Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal VII.
ahova fellebbezhetnék. Ha megvernek - megvernek, ha agyonvernek - agyonvernek. Ezek azok a pillanatok, amikor valóban magányosnak érzem magam: amikor egyedül állok a büntetlen erőszakkal szemben. A világ kiürül, elnémul, néptelenné válik és eltűnik. Ebben, a kongói kisváros utcáján lejátszódó jelenetben ráadásul nemcsak két csendőr és egy riporter van jelen. Részt vesz benne a világ történelmének jókora darabja is, s ez a történelem már régen, évszázadokkal ezelőtt szembeállított bennünket egymással. Itt állnak közöttünk ugyanis a rabszolga-kereskedők egész nemzedékei, Lipót király pribékjei, akik a két csendőr őseinek levágták kezét és fülét, itt állnak korbáccsal kezükben a gyapot- és cukorültetvények felügyelői. Az elszenvedett kínzások emlékét egymásnak adták át a nemzedékek azokban a törzsi mondákban, amelyeken a két csendőr is nevelkedett; azokban a legendákban, amelyek mindig úgy végződtek, hogy egyszer majd eljön a bosszú napja. És lám, most itt van ez a nap, s ezt ők is, én is tudom. Mi lesz most? Már közel vagyunk egymáshoz, egyre közelebb. Már meg is álltak. Én is állok. És akkor a nagy halom fegyver alól olyan hang tör elő, amelyet sosem felejtek el, mert tónusa alázatos, sőt egyenesen kérlelő:- Monsieur, avec vous un cigarette, s'il vous piait? Látni kellett volna azt az igyekezetei, buzgóságot, udvariasságot, sőt szolgálatkészséget, amellyel zsebembe nyúlok a doboz cigarettáért, az utolsó dobozomért, de ez most nem fontos, igazán nem fontos, csak tessék, vegyétek el, kedveseim, az összesét, üljetek le, gyújtsatok rá, szívjátok el egy helyben mindet! Otto Ranke doktor örül, hogy megúsztam a dolgot. Az ilyen találkozások gyakran nagyon rosszul végződnek. A csendőrök nemegyszer összekötözik, összeverik, összerugdossák áldozatukat. Hány embert megöltek már! Fehérek és feketék egyaránt hozzá, az orvoshoz jönnek, vagy ha nagyon összeverték őket, ő maga megy értük. Ezek nem kímélnek semmilyen fajt, az övéikkel ugyanúgy elbánnak, sőt még gyakrabban, mint az európaiakkal. Saját hazájuk megszállói, mértéket és határt nem ismerő alakok mind. - Hogy engem nem bántanak- mondja a doktor -, az csak azért van, mert szükségük van rám. Ha részegek, és nincs a közelben semmilyen civil, akin kiélhetnék magukat, egymást csépelik, aztán idehozzák őket, hogy varrjam össze a fejüket, tegyem helyre a csontjaikat.- Dosztojevszkij leírta a fölösleges kegyetlenség jelenségét - fejtegeti Ranke.- Ezeket a csendőröket is ez jellemzi: teljesen szükségtelenül, minden ok nélkül kegyetlenkednek másokkal. Ranke doktor osztrák, a második világháború vége óta lakik Lisalában. Kicsi, törékeny ember, de közelgő nyolcvanadik éve ellenére fürge és fáradhatatlan. Egészségét, saját állítása szerint, annak köszönheti, hogy reggelente, amikor a nap még barátságosan süt, kimegy a zöldben és virágokban úszó udvarra, leül egy kisszékre, és szolgája szivaccsal meg kefével olyan alaposan ledörzsöli a hátát, hogy kicsit még sziszeg is fájdalmában, bár jólesik neki. Engem is ez a szi78
