Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Bence Erika: A mai Jókai-értés (Az Erdély aranykora és a Dzsigerdilen)
Kulcsár-Szabó Zoltán már idézett tanulmányában arra mutat rá, hogy „a Dzsigerdilen mint történelmi regény nem osztja a műfajnak azt az illúzióját, hogy tárgyát valóban a történelemben lelheti meg, hanem hangsúlyozottan szövegek hálózatában találja önmagát."19 A Jókai-hagyomány mellett megidézett szövegvilágként említhetjük az Egri csillagokat. A babócsai várkapitánynak elmesélt történetet, melyben az elbeszélő magát Bornemisszának, Annát pedig Ceceinek nevezi, Kulcsár-Szabó „az Egri csillagok alternatív továbbírásának"20 21 tekinti. Valóban, a szerelem-keresés ilyetén történő folytonossá tételével annak időtlenségét és irodalmi toposz-képzetét hangúlyozza, ugyanakkor az az ironikus távlat (pl. a történelmi ideálok sorozatos lebontása), ami a történelemről szóló beszéd Jókai-Háy-féle változatát jellemzi, messze (pontosabban az ironikus perspektíva felé) távolítja a Dzsigerdilent az Egri csillagok szövegvilágától. A szövegbetét jelentette „gárdonyizás" (Márton21) is csak paródiaként értelmezhető, miként a Kinizsi- (itt is molnárlegény, mint Kemény ironikus beszédében!), a Zrínyi- (amint haditervét látva hahotázik Montecuccoli, hogy aztán ajkára fagyjon a mosoly), a Koháry-, a Bethlen- és a Thököly-történet (ez utóbbiak a testszobrász Úristen szemszögéből láthatók, aki Imrusnak tiszteli a kuruc vezért, s eltolja mindhármójuk fejét, s kitől félkészen szökik meg Koháryl) is csak ilyen nézőpontból látható és értelmezhető. A Jókai-regény új- és másszerűsége - amiért nem idomult a korabeli kritikai elképzelésekhez - a regénybeli többszörös horizonváltás (a Zrínyi-, Teleki-, illetve a Bán/i-perspektíva váltakozásának) következménye. Ide kapcsolódik be a Háy-regény, ezzel a hagyománnyal létesít párbeszédet, azzal a teremtő elvvel, miszerint a történelmi regény nem tényszerűség, filológiai pontosság és kronológiai megfeleltethetőség, hanem látásmód (horizont), a történelemről szóló beszéd egy lehetséges változata; alapvetően fikcionális természetű (album) és szövegek tapasztalatába épül bele. A történelmi regény Erdély aranykora, illetve a Dzsigerdilen képviselte változatának megjelölésével kapcsolatban - főleg a XIX. századi regényfelfogás, valamint a Háy-regény fülszövege diktálta stratégiák alapján - felmerült a román, vagy az eposzregény típusa mint megfeleltetés-lehetőség. Elemzésünk során azonban arról győződtünk meg, hogy mindkét mű világa távol áll attól a transzcendens világképtől és beszédmódtól, amely az eposzi funkciókat és tartalmakat átlényegítő történelmi regény sajátossága, s inkább az ellenkező távlat megnyitásában, a heroikus tudás és magatartás érvénytelenné válásának felismerésében van szerepük. így már egészen átértelmeződik a fülszövegben közölt fiktív idézet is, „lassan mindent dzsigerdilennek, a szív gyönyörűségének neveztek, amiért szablyát villantani, életet adni érdemes" - a dzsigerdilen a nemezeti tudat/eszme múló ideáljának szimbólumává válik. Jókai Mór regénye példa nélküli, semmilyen műfaji „sor"-ba, „rend"-be nem illeszkedő vállalkozás a XIX. század ötvenes éveinek elején, míg a Eláy-regény e divergens út folytatásában kiteljesedő, nagyarányú eposzparódia. Háy János Dzsigerdilenje átértékelte és átírta egy évzázad Jókai-recepcióját. A történelmi regény - történészeket és a filológusokat zavarba ejtő - titok, dzsigerdilen, amely „magához vonz". 19 Kulcsár-Szabó 1997. 212. 20 Uo. 211. 21 Márton szerint a XIX. századi történelmi regény-hagyomány XX. századi újjáalapításakor irodalmunkban kialakult egy Gárdonyi-féle séma, amely „kiszínezett leckefelmondás"-t jelent. Ennek követését nevezi pejoratív értelemben „gárdonyizás"-nak. (Márton 1998. 154.) 92
