Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 12. szám - Gyulai Zoltán: Az „egy gondolkodás atlasza” (Tandori Dezső Ördöglakat című kötetéről)

más mellé halmozásával; a szöveg integritását valójában az E/l-es grammatikai forma referenciális funkciója adja. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy szubjektum és objektum összevonása az én fennhatósága alatt történik: „mert én vagyok az alany és a tárgy", mondja a beszélő, s ezzel a gesztussal a kimondás performatívuma - a grammatikai forma megőrződése miatt - rögtön ellent is mond annak, amit a szöveg konstatálni látszik. Szubjektum és objektum (egyébként felfoghatatlan) tökéletes azonosulásának a versbeszédben való következetes alkalmazása valószínűleg meghaladná a nyelv lehetőségeit, és elhallgatáshoz vezetne. A csodálatos horgászat felirattal ellátott rajz éppen a Babits-szöveg központi szervezőelvét és terminusát (az ént) iktatja ki azzal, hogy a szöveg újragondolásában a hangsúlyt a mindenséget szimbolizáló két betűre fekteti. A Babits által csalfának nevezett vágy által sejtett túliság - amely a túljutás utolsó esélyét jelentené - átvitt értelemben már eleve kérdőjelek közt áll, s Tandori asszociatív rajzos motívum-folyam(at)á- ba lépve a kérdőjelek sajátos, s a kötet rajzaira igen jellemző módon változnak idézőjelekké. Itt újra az ábrázolásról kell beszélnünk, egy logika felmutatásáról. Babarczy Eszter a Koan III. kapcsán mondja, hogy „a szöveg nem ábrázol, hanem működik"11, amit a rajzok kapcsán úgy fogalmazhatnánk át, hogy céljuk láthatóan egy működés ábrázolása, egy-egy paradox ismeretstruktúra minimális eszközzel való megmutatása, működésbe hozása. Mintha éppen a Szép Ernő kapcsán tárgyalt túlzás-programnak a túlírással, túlszövegeléssel ellentétes alternatívájaként adódó (tál-)egyszerűsítés működne ezekben a rajzokban (és éppen eme következetesség miatt van, hogy a rajzok látszólagos dilettantizmusuk ellenére sem szorulnak semmilyen magyarázkodásra vagy mentegetőzésre). Az idézője- lezés (idézőjelesség) a rajzoknak (és az „aforizmáknak") nem technikájuk, hanem létmódjuk (sokuk már amúgy is idézve került a kötetbe, ráadásul a mondások és szállóigék mindig hordoznak valamiféle mindig már idézésre szánt beszédmódot), és ez leginkább a meglévő versrészletek idézésekor válik nyilvánvalóvá, s ugyanakkor leginkább érdekessé is, hiszen a kézzel írott szövegek a rajzok mellé kerülve különös módon saját jelentésüket és lemásolásukat ábrázoló feliratokká (emlékművekké?) válnak, amelyek - örök viszonyítási pontokat kijelölve - a Tandori-életműben játszott nélkülözhetetlen szerepüket reprezentálják, s ugyanakkor a többi felirattal és rajzzal létesített kapcsolatuk függvényében jelentésük- jelentőségük folytonos módosulásban is van (hosszan elemezhetnénk pl. azt, ahogyan Szép Ernő Néked szól című versének [hiábavaló] elutazásairól szóló [és egyéb] szakaszai a kötet három „mozgatható lapján" hogyan lépnek interakcióba a 0 kilométerkő motívumát variáló rajzokkal, vagy a határ fogalmát érintő Wittgenstein-parafrázisokkal...).

A rajzok és szövegrészietek eltávolító idézetjellegét figyelembe véve talán jobban megérthető a fentebb már idézett „A szavak azért vannak" kezdetű szöveg: a beszéd célja a valamit mondás, vagyis az egyik lehetséges olvasatban maga a beszéd. Az érvelés (igen szűk) körben forog (érdemes észben tartani, hogy egyes geometriai alakzatok milyen fontos szerepet játszanak a kötetben), a szavak csak arra jók, hogy valamit (bármit) mondjanak, de nem arra, hogy mondjanak

11 Babarczy Eszter: A szent melengetett helye. Tandori Dezső vállalkozásáról. In. Alföld, 1995/12. 69.

49