Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Bence Erika: A mai Jókai-értés (Az Erdély aranykora és a Dzsigerdilen)

ivei, mindenekelőtt az Erdé/y-dilógiával. A történelmiségét kétségbe vonó vélemények13 egész sorát idézhetjük14. Amikor a múlt század utolsó néhány évében mintegy tendenciát építve konstituálódott újra a történelmi fikciós próza, a magyar regény általában túl volt szemléleti váltások sorozatán. Az irodalmi mű szubsztancialista felfogásával, a tiszta műfajok elméletével, a lineáris történetmondással, a világszerű megfelelésekkel szembeni, de a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulópontjától (pontosabban meghatározva: 1986-tól, a Bevezetés a szépirodalomba és az Emlékiratok könyve megjelenésétől számítva) egy évtizeden át ható, történetlebontó törekvéseket - a szöveghatás elveit, a töredék- vagy minimálprózai effektusokat - is módosító/leváltó erővonalak hatnak alakulására. Amíg a Mészöly-, Nádas-, Esterházy-, Lengyel, Tolnai- vagy Krasznahorkai-pxóza a rövid történet formáiból, szövegtöredékekből, idézetekből, áthallásokból és -írásokból építkezik, addig a Háy-, Láng-, Darvasi- vagy Márton-regény 1995 után már a „nagy történet" elbeszéléséhez képez eljárásokat és alakzatokat. Ezekhez a narratívákhoz jelent gazdag műfaji tradíciót a félreértelmezett/félreolvasott Jókai-féle történeti fikció. Jellemző, hogy az egykorú és a későbbi megértés is általában a románcként vagy eposzregényként (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű emberfiái etc.) elkülönített alkotásokat értékeli az opusban, míg nem vesz tudomást azoknak a regényeknek az értékeiről, amelyek eltérnek a korszakban produktív tendenciáktól, így a scotti történelmi regény magyar vonulatától, Jósika romantikus kalandregényeitől, az Eötvös- vagy Kemény Zsigmond-féle intellektuális-historizáló regényírói attitűdtől.

(A történelmi regény: történelemről szóló beszéd) Háy János Dzsigerdilen\e nem elsősorban tematikai szempontból létesít párbeszédet a Jókai-opus darabjaival, hanem a történelemről szóló beszéd lehetőségeinek megválasztása révén. A magyar történelmi regény specifikus tematikája a török kor térideje; a három részre szakadt Magyarország térvilága. Háy János regényében egy többnyire domináns látószöget és elbeszélői nyelvet megformáló főszereplő (Rák Móric) és három alteregója (Bridorits Pál, Kristóf János és Pethő Gergely) indul el egy időbelileg valójában behatárolható - a török hódoltság utolsó éveit jelentő, Buda visszavételét és Savoyai Jenő hadjáratait magában foglaló - korszakban felkutatni a dzsigerdilen (Anna? a boldogság?) jelentette kincset. Hozzávetőlegesen ugyanezt az időszeletet Apafi Mihály fejedelemségének idejét (Zrínyi Miklós tragikus halálától Bánfi Dénes kivégeztetéséig) jeleníti meg előttünk Jókai Erdély aranykora című regénye. A történelmi múlt kiválasztott időszakáról alkotott esztétikailag szuverén, költői világ (a történelmi regény) létrehozásában (s ez a két mű közötti diszkurzivitás lényege) Háy a Jókai-elbe- széléssel rokon beszédtechnikákkal él. Legjellemzőbb eljárás az, ahogy mindkét szövegszerveződés megbontja az időbeli és az ok-okozati viszonyrendszereket, s a szereplők egy majdnem (a Háy-regényben teljesen) esetlegesen alakuló időben és bizarr történelmi térben járják be a maguk dzsigerdilen-útját.

Az Erdély aranykoráról alkotott kritikai észrevételek15 általában a történet lineáris időrendjének a Zrínyi-epizóddal történő megbontását emelik ki zavaró és érdektelen momentumként, leginkább azért, mert az elbeszélő ezt a szálat egyszerűen elejti az

13 Pl. Móricz Zsigmond: „Mikor történelmi regényhez nyúltam, elővettem az Erdély aranykorát, de harminc-negyven oldal után letettem. Nem tudom olvasni. Nem elég, hogy teljesen légből kapott, hogy történelmi gyökerei olyanok, mint a pipafüst vékony csíkja, amely odafent bodrokká s felhőkké terebélyesedik, de azért csak dohányfüst árad, s nem valóságos felhődzés." (Nyugat, 1922. 2., 1434.)

14 Nagy 1999. 18., Imre 1996. 148-149.

15 A kérdéssel hosszasan foglalkozik több vonatkozó véleményt is idézve Török Lajos. A történelem (félre)olvasása dmű tanulmányában. (Török 2001. 242-259.)

89