Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Szekér Endre: „Ha a világ rigó lenne…” (Szeszélyes könyvleltár)
Szekér Endre „Ha a világ rigó lenne..." (Szeszélyes könyvleltár) Súlyos évtizedekkel vállamon, hetven év után - csak „hetvenkedve", pontatlanul, szeszélyesen emlékezve a gyerekkorra és az ifjúságra: megpróbálok „könyvleltárt" összeállítani. Kisgyerekként világosan emlékszem arra, hogy szolnoki lakásunkban sok könyv volt. A volt szót alá kell húzni, mert minden odaveszett a háború idején. (Egyre pontosan emlékeznek az ott lakók: zongoránkat az orosz katonák ledobták a harmadik emeletről az udvarra, és jóízűn röhögtek a húrok pattogásakor.) Emlékek idéződnek fel bennem: Nagymamám azt mondta, hogy „olvastam", vagyis lapozgattam a 48-as szabadságharc történetét. Én is emlékszem arra, hogy zongorázni tanultam. Egyszer Édesanyám felolvasta Eötvös nagyapám verseit, amire én azt mondtam, hogy „nagyon szép". Ezen meglepődtek. Édesapám többször felolvasta nekem Arany János Fiamnak című versét: „Kis kacsóid összetéve szépen, / Imádkozzál, édes gyermekem." Aztán bombázták Szolnokot, pincébe menekültünk, majd közeledett a front, és mi Bécsig jutottunk el. Egy hazafias verset hallottam az elemi iskolában. Aztán egy Jézuskához szóló verset. Majd hazakerültünk: Budapestre, Kiskunhalasra, aztán Kecskemétre. Ebben az időben már könyveket kaptam: egy régi Shakespeare-kötetet, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkját (nagyon tetszett, sokszor elolvastam), Kosztolányi az Aranysárkányéit, Genius kiadásban, átdolgozott, ifjúsági kiadás, amelybe pesti barátaink írták be: „Emlékül Bandikénak, 1945. évi Karácsonyra Hargitai és családja." S a kötetben megjegyzés: „Szekér Endre könyvei 12." Tehát ekkor 12 könyvem lehetett. Ekkor került hozzám Eötvös nagyapám néhány könyve, így a Jókai Mór Egy ember, aki mindent tud, Athenaeum-kiadás, 1885. Nagyapám joghallgatóként vette 1891-ben. Ebbe a könyvbe is beleírtam: „Szekér Endre könyvei." Hogy hányadik? Nem tudom. De mellette egy másik Jókai-kötet, Az új földesúr, Franklin-kiadás, 1896: Eötvös János (pecséttel jelzett aláírás), mellette Zsigmond név, aztán Gál János, 1919. december 29. Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című könyvét meghatottan nyitom ki, mert Édesanyámék ajándéka volt: „Bandikánknak a szép bizonyítványért Édesanyád és Édesapád 1947. VI. 22." És Nagyapám könyveiből: Szini Gyula A rózsaszínű hó, Athenaeum, 1913. Én 1951-ben írtam bele a nevem. Színi Gyula A sápadt asszony, Singer és Wolfner é.n. „Magyart a magyarnak" nyomtatva a cím alatt. Én 1953-ban írtam bele a nevem. Szabad volt-e aláírásommal és a dátummal elcsúfítani az első oldalt? Azt hiszem, hogy: nem. De a fiatal könyvgyűjtő nem éppen ízléses mániája ez. Ebből az előbbi pár sorból kimaradtak a mesék. Nem emlékszem rájuk. Rájuk telepedhetett nyomasztóan a háború, a bombázás, a menekülés, a valóság. És a máig megmaradt könyvek - csak a fiatal könyvgyűjtőt mutatják be. (Ehhez kapcsolódik az, hogy van egy füzetem 1950-ből „Irodalmi feljegyzések" címmel, innen-onnan kiírt lexikoncikkek, pl. Aprily Lajosról, Ambms Zoltánról. S a nyolcadik oldalon Babits Mihály Mennyei színjáték című versét másoltam le.) De egy számomra fontos pillanatot le kell jegyeznem. Szekér Józsefnétől, Marika nénitől 1954-ben egy komoly könyvet kaptam, Tolsztoj Háború és béke című regényét, Makai Imre fordításában. Az Új Magyar Könyvkiadó jelentette meg 1954-ben. (Ez a bejegyzés: „Szeretettel Bandikénak 1954 karácsonyán Marika néni.") S egy meglepetés: a kötetet szerkesztette: Illyés Gyula. S itt kell elmondanom, hogy a Kiskunhalason élt idős nagynéném, Szekér Paulina nekem adta az Új Idők lexikonét, mind a 24 kötetet. Elérzékenyülten gondolok Rá és ajándékára. Máig ezt használom. Ezt írta be az első kötetbe: „Kis Bandikámnak szeretettel Paulina, Kiskunhalas, 1950. aug. 27.) Mindkét nagynénémnek nagy hálával tartozom: az egyik az igényességre nevelt, a másik a tudásra, a tanulásra, a lexikon-olvasásra. 182
