Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Tódor János: Kis magyar agressziók
Amíg a tárgyalásra vár - talán prevencióból, hogy egy újabb esetleges bűncselekménynek elejét vegyék -, „utalja be" a gyámhatóság a Bokrétába. A jó kedélyű, barátságos és rendkívül segítőkész Petit társai gyorsan befogadják, nevelőivel is kifejezetten jó a kapcsolata. „Az intézet egyik legkedveltebb személyisége. Pedagógusok és növendékek egyformán szerették. O is szívesen élt a házban. Ezt mondta el az apának is néhány héttel a halála előtt..." - meséli róla az igazgató. Mentális állapotáról a pszichológus így vélekedik: „Péter egyáltalán nincs veszélyeztetve devianciákban, így a narkomániában, alkoholbetegségben és súlyosabb antiszociális cselekményekben sem. A nevelőotthonba ittasan sohasem jött be..." Amikor az éjszakai szolgálatok után hazafelé indultam, más társaival együtt ő is többször elkísért - hivatalosan: kiszaladt a közértbe, kiegészítendő a reggelit -, s ilyenkor kölcsönösen meghívtuk egymást egy-egy kávéra a Mester utcai kis reggelizőbe. Péter majd minden esetben a közelgő tárgyalásra terelte a szót, szerette volna, ha nevelőként én kísérem el. Természetes szorongás, félelem élt benne a büntetéstől, az esetleges börtöntől. Igyekeztem megnyugtatni, lelket verni belé. Győzködtem, próbáljon ne gondolni az egészre, magyaráztam neki, hogy kifogástalan magatartása egészen biztosan jó pont lesz majd a bíróság előtt. Képtelenség, hogy a börtön fenyegető képzete kergette volna öngyilkosságba. Ám az nagyon is elképzelhető, hogy az alkohollal és/vagy ragasztóval előidézett állapotban rajta fokozatosan elhatalmasodó depresszió motiválta tettét. Feltéve persze, hogy önszántából lépett ki az ablakon. Mindenesetre a rendőri vizsgálat ezt a verziót szentesítette. Laci A többi sráchoz képest kiemelkedően jó képességű, és ennek megfelelően „kidörzsölt" vagány, a klasszikus önsorsrontó. Vonalzó, aki permanensen szökésben volt; a visszaeső piás, a „télakjai" során a Szív utcai nagymama és a Nyugati pályaudvar között pendliző Hering, aztán a szuperérzékenységből fakadó frusztrációs pengével (magán sebeket ejtve) „feloldó" Misi - ők voltak nálam a ház potenciális halálraítéltjei. No meg Attila, a szipuzó kőműves, aki belőtt állapotban a katonaságtól fegyverrel szökött meg, s jelenleg is a főváros utcáin, a véglegyengülés határán támolygó hajléktalan. G. Lacival is sok baj volt, de nála - éppen, mert rendszeresen dolgozott - esélyt láttunk a megkapaszkodásra. O születésekor került állami gondozásba. Anyját, apját nem ismerte, az iratok tanúsága szerint mindkét szülő elmeszociális otthon lakója. „Agresszivitás, rendőri feljelentés" miatt egy kisegítő nevelőotthonból helyezik át a Bokréta utcai speciális fiúintézetbe. Elkezdi a szakmunkásképzőt, de kimarad. Lopásért (szobatársa szekrényét feltöri) és kóros szenvedélykeltésért (ragasztót visz be a házba) az intézet igazgatója jelenti fel, de az előzetesből szabadlábra helyezik. A zacit kisebb- nagyobb megrázkódtatásokkal vészeli át. Nagykorú lesz, ám nincs hova mennie, állandó lakcíme, mint több ezer sorstársának, továbbra is a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, az ideiglenes pedig a Bokréta utca. Amikor leszerel a katonaságtól - más nagykorúakkal egyetemben -, megengedi neki az igazgató, hogy a házban maradhasson. Számos nézeteltérése támad a nevelőkkel, mert gyakorta italt hoz (hozat) be az intézetbe. Csoportnevelője, aki leszerelés után a hóna alá nyúl, felruházza, munkásszálláson helyezi el. Innen megszakad a film. Többször látják még a Blahán, meglehetősen lepusztult állapotban a Moszkva téren, mindannyiszor masszív szipusok társaságában. 62
