Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Toldi Éva: Doktor urak (Grecsó Krisztián Tánciskola című regényéről)
sárgálló pitypangok dugták ki a fejüket, és a bolondul jött tavaszban zümmögtek az önkormányzat benzines fűkaszái, mint megannyi feléledt dongó." Kétségtelen azonban, hogy ilyen kompozíciós szempontokat is felfedezhetünk a regényben. Akkor történik meg a legvéresebb tragédia, Jocó apjának halála - aki véletlen baleset folytán a kezében levő kaszával akkorát suhintott, hogy levágta a saját fejét amikor a természet rendjébe beavatkoznak. Jocó apja ugyanis a táj szellemétől idegen tevékenységet hajt végre: struccfarmot alapít, s ez az excesszus vetíti előre végzetét. A hely jelentése a regényben tehát többértelmű, egyrészt metaforikus, és a narrátor lelkiállapotáról, metafizikai és társadalomban elfoglalt, közérzetétől sem független helyzetéről szól, részt vesz egy kulturális-topográfiai diskurzusban, valamint egyaránt jelöli a természetet és a tájban található épületeket és épületegyütteseket, és nagyobb földrajzi objektumokat, falvakat és városokat, amelyek elhelyezhetők egy földrajzi térképen. A regény egy hangsúlyozott topográfiai diskurzust is érvényesít, amely főként valós földrajzi nevek mentén alakul ki - kivételként Feketevárost már említettük, és Tótvárost is hozzávehetjük. A teljesség igénye nélkül soroljuk tovább azokat a földrajzi neveket, amelyeket mint referenciateremtő elemeket regisztrál az olvasó: Viharsarok, Szeged, Tisza, Margitsziget, Szentendre, Tisza-part, Körös, Pest, Kárpát-medence, Dunántúl, Tata, Székesfehérvár, Mindszent, Kassa, Berlin, Csorvás, Toscana, Olaszország, Alpok, Szicília, Győr, Románia, Gyula, Kecskemét, Doboz, Hajdúszoboszló, Debrecen, Gyoma, Mezőtúr, Cegléd, Miskolc, Szolnok, Villány, Vésztő, Balkán, Csepel, Bihar, Tátra, Sarkad, Méhkerék, Arad, Ukrajna, Kiskunfélegyháza, Balaton-Felvidék, Fekete-tenger, Duna, Vaskapu, Nagyvárad, Kolozsvár, Szentes... A narrátor ezzel kijelöli szövegének határait. Olyan térkép rajzolódik ki, amelynek kétségkívül vannak irodalmi előképekkel rendelkező, kulturális meghatározottságú elemei, fiktív terei, nevei. A fiktív terek nem a referencializálható terek mimetikus ábrázolatai, még akkor sem, ha olyan helyekről van szó, amelyek a valóságban is léteznek, hiszen az elbeszélői eszközök arra irányulnak, hogy a létezőt a regényben relokalizálják, újraértelmezzék, imagináriussá tegyék. Mindez azonban nem homályosítja el azt a tényt, hogy a regény térképek sorát rajzolja ki, kisvárosok terei, utcái, középületei jelennek meg rajtuk. A szereplők néha térkép segítségével tájékozódnak; falvak és városok, hegyek és folyók húzódnak meg ezen a rajzolaton. A regény az interdiszciplinaritás talaján, a narratopoétikától eltávolodva, abból kifelé mutatva, a térképen kartográfiailag is kijelölhető pontokat hoz létre, egyfajta irodalmi geográfiai értelmezésnek is keretet biztosítva. A gesztus pedig a nagy földrajzi felfedezések korát is emlékezetünkbe idézi, mintha bizony újra és újra fel kellene fedezni egész földrészeket, föl kellene mérni a világot, rá kellene rajzolni a térképre falvakat és városokat, meg kellene húzni a meghódítandó világ határait. (Magvető, 2008) 109
