Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Konczer Kinga: A századforduló árvácskája (Az árva Mariska napjai)

néhol egy-egy ringyó, szajha szóval. Bemocskolódtak szavai, bemocskolódott ő is („büdös a szája" a „hosszú zsidótól"); vagy így éri el, hogy végre hasson, megdöbbentsen: ha a napló elején leírja, kimondja, nevén nevezi mindazt, amit lát és hall, nem üti meg az olvasót egy-egy „csúnya" szó - tudatosan mutatja be a nyelv prostituálódását?

Mariska tehát másként nem keresheti kenyerét, csak cselédként vagy kéjnőként. A kettő általában ugyanaz. Próbál cukrászlány, felszolgáló, mindenes lenni, de folyamatosan zaklatják - s Mariska helyzetében a „tisztes" szerelem sem más, mint prostituálódás. Próbálja megérteni, megteremteni magát, de nem tudja önmagát megfogalmazni, önmagát mint nőt, ezért elfedi a testét a szövegben is (s ez az elfedés válik szövegtest-poétikává), s mindent kerül, ami a testtel, a testiséggel kapcsolatos: nem nevezi meg a dolgokat, vagy eufemizál, vagy körülír, vagy kipontoz, kihagy; s úgy érezzük, a verés testének már természetes - a bántás a szeretet szó szinonimájaként az egész (szöveg)világot átható jelenség. A testről próbál elfeledkezni, a lélekhez menekül, álomvilágot épít fel (álmait részletesen leírja, álmodik galambokról, bárányokról, édesanyjáról, gyermekekkel játszik, virágot szed - mind-mind szimbólumokkal teli álmok) - s volt már róla szó, hogy ez gyermeklétéből ered. Az sem véletlen, hogy többször is kisbabának nevezik - Burgemé, az urak, a lányok (már szaloncukorral akarják megvásárolni „szeretetét"). Valaki vagy „baba", vagy Nő (hogy milyen értelemben, arról már volt szó), eltűnt a gyermekkor, a gyermekség. (Erzsiké alakja ezt nyomatékosítja: segíteni akar Mariskának, hogy a lány „boldoguljon", s amikor Mariska elmegy vele, egy kutya megharapja, őt, az állatok szelídítőjét/!/. Erzsiké mindössze tízéves, de már tudja, mi a szeretet: egy férfival szerelemből van, kettővel a pénzéért.) A gyermekség, a gyermekiét, a „gyermekember" a krisztusi szeretet jelképe, akárcsak Mariska álmának jelképei: egy olyan világot idéznek meg, amely már nincs. Ezért érthetetlen Mariska. Akkor is az volt, most is az.

Aktuális és nehéz olvasmány az Árva Mariska. Hiánypótló volt 1911-ben, s az ma is. Akkor, a perditakultusz közepén végre olvashattak egy női szerzőtől a témáról. Láng Zsolt az Élet és Irodalomban kiemeli a regény kapcsán a Nyugatnak a „női irodalom" kanonizálására való törekvéseit, Bódis Kriszta is beszél erről a regény előszavában, és Bródy Sándor is - némi szkepszissel - foglalkozik a női írókkal, a „női irodalom" kérdéseivel. (Véleménye szerint a valóban nőies szöveg szerzője pato- lógusra vár - akárcsak a Katolikus Szemle kritikusa szerint az Árva Mariska szerzője.) Ugyanakkor, miután kételyeinek hangot adott, arról beszél, hogy bárcsak jönne egy asszony, aki feltárja „az asszonyt a maga teljességében!" Az előszóban tehát először őrültnek nyilvánítja az asszonyt, aki asszonyként ír, majd várja az asszonyt, aki asszonyként ír, s végül dicsőíti a magyar parasztlányt, mert benne rejlik a legtöbb költészet - benne, azaz Kovács Juliska-Mariskában. Ha a nő meg akar szólalni, őrültnek nyilváníttatik, mondja Luce Irigaray nyomán Shoshana Felman. És szentnek, tegyük hozzá. Gonda József azt javasolja, ne keressünk a szövegben irodalmi értéket, mégis kiemeli, hogy a mű beillik a modem irodalmi alkotások közé, mert „befejezetlen, nem kész, nyers, forró, de friss és új" - tehát már a kortársak sem tudják hová helyezni a művet: irodalom vagy sem? (Nem beszélve a Katolikus Szemlebeli kritikusról, aki szerint a regény pusztán egy kísérlet: mennyi piszkot bír el a magyar irodalom.) Hogy mi irodalmi mű, annak megítélése koronként és egyénenként változik - ám az, hogy e könyv a kezünkben van, azt sugallja, hogy ma is élő, hatással bíró szövegről van szó.

Az a kérdés, hogy ki írta az Árva Mariskát, ki mennyit írt belőle, nyitva áll. 1904-ben már járt Ignotusnál, 1910-ben Szép Ernőnél (aki simított rajta, s az előszó megírása eredetileg az ő feladata lett volna), majd Bródynál (aki a leginkább „szerzőgyanús" a biblikusság s a nőiség kérdése miatt), s természetesen Hatvány is bele-belejavíthatott. Az utólagos rekonstrukciót támasztják alá a következetlenségek a dátumok terén: 1900 augusztusának és szeptemberének napjai összezavarodnak, előtte az elbeszélő júliust ír június helyett - nagyon pontos és hiteles szeretne lenni. (Hiszünk-e neki? Ez más kérdés.) Amíg azonban nem bizonyosodik be, hogy a hiánypótló művet egy Kármán vagy egy Weöres írta, higgyünk benne, hogy Mariska szenvedéstörténete az „esetlegesség, a csiszolatlanság, a töredezettség, a monotónia, a pontatlanság, a hiány nyelvén" íródott (Bódis Kriszta előszava) - a gyermek(lány) nyelvén.

(2008, Nórán)

98