nem lesz lehetőség. A következőkben csupán arra teszek kísérletet, hogy felvázoljam annak néhány vonatkozását és lehetséges kontextusát (mint további kutatási irányokat). 15 MKÖM, 19., 52. o. 55
