Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal VII.

ahova fellebbezhetnék. Ha megvernek - megvernek, ha agyonvernek - agyon­vernek. Ezek azok a pillanatok, amikor valóban magányosnak érzem magam: amikor egyedül állok a büntetlen erőszakkal szemben. A világ kiürül, elnémul, néptelenné válik és eltűnik. Ebben, a kongói kisváros utcáján lejátszódó jelenetben ráadásul nemcsak két csendőr és egy riporter van jelen. Részt vesz benne a világ történelmének jókora darabja is, s ez a történelem már régen, évszázadokkal ezelőtt szembeállított ben­nünket egymással. Itt állnak közöttünk ugyanis a rabszolga-kereskedők egész nemzedékei, Lipót király pribékjei, akik a két csendőr őseinek levágták kezét és fülét, itt állnak korbáccsal kezükben a gyapot- és cukorültetvények felügyelői. Az elszenvedett kínzások emlékét egymásnak adták át a nemzedékek azokban a törzsi mondákban, amelyeken a két csendőr is nevelkedett; azokban a legendák­ban, amelyek mindig úgy végződtek, hogy egyszer majd eljön a bosszú napja. És lám, most itt van ez a nap, s ezt ők is, én is tudom. Mi lesz most? Már közel vagyunk egymáshoz, egyre közelebb. Már meg is álltak. Én is állok. És akkor a nagy halom fegyver alól olyan hang tör elő, amelyet sosem felejtek el, mert tónusa alázatos, sőt egyenesen kérlelő:- Monsieur, avec vous un cigarette, s'il vous piait? Látni kellett volna azt az igyekezetei, buzgóságot, udvariasságot, sőt szolgá­latkészséget, amellyel zsebembe nyúlok a doboz cigarettáért, az utolsó dobozo­mért, de ez most nem fontos, igazán nem fontos, csak tessék, vegyétek el, kedve­seim, az összesét, üljetek le, gyújtsatok rá, szívjátok el egy helyben mindet! Otto Ranke doktor örül, hogy megúsztam a dolgot. Az ilyen találkozások gyakran nagyon rosszul végződnek. A csendőrök nemegyszer összekötözik, összeverik, összerugdossák áldozatukat. Hány embert megöltek már! Fehérek és feketék egyaránt hozzá, az orvoshoz jönnek, vagy ha nagyon összeverték őket, ő maga megy értük. Ezek nem kímélnek semmilyen fajt, az övéikkel ugyanúgy elbánnak, sőt még gyakrabban, mint az európaiakkal. Saját hazájuk megszál­lói, mértéket és határt nem ismerő alakok mind. - Hogy engem nem bántanak- mondja a doktor -, az csak azért van, mert szükségük van rám. Ha részegek, és nincs a közelben semmilyen civil, akin kiélhetnék magukat, egymást csépelik, aztán idehozzák őket, hogy varrjam össze a fejüket, tegyem helyre a csontjaikat.- Dosztojevszkij leírta a fölösleges kegyetlenség jelenségét - fejtegeti Ranke.- Ezeket a csendőröket is ez jellemzi: teljesen szükségtelenül, minden ok nélkül kegyetlenkednek másokkal. Ranke doktor osztrák, a második világháború vége óta lakik Lisalában. Kicsi, törékeny ember, de közelgő nyolcvanadik éve ellenére fürge és fáradhatatlan. Egészségét, saját állítása szerint, annak köszönheti, hogy reggelente, amikor a nap még barátságosan süt, kimegy a zöldben és virágokban úszó udvarra, leül egy kisszékre, és szolgája szivaccsal meg kefével olyan alaposan ledörzsöli a hátát, hogy kicsit még sziszeg is fájdalmában, bár jólesik neki. Engem is ez a szi­78

Next

/
Oldalképek
Tartalom